Kis Tudósok Komplex természettudományi verseny

Immár hetedik alkalommal került megrendezésre a Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium szervezésében a KIS TUDÓSOK komplex természettudományi verseny, melynek célja a természettudományok – biológia, fizika, kémia, földrajz – népszerűsítése játékos, csapatverseny formájában.

Az idei évben is számos általános iskola 7–8. osztályos tanulói fogadták fel a kihívást: összesen 70 csapat nevezett a versenyre. A verseny első két, írásbeli fordulóján a résztvevők kreativitásukat, problémamegoldó képességüket és természettudományos ismereteiket mérettették meg. A többségük sikeresen vette akár a második forduló összetettebb feladatait is.

Az első két forduló alapján kialakult a döntő mezőnye, így a verseny további részére sajnos csak a legjobb 12 csapat juthatott tovább. Iskolánk mind a hat résztvevő csapatát köszönettel és elismeréssel illetünk a felkészülésükért és a befektett munkáért.

A döntőt 2025. november 26-án rendezte meg a szervező iskola, ahol a legjobb csapatok személyesen mérhették össze tudásukat és nyerhették el a különböző díjakat.

A 7.c osztály csapata- Agárdi Kristóf, Czene Máté, Szabó Péter csapattagok részvételével- IX. helyezést ért el, ezzel az eredménnyel a legeredményesebb 7.osztályos csapat lettek.

Köszönjük minden résztvevőnek, csapattagnak és tanárnak a jelentkezést, a felkészülést és a közreműködést! Reméljük, hogy a verseny hozzájárult a természettudományok iránti érdeklődés növeléséhez, és örömmel várjuk a jövő évi újabb résztvételt!

  • Elekné Nagy Anikó