Madarak és fák napja az alsó tagozaton
Hazánkban 1902. óta emlékeznek meg az iskolákban a madarak és fák napjáról.
E jeles nap célja az, hogy rendezvények, programok segítségével kialakítsuk az ifjúság természet és környezetvédelem iránti elkötelezettségét.
Iskolánkban május 9-én tartottuk meg ezt a fontos napot. Az alsó tagozatos gyerekeknek játékos vetélkedőket és programokat szerveztünk.
Már egy héttel a Madarak és fák napja előtt feladatokkal hangolódhadtak rá a tanulók a környezetvédelem e jeles napjára.
Rajzpályázatot hirdettünk 3., 4. osztályos tanulóinknak. Az alkotásokon a 2025-ben megválasztott Év fajait, növényeit, állatait jeleníttették meg kis művészeink.
Az 1.és 2. osztályos gyerekek tantermük ajtaját díszíthették fel. A dekorációk egy-egy természeti életközösséget mutattak be.
Az osztályközösségek dalokkal, versekkel és menetlevél elkészítésével készültek a pénteki napra.
Május 9-én a nagyobbak már korán indultak, hiszen iskolánkat elhagyva, ők külső helyszíneken (a Szeder és a Radnóti utcai játszótereken) mérhették össze tudásukat, ismereteiket, ügyességüket.
A kisebbek programjai iskolánkban kezdődtek. Kipróbálhatták a népi játékokat, valamint a Mancsok és Paták Egyesület jóvoltából betekintést nyerhettek a terápiás kutyák és gazdáik mindennapjaiba. Fülöp Ágnes, Borsos Tamás és Nolah kutya bemutatója után ezek az osztályok is a szabadban teljesíthették feladataikat.
Pedagógusainknak köszönhetően az idén is vidám, élményekkel teli programok segítségével hívtuk fel tanítványaink figyelmét arra, hogy Földünket és annak élővilágát védenünk és óvnunk kell!