Egy élménnyel teli nap a RepTárban

 

Iskolánk mind a négy gimnáziumi osztálya közös kiránduláson vett részt a szolnoki RepTár Repülőmúzeumban. A program célja nemcsak az volt, hogy a diákok közelebbről megismerkedjenek a repülés és a haditechnika világával, hanem közösségépítő céllal is szerveztük a kirándulást. Fontosnak tartottuk, hogy a különböző évfolyamok tanulói együtt töltsenek egy tartalmas, élményekben gazdag napot, közös tapasztalatokat szerezzenek, és az iskolai közösség még jobban összekovácsolódjon.

A RepTárban rengeteg különleges repülőgépet, helikoptert, katonai járművet és teherautót csodálhattunk meg, amelyek közül több járműbe a diákok be is ülhettek, illetve fel is mászhattak a teherautókra. A kiállítás mellett az élményprogramok is nagy sikert arattak. Páran voltak olyan bátrak, hogy kipróbálták a pilótakiképző forgó szerkezetet, mások a repülőgép-szimulátorban próbálhatták ki magukat, míg a 4D mozi VR-szemüveges élménye is több diákunkat csábította.

Nagy népszerűségnek örvendett a kiképzőpálya és a sötét labirintus is, amelyek során a diákok játékos formában tehették próbára ügyességüket és bátorságukat.

A kirándulás során Leonardo da Vinci kiállítását is megtekintettük. A diákok betekintést nyerhettek a reneszánsz egyik legsokoldalúbb alkotójának világába. Leonardo művészi tehetsége mellett mérnöki gondolkodása, találmányai és különleges megoldásai is megmutatták, milyen fontos a kíváncsiság, a kreativitás és az új dolgok felfedezése.

A kirándulás így egyszerre szolgálta a tanulást, a kikapcsolódást, a felfedezést és a közösségépítést. A közösen átélt élmények, a sok nevetés, a bátorságpróbák és az egymásnak nyújtott segítség mind hozzájárultak ahhoz, hogy a négy gimnáziumi osztály tanulói még közelebb kerüljenek egymáshoz. A RepTár és a Leonardo da Vinci-kiállítás olyan kulturális és ismeretterjesztő élményekkel gazdagította a napot, amelyekre sokáig emlékezni fogunk.

Ez a kirándulás valóban több volt egy egyszerű múzeumlátogatásnál: egy tartalmas, élményekben gazdag nap, ahol a tanulás, a közös felfedezés és a jó hangulat mellett a közösség is épült.

  • Vojcskóné Görgei Edit