Intézményünk fenntartója a Hit Gyülekezete Oktatási Főigazgatósága. A Hit Gyülekezete magyarországi alapítású és központú, államilag elismert keresztény egyház, a világszerte mintegy 600 millió tagot számláló pünkösdi-karizmatikus mozgalom tagja. Az Ó- és az Újszövetség tanításait teljes mértékben valló és tanító Hit Gyülekezete a reformáció szellemi örököseként határozza meg magát, napjainkban a legdinamikusabban fejlődő keresztény közösség Magyarországon.

A XX. században többször is mélyen sérült a lelkiismereti és vallásszabadság Magyarország tekintélyelvű, illetve diktatorikus rendszereinek egyházpolitikájában, ezért a Hit Gyülekezete alapítói úgy látták helyesnek, hogy e körülményekre való tekintettel – fenntartva a 2000 éves egyetemes keresztény egyházzal és az 1900-ban útjára indult pünkösdi-karizmatikus mozgalommal való szellemi folytonosságot és testvéri közösséget – egy új egyházszervezetet, bibliai hiten álló evangéliumi csoportot hozzanak létre 1979-ben. Alapító lelkészét, Németh Sándort és feleségét, Németh Juditot 1980-ban szentelték fel pásztornak.

A független pünkösdi-karizmatikus közösség a pártállami években csak illegalitásban tudta az istentiszteleteit megtartani. Rendezvényeit, vezetőit a kommunista titkosszolgálat megfigyelés alatt tartotta. 1989-re a gyülekezet létszáma már elérte a 2000 főt. 1989-ben az állam a Hit Gyülekezetét az 1895. XLIII. törvénycikk alapján elismert vallásfelekezetté nyilvánította.

1998 óta az egyszázalékos felajánlások alapján a Hit Gyülekezete a negyedik legtámogatottabb egyház Magyarországon. A gyülekezet istentiszteleteit rendszeresen látogató hívek száma meghaladja a 70 ezer főt.

Az egyháznak több mint kétszáz közössége működik szerte az országban és a határokon túl. Valamennyi szomszédos országban vannak helyi közösségei, valamint Németországban, Svájcban és az Egyesült Államokban is. A gyülekezet által kiküldött szolgálók azonban többször megfordultak már Kirgizisztánban, Kambodzsában és több afrikai országban is.

A gyülekezetek jelentős része saját tulajdonú ingatlanban rendezi istentiszteleteit, melyek közül a mintegy tízezer fő befogadására alkalmas budapesti Hit Csarnok a legnagyobb, de Pécsett, Debrecenben, Nyíregyházán és Salgótarjánban is több mint ezer férőhelyes istentiszteleti csarnokban működnek a Hit Gyülekezete helyi közösségei.

A Hit Gyülekezete központja a közel nyolc hektáron elterülő, Budapest X. kerületi Hit Park. A parkon belül található az elsősorban istentiszteletek tartására szolgáló Hit Csarnok, a Szent Pál Akadémia, több videó és hang stúdió, a Hetek Országos Közéleti Hetilap szerkesztősége, házasságkötő terem, egy sport létesítmény, iroda épületek, valamint egyéb, a gyülekezeti élet működtetéséhez szükséges irodák és helyiségek.

A Hit Gyülekezete oktatási intézményeket (általános iskola, gimnázium, szakképző iskola, óvoda, bölcsőde) működtet Budapesten, Debrecenben, Nyíregyházán, Pécsett, Salgótarjánban, Gödöllőn, Kecskeméten, valamint Ajkán, Magyon és Hajdúsámsonban. Az egyház államilag akkreditált teológiai főiskolája, a Szent Pál Akadémia az ország második legnagyobb létszámú teológiai intézménye.

A Hit és Erkölcs Kulturális Alapítvány szociális tevékenységet, családsegítést, időskorúak gondozását, továbbá nevelést, oktatást, képességfejlesztést, ismeretterjesztést, kulturális közhasznú tevékenységet folytat.

A Hit Gyülekezete a rászorulókon való segítségnyújtás céljából hozta létre karitativ-szociális szervezetét, a Hit Gyülekezete Szeretetszolgálatát (HISZ). A HISZ széleskörű szolgáltatást nyújt minden hozzá forduló rászoruló számára. Szakmai szervezetek is elismerik kiemelkedő eredményeit a drogos fiatalok, alkoholisták, bűnöző életmódot, illetve deviáns viselkedést folytató személyek társadalomba történő visszailleszkedését.