„Hagyomány és fejlődés” – így hangzik iskolánk mottója. Ennek jegyében építünk intézményünk múltjára, hagyományaira, miközben folyamatosan törekszünk a megújulásra.
Mindent megteszünk azért, hogy intézményünkben valamennyi diák és dolgozó jól érezze magát, szívesen jöjjenek iskolába, miközben biztonság, nyugalom és színvonalas szakmai munka biztosítja a gyerekek teljes körű oktatását, személyiségfejlesztését.
Nemcsak azt tartjuk lényegesnek, hogy a hozzánk járó gyerekek megtanuljanak írni, olvasni, számolni, tudjanak együtt játszani, valamint átéljék a felfedezés, alkotás örömét, hanem azt is, hogy helyesen viselkedjenek egymással, a tanáraikkal és a szüleikkel.
Fontosnak tartjuk, hogy tanítványainkat önmaguk, társaik és a tudás megbecsülésére, szorgalmas munkára, együttműködésre, kitartásra, kreativitásra, hazaszeretetre neveljük.
Véleményünk szerint a gyerekek akkor teljesítenek a legjobban, ha pozitív iskolai légkörben tisztában vannak az elvárásokkal, miközben folyamatosan bátorítjuk őket, méltányoljuk a teljesítményüket.
Azt szeretnénk, hogy a Rákóczi-iskolába jókedvű, boldog, elégedett gyerekek járjanak, és biztosak legyenek abban, hogy amikor szükségük van rá, az intézmény munkatársaitól támogatást és segítséget kapnak.
Határozott célunk a fiatalok különböző életszituációkra történő felkészítése, az elméleti és gyakorlati tudás átadása, hiszen ez nélkülözhetetlen tanulmányaik sikeres folytatásához, később pedig munkába állásukhoz.
Elkötelezettek vagyunk abban, hogy tanulóink megtanuljanak tanulni, felébredjen a tudásvágyuk, megismerjék a jól végzett munka örömét, s megtapasztalják az alkotás izgalmát.
Elengedhetetlennek tartjuk a tanulmányi munka javítását, a helyes viselkedésre való ösztönzést, illetve a közösségi normákhoz, értékekhez való alkalmazkodási képesség kialakítását.