Citeramuzsika tölti be a délutánokat
A művészeti tagozat citera tanszaka már sok éve fogadja a zenélni vágyó gyerekeket. Hajduné Hőgye Zsófi néni tanítja muzsikálni a kis nebulókat elsős kortól egészen nyolcadikig. Olyan is előfordult, hogy a ballagás után is visszajárt egy-egy tanítvány egy jó kis közös zenélésért, és még újabb ismeretek megszerzéséért.
A citerások egy külön családot alkotnak. Aprók, nagyobbak beletartoznak, és Zsófi néni terelgeti őket. Minden hétre jut egy új nóta, és a kis kezek szorgalmasan igyekeznek. Ha elpattan egy húr, vagy elhangolódik a hangszer, Zsófi néni mindig segít. Mosolyával, derűjével eléri, hogy jó kedvvel érkezzenek hozzá citerázni a gyerekek.
Iskolai ünnepségeken rendszeresen megcsillogtatják a tudásukat a kis zenészek. Most az elmúlt egy évükből szemezgetünk kicsit. Egy évvel ezelőtt az aulába érkezett meg a Mikulás, és köszöntésére a citerazenekar egy szép nótát játszott. Majd a karácsonyi műsorban is előadtak egy szép darabot. Kora tavasszal az uzsi - muzsikában farsangi jelmezeket öltöttek a citerások, és természetesen a többi fellépő is. Megint megörvendeztettek minket egy közösen előadott szép számmal.
A digitális oktatásban - ami igen meglepő - gördülékenyen ment a munka. Hetente újabb és újabb dalok érkeztek az éter hullámain, amit az ügyes kis kezek is hamar megtanultak. A tanév végén az iskola előtti téren tartották meg a hangszeres vizsgát, ahol minden kis citerás bemutatkozhatott, és egyénileg, illetve csoportosan is muzsikáltak nekünk.
Most közeledik a karácsony. Sajnos, az ünneplést a szokásos módon megrendezni nem lehet. De élményekben azért nem lesz hiányunk, a művészeti tagozat összeállítja a műsort, és filmet készítenek belőle, ezzel fognak megörvendeztetni bennünket. Ebben az ünnepi megemlékezésben módunk lesz majd ismét citeramuzsikában gyönyörködni.
- Hajdu-Horváth Emese