DÖK nap

DÖK nap 2025 – hagyomány, jókedv, közösség!

Idén is fantasztikus hangulatban telt iskolánk hagyományos DÖK-napja, ahol diákok és tanárok együtt éltek át egy igazán különleges napot!

Reggel 6 órakor tanáraink elindultak, hogy gyalog tegyék meg az utat Debrecenből Sámsonba – ahogy azt már a hagyomány is megkívánja.

Az út során nem csak a lábak dolgoztak: újoncavatásra is sor került – az új pedagógusainknak a túra közben kellett helytállniuk különböző vidám és kreatív feladatokban.


A gyaloglók megálltak a Napfény Vendéglőben, ahol a Muskátli és Rügyecske Népdalkör egy dalcsokrot tanított be a tanári karnak. 
Ezután a csapat megérkezett az önkormányzathoz, ahol a már betanult dalokat a tanárok az önkormányzat dolgozóival közösen adták elő – a fogadtatás szívélyes és megható volt.

A sámsoni célállomáson a Kenguru SE Rákóczis diákjai akrobatikus rock and roll produkcióval lepték meg a beérkező pedagógusokat, amit mindenkit hatalmas lelkesedéssel fogadott! 


Mindeközben az iskolában sem állt meg az élet: a diákok a R&B Hip Hop Tánciskola pörgős táncelőadását élvezhették, majd egy meglepetés flashmobbal rukkoltak elő – tele kreativitással és energiával! 

A nap csúcspontjaként a nyolcadikos tanulók átvették az igazgatói széket, és a megfáradt tanárokat már saját készítésű feladatokkal várták. 

Ez a nap ismét megmutatta, milyen összetartó, lendületes és élményekkel teli közösség vagyunk! Köszönjük mindenkinek, aki részt vett, szervezett, segített vagy csak mosolyt hozott a napba!

A DÖK napról készült videó összefoglaló itt tekinthető meg: https://www.youtube.com/watch?v=rbUgahg4s-M

Szilvi és Tamás


 

  • Oláh-Tóth Szilvia