A tantárgyi, művészeti és technikai jellegű szakkörök elsősorban a tehetséggondozás színterei. Nagyon szeretik a gyerekek, hiszen mindenki megtalálhatja az érdeklődésének megfelelő tevékenységet, amely kikapcsolódást és örömöt is jelent számukra.




Fazekas szakkör

A szakma alapjaival ismerkednek meg a gyerekek, megtanulják a fazekaskorong használatát, az edények hagyományos díszítését írókával. Hasznosan töltik el szabadidejüket, miközben használható munkadarabokat készítenek.

Középiskolai előkészítő szakkörök

A nyolcadikosok vesznek részt magyar nyelvből ezeken a foglalkozásokon. A felvételire készülünk tananyagok ismétlésével, típusfeladatok gyakorlásával, próbafelvételi tartásával, hogy biztosítsuk tanulóink felkészültségét.

Média szakkör

A szakkör célja, hogy a gyerekek megtanulják az írott sajtó két-három műfaját, kedvet kapjanak az íráshoz és a blogszerkesztéshez, lássák a szerkesztőségi munkát, miközben kreatív írással és digitális fotózással is foglalkozhatnak.

Labdarúgó szakkörök

A kezdők megismerhetik a labdarúgás alapjait, játék közben tanulhatják meg a foci szabályait és technikai elemeit, míg a tapasztaltabbak a játék nehezebb elemeit gyakorolják és sajátítják el. Mindegyik korosztály versenyeken, tornákon vehet részt.

Idegen nyelvi szakkörök

Mivel iskolánkban 4. évfolyamon kerül sor az első idegen nyelv oktatására, a tehetséges diákjainknak szeretnénk biztosítani már első osztálytól, hogy játékos formában megismerkedjenek az angol és német nyelvvel.

Robotika szakkör

A tanulók a robotprogramozás alapjaival ismerkednek meg. Kezdetben játékos formában Lego Wedo robotok összeszerelésével, programozásával majd Lego EV3 robotok segítségével.

WeDo szakkör

A foglalkozásokon használt szett és szoftver fejleszti a tanulók képességeit, felkelti természetes kíváncsiságukat a tudomány, a technika, a programozás iránt, s lehetővé teszi, hogy a gyerekek játszva tanuljanak.

Informatika szakkör

A foglalkozásokon cél az informatikai környezet minél jobb megismerése. A diákok játékos formában tanulják a számítógép használatát, az egyszerűbb algoritmusokat, és folyamatosan bővítjük a meglévő ismereteiket.

Frizbi szakkör

Ebben a játékban ötvöződött több sportág, igazi csapatjáték, de ebben nincs játékvezető, a játékosok próbálják a problémákat egymás között megoldani. Sokféle képességet fejleszt, erősíti az egymásrautaltságot.

Történelem szakkör

Az 5-6. osztályosok feladatmegoldásokkal, az ismeretek elmélyítésével készülnek a történelemversenyekre. Cél, hogy diákjaink az előző évekhez hasonlóan eredményesen szerepeljenek a megyei és az országos fordulókon is.

Honvédelmi szakkör

A Bocskai Lövészdandár együttműködésével szervezzük ezt a szakkört, melynek legfontosabb célja a hazaszeretetre nevelés, a katonai pálya iránti érdeklődés felkeltése. Tevékenységek: lövészet, harcászat, önvédelem, erőnlét, fegyverzettechnika, tüzelési fogások, rejtőzködés-álcázás terepen.

Kémia szakkör

A szakkör célja az érdeklődő gyermekek tanórán kívüli, speciális módszerrel történő fejlesztése. A foglalkozások a gyermekek érdeklődési területeire épülnek.

A szakkör tematikája erre a linkre kattintva tekinthető meg.