Parasportnap a Rákócziban
A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) és a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ) 2024-ben immáron hetedik alkalommal szervezte meg a Magyar Parasport Napját február 22-én.
A Magyar Parasport Napjának szemléletformálás céljából létrehozott Lélekmozgató programja Magyarország összes sportegyesületét, önkormányzatát, nevelési, oktatási, szociális és gyermekvédelmi intézményét, civil szervezetét, az óvodástól az egyetemista korosztályig arra invitálta, hogy ünnepeljék együtt a magyar parasportot és hazánk fogyatékossággal élő sportolóit.
Közös célunk változatlan: megmutatni és közös élményekkel igazolni, hogy a magyar társadalom elkötelezett az egyenlőség, a sokszínűség és a befogadás mellett.
Iskolánk, a hajdúsámsoni II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Gimnázium, Szakképző Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda, 2024. március 7-én tartotta a felhívásban szereplő Lélekmozgató programját. Nagy örömünkre szolgált, hogy vendégünk volt Dr. Laoues-Czimbalmos Nóra, LEON SE- Hajdú-Bihar vármegyei FODISZ ügyvezetője. Nóra nagy hozzáértéssel és empátiával tartotta meg a foglakozásokat. Megtisztelő volt találkoznunk Balogh László val, aki parasportoló és szervátültetettek „vitéz Váry Sándor” Egyesületének az elnöke. A délelőtt folyamán először az alsósoknak, majd az óvodásoknak, ezt követően pedig középiskolás tanulóinknak sikerült bemutatni, hogy milyen lehet a fogyatékkal élőknek sportolni, élni hétköznapjaikat. A gyerekek örömmel vettek részt a rendhagyó órákon, melyek során megtapasztalhatták, milyen nehézségeket kell átélniük a fogyatékkal élő embereknek életük során.
Köszönjük Laoues-Czimbalmos Nórának és Balogh Lászlónak a szervezésben és a lebonyolításban nyújtott segítségét!
- Jakubecz Sándorigazgatóhelyettes