HONNAN HOVÁ. Tehetségek nyomában – Mihály Réka

Az eddig bemutatott tehetséges tanítványaim útja mindegyik egytől egyig más és más volt. De valami közös bennük. Ez pedig a képzőművészethez való ragaszkodás, kötődés.

Vannak köztük, akik ezt a pályát, utat választják, foglalkozásuk az alkotás valamilyen formájával kapcsolatos lesz. De van akinek csak egyszerűen egy lelki pluszt ad, megnyugvást a hétköznapok rohanásában, megfelelési kényszerében. Kíváncsian várom, hogy a most bemutatottamnak miként van jelen az életében a képzőművészet.

A következő tehetséges fiatal hölgy, 2011-től 2022-ig járt iskolánk művészeti tanszakára. Igen sok ceruza, festék és egyéb rajzeszköz kopott el a kezei között.

A sámsoni suli 8. osztályának elvégzése után, a középiskolai DSZC Mechwart András Gépipari és Informatikai Technikumban töltött tanulmányai mellett is kitartóan visszajárt hozzám alkotni.

Alkotói tevékenységét mindig is kreativitás és technikai sokszínűség jellemezte.

Ezt elismerve 2019-ben megkapta iskolánk Művészeti Rákóczi díját.

Mihály Rékát, valamint a művészethez való viszonyát, útját fogom most bemutatni a kedves érdeklődőknek.

Mire emlékszel gyerekkorodból, miként volt jelen az alkotás akkor az életedben?

Hát az igazat megvallva hamarabb kezdtem el a falra pingálni, mintsem beszélni, szüleim örömére. Mivel egyke gyerek vagyok így kiskoromban sokszor a rajzolással töltöttem az időmet, ez volt az a tevékenység, ami a leginkább lekötött. Mellette sokat kézműveskedtem, gondolok pl. a gyöngyfűzésre, gyurmázásra, fonásra, festésre, és még sorolhatnám mennyi mindenbe fogtam bele. Szerettem már akkor minél több dolgot kipróbálni. Ezért is örömmel töltött el mikor elsőben beiratkoztam festészetre, mert így abban a heti 1 délutánt teljes mértékben azzal tölthettem ami leginkább lekötött. Az ott készült rajzaimra pedig még mindig mosolyogva nézek, hiszen azokon keresztül látom hogy mennyit fejlődtem.

A sámsoni művészeti iskolában töltött 11 évből van-e valami különleges emlék, élmény, amit kiemelnél, megosztanál velünk?

Természetesen, ezt a jelentős számú évet, nem tudtam unalmasan eltölteni. Volt mikor az ottani baráti köröm meglepett a születésnapomon egy kisebb “bulival”. Hoztak tortát, lufit, meg volt zene is, természetesen az ajándékok se maradtak el. Mai napig örömmel gondolok vissza rá.  Az utolsó pár évben a művészetis baráti körrel, szinte mindig sikerült valahogy a rajzolás, festés mellett elszórakoztatni magunkat kis bolondságainkkal. Ez az óra volt az, ahol leginkább össze tudtunk jönni, mert mindannyian más-más iskolákban tanultunk már, különböző helyekről jártunk művészetoktatásra a sámsoni suliba.
De maradandó élményként maradt meg az is mikor elsős beiratkozáskor, egy festészeti órába botlottunk szüleimmel, ahol még Herczegné Ági néni mutatta meg nekünk, hogy milyen lehetőséget tud nyújtani ez az óra. A vele töltött rajzórákra pedig mindig emlékeztet az általa kapott kis csengő, amit még ő készített agyagból.

Hova tovább? Mi történt a Mechwart elvégzése után?

A Mechwart-os évek során sokrétű tudást szereztem az informatikáról, valamint átláttam, hogy mennyi lehetőséget tud nyújtani a jövőre nézve. Ennek ellenére tavaly nagyon megtetszett a tervező grafika mint szakma, és úgy éreztem hogy valamennyire az informatikát is össze tudom fűzni vele. Megpróbálkoztam egy olyan egyetemre menni ahol ezt tanítják, de a felvételi erre a szakra nehezebb volt mint vártam. Sajnos nem sikerült bejutni. Végül is nem bánom hogy megpróbáltam, mert ezalatt rengeteget tapasztaltam és megtanultam pár új dolgot is. Ilyen új dolog volt számomra pl. a digitális rajzolás, azon is belül is a vektorgrafika a pixeles mellett, valamint  a photoshop. Megismerkedtem a logotípiával, valamint a „mockup”-al amiről eddig nem is hallottam.

Most a Debreceni Egyetemen vagyok Programtervező informatika szakon. Jelen pillanatban úgy gondolom, hogy vagy webfejlesztés felé veszem az irányt, vagy a játékok tervezése az, amivel szívesen foglalkoznék. Azért ezeket céloztam meg, mert ezeken a területeken tudom leginkább az általam szerzett művészeti tudást felhasználni, valamint hosszabb jövőt gondolok nekik a mostani  gyors fejlődés mellett. A későbbiekben  szeretnék majd képzéseken részt venni: a tervezőgrafika ill. az animálás világa is érdekel.

 

Réka nagyon magas szintű tudást szerzett eddigi évei során. De további tervei, céljai vannak, amiket átszőnek a rajzos, kreatív tapasztalatok.

Nagyon büszke vagyok rá! Sokrétűségét, sokoldalúságát bizonyítják az itt bemutatott rajzai, festményei is.

Tóthné Kovács Ilona
 

 

  • Tóthné Kovács Ilona