BECSENGETTEK – A KALAND ELKEZDŐDÖTT
Véget ért a nyári szünet, szeptember 2-án elkezdődött a 2024-2025-ös tanév. Ezt követő hónapokban a tanulás lép a pihenés, a kikapcsolódás helyébe.
A gyerekek örömmel, jókedvvel és szívesen jöttek iskolába. Mindenhol vidáman nevetgélők lármája töltötte be az iskola folyosóit, a díszudvart, ahol a tanévnyitó ünnepséget tartottuk. Jó volt látni-hallani, hogy újra életre kelt az iskola.
Az ünnepség részeként az elsősök átvonultak a virágokkal és lufikkal díszített kapun. Ez a kedves hagyomány azt jelképezi, hogy ők is iskolánk közösségének teljes jogú tagjai lettek. Dandé Lászlóné, városunk alpolgármestere beszédében köszöntötte a gyerekeket és a családokat, majd Bujdosó Tibor igazgató úr tanévnyitó gondolatai következtek. Rövid tájékoztatót adott az elkövezendő tanév fontos tudnivalóiról, valamint külön köszöntötte az elsős és az ötödikes tanulókat. Ezt követően az intézmény ajándékokkal lepte meg elsőseinket, így köszöntve őket a tanévre. A 4.d osztály színvonalas műsorával felidézte a nyári vakáció élményeit, majd üdvözölte az új tanévet. Látványos táncukkal igazi derűs hangulatot teremtettek. Az Eszterlánc Óvoda apróságai is örömmel köszöntötték hajdani óvodatársaikat. Ugyanezen a napon a középiskolában is elindult a tanév.
Kívánunk Mindenkinek tartalmas, sikeres és vidám tanévet!
Az általános iskolai tanévnyitóról készült videófelvételt a következő linken láthatják: Tanévnyitó ünnepség
Maszlagné Kulcsár Zita