„Szeresd a Földet” – Hebe Országos levelező verseny az alsó tagozaton

„Szeresd a Földet” – Hebe Országos levelező verseny az alsó tagozaton

Iskolánk 1. C ÖKO–osztálya két csapattal (Ökomanók és Aqua) nagy izgalommal vett részt ezen a rendkívül érdekes versenyen.

A fő téma az „Ökoszisztéma” volt, melynek a fogalmával, jelentőségével most ismerkedtek meg. Ebben szerepelt az erdő, a faültetés, a méhek–virágos növények kapcsolata, vízi élőlények és élőhelyei. Itt ismerkedtek meg a korallok világával. A feladatok között voltak játékos logikai és kreatív munka is. Gyönyörű rajzok készültek a vízi élőlényekről. A pályázat legizgalmasabb része az volt, amikor egy korallzátonyt, szigetet kellett megalkotni. Elmondhatjuk, a kis elsősök hatalmas lelkesedéssel csinálták végig a pályázatot.

A versenyre országosan az „Ovi–1. évfolyamon” együtt, 96 csapat jelentkezett. Az eredmények így még értékesebbek.

Örömmel tölt el bennünket sikeres szereplésünk, ugyanis a maximális pontszámmal:

1. helyen az Ökomanók végeztek/ Isaszegi Luca, Pócsi Dóra, Szabó Zóé

3. helyen az Aqua csapat/ Fehér Zente, Makai Csaba, Varga Zalán

Köszönjük a szülők támogatását!

Gratulálunk minden versenyzőnek!

Földiné Jakab Edit és Vastagné Szűcs Gabriella

  • Vastagné Szűcs Gabriella