Felelős állattartásra fel! Látogatás az Ebrendészeti Telepre
2025. 10. 09-én az Állatvédelmi Témahét egyik kihívásaként a 2. a osztály és kedves tanítói és a Mancsok és Paták Terápiás Egyesület tagja Borsosné Fülöp Ágnes, aki szintén pedagógus, ellátogattak a helyi Ebrendészeti Telepre, hogy átadják a kedves kis osztály állateledel felajánlásait a telepre befogadott és gondozott kutyusoknak. Iskolánkból szekérrel indultunk utunkra és minden gyermek izgatottan várta, hogy találkozhasson az ott élő állatokkal. Kamillával a 3 éves csikóval ismerkedtünk meg, akit borzalmas körülmények közül mentettek meg, valamint nyuszikkal, birkával, kecskékkel és kutyusokkal, akikről Kovács Judit ebrendész és kedves kollégái gondoskodnak nagy odaadással és szeretettel. Gratulálunk nekik, hogy a kihívásokhoz, nehézségekhez képest állhatatosan, erőt és szorgalmat nem kímélve végzik küldetésüket. Hála nekik, volt részük a gyerekeknek állatsimogatásban, etetésben és mókában is egyaránt. Ezúton is köszönjük a szülői munkaközösségi tagok együttműködését, hálásan köszönjük Nikike anyukájának a szervezési munkát a szekerezés megvalósításában. Köszönjük a friss répát és a lédús almákat az állatok nevében is! Mindannyian jól éreztük magunkat.
Cikket írta: Borsos Tamás, 2. a osztályfőnöke
Borsos Tamás
