Ballagás, majd a megmérettetés kezdete középiskolánkban
2026. április 30-án ünnepélyes keretek között búcsúztattuk el a hajdúsámsoni gimnázium és szakképző iskola végzős tanulóit. A ballagás minden évben különleges alkalom az intézményünk életében, hiszen egyszerre hordozza magában az elmúlt évek közös élményeit, a lezárás megható pillanatait és az új kihívások kezdetének izgalmát. Az ünnepségen a gimnáziumi végzősök mellett a Szakképző Iskola 11. A osztályának tanulói is elballagtak, tovább emelve az esemény közösségi jelentőségét.
A folyosókat betöltő virágillat, a vállakon lengő tarisznyák és a ballagási dalok egyszerre teremtettek méltóságteljes és meghitt hangulatot. A végzős diákok utolsó középiskolai napjukon végigjárták az iskola termeit, folyosóit, miközben társaik, pedagógusaik és családtagjaik szeretetteljes figyelemmel kísérték őket. Az iskola falai között eltöltött évek alatt nemcsak tudással, hanem élményekkel, emberi kapcsolatokkal és közös emlékekkel is gazdagodtak tanulóink. Egy-egy osztálykirándulás, közös program vagy akár a hétköznapok apró pillanatai is olyan emlékké váltak, amelyek hosszú idő múltán is összekötik majd őket. Az ünnepségen elhangzó beszédek személyes hangvételükkel idézték fel a közösen megélt eseményeket, sikereket, valamint azokat a mindennapokat, amelyek az évek során közösséggé formálták az osztályokat. A végzősök nevében búcsúzó beszédet mondott Andrási Sarolta 12. G osztályos tanuló, aki megható gondolatokkal idézte fel az együtt töltött évek emlékeit, a közös élményeket és az iskola falai között kialakult barátságokat. Az ittmaradók nevében Balogh Dorina 11. G osztályos tanuló ünnepi gondolatokkal búcsúzott a végzős évfolyamtól. Bujdosó Tibor főigazgató úr és Oroszné Győri Magdolna tagintézményegység-vezető asszony különleges szavakkal köszöntek el a ballagóktól.
A hagyományokhoz híven intézményünk elismerésben részesítette azokat a tanulókat, akik tanulmányi eredményükkel, közösségi munkájukkal és példamutató magatartásukkal kiemelkedtek diáktársaik közül. A jutalmazott diákok könyvjutalmat vehettek át, amely méltó elismerése volt az elmúlt évek során végzett kitartó munkájuknak és aktív közösségi szerepvállalásuknak. Könyvjutalmat kapott jeles tanulmányi eredményéért is kiváló szakmai munkájáért Simon Diána 11.A, kiváló közösségi munkájáért Fekete Ferenc 11. A, jó tanulmányi eredményéért és példamutató magatartásáért Szűcs Péter 12. G, kiváló közösségi munkájáért Andrási Sarolta 12.G. Három végzős tanuló, akik korábban már ebben a középiskolában sikeresen befejezték tanulmányaikat, és ismét beiratkoztak egy másik képzésre, majd annak követelményeit is teljesítették, szintén könyvjutalomban részesültek: Rácsai Hajnalka 11. A, Kasza Zoltán 11. A és Kanalas Csaba 12. G. Ahogy ilyenkor lenni szokott, a könyvek súlya talán most még kisebbnek tűnt, mint a tanulók előtt álló döntéseké, de remélhetőleg legalább annyi izgalmat tartogatnak. Mert bár a csengő most egy korszak végét jelezte, az innen induló történetek még csak most kezdődnek igazán.
A ballagást követően a végzős diákok számára már az érettségi és a szakmai vizsga időszaka következett. Május első napjaiban kezdetét vették az írásbeli vizsgák, amelyek minden tanév egyik legmeghatározóbb időszakát jelentik a középiskolások számára. A tanulók hosszú hónapokon keresztül készültek a megmérettetésre, pedagógusaik pedig kiemelt figyelemmel és támogatással segítették felkészülésüket. Az első vizsganapok tapasztalatai alapján diákjaink fegyelmezetten, komoly hozzáállással és megfelelő felkészültséggel érkeztek az írásbeli érettségi vizsgákra. Többen úgy nyilatkoztak, hogy bár természetes izgalommal ültek be a vizsgatermekbe, a feladatlapok megoldása során sikerült összpontosítaniuk és tudásuk legjavát nyújtaniuk. Különösen fontos volt számukra az a támogató légkör, amelyet pedagógusaiktól és osztálytársaiktól kaptak az elmúlt időszakban.
A ballagás és az érettségi időszaka egyszerre jelent búcsút és új kezdetet. Végzős tanulóink számára lezárult egy meghatározó életszakasz, ugyanakkor megnyílt előttük a továbbtanulás, a pályaválasztás és a felnőtté válás útja. Ez az út sok új kihívást és lehetőséget tartogat majd számukra, de hisszük, hogy mindaz, amit iskolánkban megtapasztaltak, az intézményünkben megszerzett tudás, közösségi élmények és emberi értékek, biztos alapként kísérik őket tovább.
Végzőseinknek ezúton is sok sikert kívánunk az érettségi további vizsgáihoz, a szakmai vizsgákhoz, valamint céljaik megvalósításához!
Dr. Szabóné Kozma Zsuzsa
