Művészetis gyerekekkel fotókiállításon jártunk.

Kodály Zoltán szavai mély bölcsességet közvetítenek és gondolkodásra szoktak  serkenteni. A napokban azt az idézetét olvastam, miszerint "a zene tápláló, vigasztaló elixír, és az élet szépségét, s ami benne érték, azt mind meghatványozza."

Ugyanez mondható el a képzőművészeti alkotásokra is.  A különféle művészeti területek-amik a ránk gyakorolt lelki hatásukat illett-elválaszthatatlanok egymástól.

Ezeket a különleges élményeket,a feltöltődésnek ezt a varázslatos lehetőségét igyekszem átadni tanítványaimnak, annak ellenére, hogy ennek megértéséhez talán túl fiatalok. Próbálok megragadni minden olyan alkalmat, ahol lelki táplálékot kaphatnak és későbbi életükben fontosnak találnak. Remélhetőleg eszükbe fog jutni, hogy vannak források, ahová feltöltődésért nyúlhatnak és amik bearanyozzák hétköznapjaikat.

Ebben a félévben egy fotókiállítást tekintettünk meg Debrecenben, majd dacolva a hűvös, esős idővel, sétáltunk a város jellegzetes épületei közt. Jól éreztük magunkat!

Radovics-Méder Lili

  • Radovics-Méder Lili