Iskolánkba megérkezett a Mikulás

December 6-án megérkezett a gyerekekhez a Mikulás. Az aulában gyűlt össze a sok apróság, voltak köztük óvodások is. Sok gyerek és osztály volt, akik bevállalták, hogy az ősz szakállúnak énekelnek, szavalnak, táncolnak. A Mikulás végre meghallotta a gyerekek közös éneklését, és megérkezett hozzánk. A színpadon, egy kényelmes karosszékben kapott helyet, hogy kipihenhesse a fáradalmait.

Először az 1. c osztály énekelt egy különleges, kevésbé ismert, de aranyos dalt. Majd előadták táncukat, amiben megtáncoltatták a kedvenc plüssfiguráikat. A műsoruk betanítója jómagam voltam. Nagyon ügyesek voltak a gyerekek, és fergeteges tapsot kaptak. Majd a 4. b osztály gitárosai következtek két télapódallal. Ők Radovics-Méder Lili néni tanítványai, és a művészeti tagozat tehetséges növendékei. Szépen játszották el a dalokat, sikerük volt az apróságoknál. Utánuk az 1. b osztály Weöres Sándor: Száncsengő című versét szavalta el. Versüket betanította Bacskainé Czap Ildikó néni. Ügyesen, bátran szavaltak a kis apróságok, nem voltak megilletődve a nagy nézőközönségtől. Az 1. d osztályosok következtek, akiktől először mondókát hallottunk, majd egy szép zenére énekeltek. Daluk nagyon kedves, és megható volt, és a kicsinyek bátran daloltak. Balog Beáta tanító néni tanította be nekik ezt a kevésbé ismert, de gyönyörű számot. A 3.b és 3. a osztályosok együtt vállalkoztak arra, hogy verseljenek, énekeljenek. Énekükhöz hangszereket is hoztak, és ügyesen használták is őket. Nagy Krisztina néni és Barát Endréné Éva néni segített nekik a műsoruk kialakításában. Ekkor következtek a citerások. Nagyon sokan, összesen 18-an szerepeltek a Mikulás bácsi előtt. Ők jelenleg a legkisebb citerások, többen ebben a tanévben kezdték el a zenetanulást. Tanáruk Hajduné Hőgye Zsófia tanár néni. Ügyesek voltak nagyon. Ekkor a 3. c osztály tanulói egy verses mesét meséltek el nekünk. Regeléné Jámbor Andrea néni tanítványai meséjét figyelmesen hallgatta a közönség. Végül az 1. a és 1. e osztályosok a Szürke patás című zenére táncoltak. Táncukat betanította Tóthné Tencler Judit néni és Oláh-Tóth Szilvia néni. Hangulatos zenéjük, fergeteges táncuk méltó befejezése volt a gyerekek műsorának.

A műsor levezetője én voltam. Engem ért az a kiváltság, hogy segíthettem az öreg Mikulásnak, hogy a nagy sietségben el ne botoljon a lépcsőn, és minden műsorszámot szépen láthasson. Végül elmondta, hogy megdicséri a gyerekeket, tetszett neki a műsoruk, amit közös fotózással és ajándékkal hálált meg. Reméljük, hogy jövőre is ellátogat hozzánk. Köszönjük az önkormányzatnak ezt a nagyszerű lehetőséget, hogy találkozhattak a kicsinyek a Télapóval.

  • Hajdu-Horváth Emese