Tanulmányi kirándulás testvériskoláinkba

Egy pályázati program keretében novemberben meghívást kaptunk a Bethlen Gábor Gimnáziumba, amelyet örömmel elfogadtunk. Nagy kíváncsisággal éltünk a lehetőséggel, hogy érdekes előadásokat hallgathassunk meg, és megismerkedhessünk testvériskoláinkkal. Erre három alkalommal is módunk nyílt.

A 9. g osztály 7 tanulója osztályfőnökükkel, Szabóné Kozma Zsuzsa tanárnővel először november 23-án indult Nyíregyházára. A gimnáziumban nagyon kedvesen fogadtak minket. Miután szétnéztünk a tágas és szép épületben, elfoglaltuk helyünket a gimnáziumi rész közösségi terében várva az előadást, amelyet Gulyás Csaba tartott az 1000 éves magyar kereszténységről. Az előadás kifejezetten érdekes volt, az előadó rutinos, humoros. Elérte, hogy a történeti áttekintés izgalmas legyen, és magyarázataival közelebb hozta a témát a diákokhoz. Az előadást filmes kvíz, zenefelismerés, híres mondások vetélkedő és az előadáson elhangzottakból összeállított totó kitöltése követte. Ez egy újabb izgalmat tartogatott, mert a három iskola résztvevő diákjait sorsolással vegyes csapatokba sorolták, hogy teret adjanak az ismerkedésnek a tanulók között ezzel fűzve szorosabbra a testvériskolák közötti szálakat.

Ezt a tartalmas napot egy újabb követte november 28-án, amikor Bereczki Enikő generációkutató előadását hallgattuk meg jövőkép és generációs kérdések témában. Erről az eseményről Andrási Sarolta 9. g osztályos tanuló így nyilatkozott:

"Az én véleményem az előadásról, amit Nyíregyházán élhettünk át a diáktársaimmal az, hogy annyira jó és izgalmakkal teli előadásban volt részünk, hogy máskor is szívesen részt vennénk hasonlón. Hogy milyen előadásról beszélek? Generációink különbségei és problémái. Bereczki Enikő, aki ezt az előadást tartotta nekünk, kutatóként, ifjúsági szakértőként, mediátorként, szakértőként, szerzőként és nem utolsó sorban magánemberként is elismert. Nagyon sok mindenben felnyitotta a szemünket, mint például az értékrend kérdései, az erőfeszítés fontossága, a világ megismerésének útjai, az internethasználat veszélyei. De élt a humor eszközével is, így tette a tanulságost és érdekest még élvezetesebbé. Köszönjük, hogy nagyon sok mindent megtudhattunk a generációinkról. Hasznos tapasztalat volt más szemszögből is megközelíteni ezt a témát."

A harmadik programra december 13-án került sor más helyszínen, a debreceni Huszár Gál Gimnáziumban, ahol szintén nagy szeretettel fogadtak minket. Itt két előadásban is részünk volt, mindkettőt fiatal pszichológusok tartották. Az elsőt Tar Eduárd prezentálta. Mikbe vagytok? címmel feszegetett identitással kapcsolatos kérdéseket, de szó esett a depresszió kialakulásának és a közösségi média használatának összefüggéseiről is. Másodjára Békési Tekla beszélt az érzelemszabályozásról. Alaposan körül lett járva a stressz fogalma, mechanizmusa, a depresszió negatív spirálja, a megküzdés lehetőségei (például gondolatnapló). Kifejezetten hasznos és használható dolgokról hallottunk, jegyeztem is fel belőle, hogy osztályfőnöki órán előhozhassam, és tovább folytatódhasson az aktív kommunikáció a lelki folyamatokról. Ezután két csapatra osztották a diákokat, hogy kötetlen beszélgetést folytathassanak a két fiatal szakemberrel. Ezalatt a pedagógusok is összeültek egy-egy kávé fölött, hogy ne csak a diákok kerüljenek közelebb egymáshoz, hanem tanáraik is megismerkedhessenek egymással.

Összességében hasznos és kellemes programsorozat részesei lehettünk. Máskor is szívesen látogatnánk el testvériskoláinkba. Keressük majd a lehetőségeket, hogy ne szakadjon meg a kialakult jó kapcsolat.

  • Dr. Szabóné Kozma Zsuzsa