„Egy fa, egy festék, egy élmény – színes napok az erdei iskolában”

Erdei iskola élményei

Szeptember elején a negyedik évfolyam izgatottan indult útnak az erdei iskolába, ahol a természet közelségében tölthetett el minden osztály egy napot. Ezalatt a gyerekek nemcsak sokat tanultak az erdőről, mezőről, hanem rengeteget játszottak, alkottak és mozogtak is.

Az első program egy erdei séta volt, mely során különféle növényeket és állatok nyomait figyelhették meg, hallgatták a madarak énekét is. Az erdő kincseiből „land art”-ot készítettek. Levelekből, ágakból, tobozokból és kövekből alkottak különleges formákat a földre. Nem volt szükség ollóra vagy ragasztóra – csak a természet kincseire és egy kis képzelőerőre.  Gyönyörű alkotások születtek. Szövegfeldolgozás során beszélgettek a természet szépségeiről és az erdőkre leselkedő veszélyekről. Megosztották egymással gondolatainkat arról, mit jelent számunkra az erdő. Mindenki nagyon aktívan részt vett a beszélgetésben! A napot színesítette a hangfelismerős játék. Le kellett hunyni a szemünket, és kitalálni, milyen állat hangját hallják. Meglepő volt, mennyi különleges hangot rejt az erdő, ha figyelünk! A memóriajáték, tárgyfelismerés a maga egyszerűségével minden gyermeket vonzott. Volt csapatjátékban kvíz, melyben a megszerzett ismeretekről adhattak számot a tanulók. A „Ki vagyok én?” játék új ismereteket is tanított a diákoknak. Minden osztály megfesthette a saját "erdei fáját". Színes temperával örökítették meg a kedvenc fájukat saját kézlenyomatukkal. Sportjátékokat játszottak, fociztak, fogócskáztak.

A nap végén minden gyerek oklevél boldog tulajdonosa lett, hiszen kiérdemelte az ERDEI FELFEDEZŐ címet.

A gyerekek igazi lelkesedéssel vettek részt a feladatokban. Az erdei iskola tartalmas, élményekben gazdag nap volt a 4. évfolyam tanulói részére.

Tóthné Tencler Judit