Szép siker a Nemzetközi Kenguru Matematikaverseny megyei fordulóján

A verseny jelszava: „Legyen a matematika mindenkié!” Bármelyik diák részt vehet ezen a megmérettetésen, aki szeret gondolkodni, mert a könnyebb és a nehezebb feladatok együttese mindenki számára sikerélményt biztosít. A verseny elsődleges célja a matematika népszerűsítése. 89 országban azonos időpontban rendezik meg mindenhol. A rendezők mottója: Legyen ez a 75 perc a matematika ünnepe szerte a világban!

A Nemzetközi Kenguru Matematikaverseny megyei fordulója tavasszal lett volna megtartva, de a karantén miatt elhalasztották őszre. Iskolánkból a megyei fordulóba bejutott tehetséges tanulók mind Dr. Kovács Tamásné Cilike néni tanítványai, akik a tavaly benevezett osztályfokuknak megfelelő feladatokat oldottak meg, tehát a 4. évfolyamon tanultakról adtak számot. A megyei versenybe bejutott Franz Kíra, Nagy Fruzsina, és Telepó Petra. Francz Kíra 7. helyezést ért el, ami nagyon szép eredmény. Gratulálunk neki, és a felkészítő tanárának is.

Kíra elmondása szerint nagyon szereti a matematikát. Már elsős kora óta jár versenyekre, amelyeken eddig is szépen szerepelt, de eddig ez a legjobb eredménye. Cilike néni rendszeresen feladatlapokat készített neki, a napi tanulnivalókon kívül, és olyan érthetően magyarázott, hogy Kíra egyre jobban megértette a tanultakat. A versenyen összesen 24 feladatot kellett megoldaniuk. A legnehezebbek a logikai fejtörők voltak, amiken sokáig kellett gondolkozni.

Ezek a tanulók az alsó tagozat büszkeségei, és reméljük, hogy a felső tagozaton is jól megállják majd a helyüket.

Kapcsolódó képgaléria