Ifjúságom

Borsos Tamás verse

 

Ifjú koromban vad széllel harcoltam.

Ölre fogtam a legvastagabb fát is.

Megrettent tőlem a halál is.

Nem bírtak velem, leláncoltak.

 

Szabadulhattam volna egy mozdulattal, 

a rozsda csupán béklyómon fogott.

Az őr csak nyafogott,

Harcolt akaratommal.

 

Most a széllel együtt lebeg lelkem,

Átadom magamat őnéki.

Ajándék leszek, de csak ha ő kéri

A zöldellő Édenkertben.

 

Nékem a tüzes vas is fagyos köd,

Fejem felett dördülnek természeti erők,

Talpam alatt reccsennek szilas erdők,

Az elmúlást öröklöm.

 

Pedig ha sejtené, mit tettem érte,

Nem nyafogna, szájára tenné kezét.

Szívből fogadnám köszönetét,

Szándékát az Isten teremtette.

 

Itt állok most előttetek.

Szellemem fölöttetek, s egyre ragyog,

szájatok egyhangún gagyog.

Sajnos hálátok erőltetett.