Bemutatom a leendő elsős tanítóinkat és jelenlegi osztályukat: Kunsági Zsuzsa és Balog Beáta tanító nénik, valamint a 3. d osztály

Kunsági Zsuzsa osztályfőnök néni nagy szeretettel és sok humorral nevelgeti a kis tanulókat. Balog Beáta tanító néni a tanító társa. Nagy összhangban végzik a tanítói, nevelői munkájukat.

Az együtt töltött évek összekovácsolták a kis csapatot. Az osztályra legjobban a derű, a humor, és a vidámság jellemző. Állandó humor forrása a gyerekszáj, azaz a gyerekek vicces beszólásai, amelyek a tanítási órákon fel-felbukkannak. A tanító nénik a szomorú gyerekeket megvigasztalják, és Zsuzsa néni mindig megtalálja a helyzetben rejlő humort, vagy pozitívumot. A gyerekek is értik a humoros feladatokat, és mosolyogva bizony könnyebben megy a tanulás is.

A 3. d osztály irányultsága: Olvasóvá nevelés. Rendszeresen járnak könyvtárba, és kölcsönöznek ki könyveket, amelyeket persze el is olvasnak. De közösen is feldolgoznak könyveket, valamint olvasónaplót is vezetnek. Ennek köszönhetően szóbeli kifejezőkészségük nagyon jó, szépen mondják el gondolataikat. Kézügyességük is kiemelkedő, ügyesen készítik el rajzaikat, munkadarabjaikat. Bekapcsolódnak az iskola programjaiba, és az osztály maga is szervez közös eseményeket. Időnként társasjátékoznak a napköziben, vagy logikai feladatokat, rejtvényeket oldanak meg.

Csodálatos kirándulásaikra szeretettel emlékeznek. A Kerekerdő élménypark és az Állatkert a legkedvesebb volt a számukra. Nagyon érdeklődő gyerekek járnak ide. Művészeti képzés, énekkar, foci mind rendkívül népszerű, és szorgalmasan tanulnak, gyakorolnak délutánonként. Fergeteges farsangi klubdélutánok és meghitt karácsonyi összejövetelek kedves emlékeik maradnak. A Pályaorientációs napon a gyerekek mutatták be szüleik foglalkozását. Így postás, rallyversenyző, autószerelő, állatgondozó és burkoló szakmákkal ismerkedtek meg, amit nagyon élveztek.

Kunsági Zsuzsa néni és Balog Beáta néni nagy szeretettel várják az apróságokat. Jövőre 1. osztályos tanító nénik lesznek, és újult erővel a kicsiknek is megtanítják majd azt a sok tudást, amit már átadtak jelenlegi kedves tanítványaiknak.

  • Hajdu-Horváth Emese