Különleges osztályfőnöki óra
Rendkívül különleges osztályfőnöki órán vettünk részt mi, az 5.a osztály. Mivel magam is szívesen veszek részt drSzabóné Kozma Zsuzsa kolléganőm irodalomterápiás foglalkozásain, nem volt kérdés számomra, hogy ezt az élményt a diákjaimmal is szeretném megosztani.
Az őszi szünetről visszatérve nagy örömmel és kitörő lelkesedéssel várták a gyerekek a rendhagyó osztályfőnöki órát, hiszen már jó előre megbeszéltük, mivel készülünk nekik. Az érzelmeket megjelenítő Maci kártyák azonnal megfogták a gyerekeket. Először félénken kezdtek neki a válogatásnak, de végül mindenki bátran mutatta be a választott lapjával, hogyan is érzi magát. Ezt követően hozzáfogtunk a szöveggel való munkához. Az elfogadás és a közösségbe való beilleszkedés témájával foglalkoztunk, ami igazán aktuális az osztályban. A gyerekek kapcsolódása nem volt azonnali a szöveggel, de a tengeri állatokkal való játékos feladat megtörte a jeget. Lelkesen válogattak a kedves grafikák között és utána bátran, őszintén tudtak mesélni arról, hogyan is érzik magukat a közösségben. Ez számomra nagyon hasznos mozzanat volt, hiszen új osztályfőnökként kiemelten fontos feladatomnak tartom feltérképezni az osztály tagjai közti kapcsolatot, illetve erősíteni a köztük lévő kötődést.
Összességében azt gondolom, jó döntést hoztam, amikor meghívtam közénk Zsuzsát és a gyerekek is megerősítettek ebben. Azt kívánom, hogy minden gyereknek legyen része az irodalomterápia nyújtotta rendkívüli élményben.
