Záróünnepséggel ért véget a Rákóczi-hét
Intézményünk idén is ünnepélyes keretek között emlékezett meg a Nagyságos fejedelem születésnapjáról a Rákóczi-hét keretében, mely ismét meghitt és emlékezetes pillanatokat hozott intézményünk közösségének, méltóképpen tisztelegve névadónk, II. Rákóczi Ferenc előtt.
Hagyományainknak megfelelően ezen a héten változatos versenyeken vehettek részt tanulóink. A legkisebb korosztály sorverseny, kapitánylabda, a nagyobbak focibajnokság, illetve rajzverseny keretében mérhették össze képességeiket, tudásukat. Nagyszerű megtapasztalni ilyenkor, hogy iskolánk apraja-nagyja megmozdul, hogy a szabadságharc szellemiségét követve küzdjön a győzelemért. A leginkább várt esemény, a tanár -diák focimérkőzés, mely rendkívül nagy érdeklődés mellett zajlott le, a diákok óriási ovációja közepette, hiszen az ő lelkesítő győzelmükkel zárult a mérkőzés.
A Rákóczi-hét zárasaként március 27-én emlékünnepséget tartottunk.
Rendezvényünk ünnepélyes harangzúgással vette kezdetét, melynek szívünket megdobogtató hangja egy olyan hős emlékét idézte, aki a szabadságért és a nemzetért szállt síkra. Ezt követte a zászló bevonulása, mely szimbolikusan elevenítette meg előttünk II. Rákóczi Ferenc alakját, akinek a zászlaja alatt egykor a remény és a bátorság egyesült.
Bujdosó Tibor főigazgató úr ünnepi gondolatai után a 3. évfolyam előadásában a „Rákóczi szőlőpásztora” című mondafeldolgozást tekinthettük meg. A diákok lelkes és átérző előadásmódjának köszönhetően a teremben szinte érezhető volt a történet varázsa. A mondafeldolgozás megelevenítette előttünk Rákóczi alakját, azokat a küzdelmeket és áldozatokat, amelyekkel szembe kellett néznie. A mondák nem csupán történetek, hanem a nemzet emlékezetének élő kövei, amelyek generációkon átívelve adják tovább a hősök példáját.
Az ünnepségen hallhattunk továbbá szívhez szóló korabeli kuruc-nótákat, részleteket Farkas Ferenc lendületes „Régi magyar táncok” című művéből, a fennkölt hangvételű „Krasznahorka büszke vára” című dalt, valamint egy rövid beszámolót a Közösségi meseprojektről.
Nábrádi Mihály igazgatóhelyettes magasztos gondolatai bemutatták településünk, iskolánk és Rákóczi különleges kapcsolatát.
Átadásra került a Rákóczi-díj is, melyet ebben az évben, iskolánk kiemelkedő támogatójaként, Boros Zsolt, a Vámosgép Kft. Oktatási vezetője kapta.
Ünnepségünk koszorúzással folytatódott. A koszorú elhelyezése egy szívből jövő gesztus, amellyel tiszteletünket fejezzük ki iskolánk névadója előtt. Ez a csendes emlékezés megerősíti bennünk a tudatot, hogy Rákóczi Ferenc szellemisége továbbra is irányt mutat közösségünknek iskolánk falai között.
Rendezvényünk a Szózattal, majd zászlókivitellel ért véget.
A záróünnepségről készült videofelvétel a következő linken tekinthető meg: https://www.youtube.com/watch?v=Sz3PTKfocYc
Jakubecz Sándor
intézményegység vezető