A néptáncos gyerekek évzáró vizsgája

Elérkezett a művészeti tanév vége, és ez alkalomból vizsgáznak a kis növendékek. A néptáncosok elővették gyönyörű táncruháikat. Kapusi Orsolya és Szabó Péter tánctanárok tanították be nekik év közben a táncokat és a koreográfiákat. Sokat gyakoroltak, és izgatottan készültek a gyerekek erre a nagy napra.

A műsor előtt nagy volt a készülődés. Orsi néni és Peti bácsi nagy gonddal választották ki a megfelelő ruhákat, igazították meg a szalagokat, kötényeket. Mindennek szépen kellett kinéznie. A lányok haját befonták, a fiúk kopogós csizmát kaptak. Tánctanáraink óriási türelemmel irányították az öltözködést, az előkészületeket. A szülők közben a Rákóczi teremben gyülekeztek izgatottan, és remélték, hogy csemetéik sok lépést és táncot tanultak ebben az évben.

A műsor remekül sikerült. Mindenki tudta a tanult táncokat. Pörögtek, forogtak a szép szoknyák, kopogtak a cipőtalpak. Szépen énekeltek is a gyerekek, és zenére is táncoltak. Több táncos koreográfiát láthatott a közönség, és voltak olyanok is, akik két szám között át is öltöztek. Mindenkinek nagyon tetszett az előadás. A kis táncosok átmentek sikeresen a vizsgán. Sokat tanultak, ismereteik bővültek, és a közönségük is jól szórakozott.

A következő tanévre lehet jelentkezni még. Azokat várjuk, akik szeretnek táncolni, mozogni, szeretnék a népi hagyományokat megőrizni, és persze a népi játékok sem fognak kimaradni a programból. Kapusi Orsolya és Szabó Péter tánctanáraink pedig továbbra is óvó szemmel követik a kis táncosok fejlődését. Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy gratuláljak nekik, mivel egyik tánccsoportjuk arany minősítésű fesztivál különdíjas lett, és ez táncos berkekben óriási büszkeséget jelent. További sok sikert kívánunk a gyerekeknek és a tanáraiknak!

  • Hajdu-Horváth Emese