HONNAN HOVÁ. Tehetségek nyomában.

Kedves művészetkedvelő Gyerekek, Szülők, Kollégák!

 

A tehetségek nyomában sorozatomban, most egy kakukktojás következik. Következő riportalanyomat kivételesen nem tanítványaim közül választottam ki, egyik kolléganőmet szeretném most bemutatni, Kovács Juditot, aki iskolánk belsőgondozói részlegén dolgozik.

Már tavaly kiderült számomra, hogy Ő egy sokoldalú, izgalmas személyiség, aki nemcsak kedveli a művészetet, őszinte elismeréssel  van kiállításainknál, hanem Ő maga is egy alkotó művész.

Mesélj egy kicsit magadról, a képzőművészethez, alkotáshoz fűződő kapcsolatodról! Hogyan kezdődött?

Emlékszem, hogy már az általános iskolában szerettem giocondával rajzolni, színes ceruzával logókat újragondolni, egyik kedvenc tárgyam volt a rajz. Volt is egy képem, amit az általános iskolás tanárom megtartott az iskolának, az a mai napig a szemem előtt van. Középiskolában inkább csak „firkálgattam”, akkor jobban érdekelt a ruhák újraalkotása, dekorálása, kiegészítők készítése. Nálunk igazán az anyukám volt tehetséges, ő szabadkézi rajzban sokkal ösztönösebb volt, illetve vázákat festett iskolásként. Testvérem szintén jól rajzol, de ő is csak hobbi szinten foglalkozott vele.

 

A képzőművészet milyen területe vonzó leginkább számodra? Milyen technikákat alkalmazol szívesen?

Másfél éve, diákok hatására kezdtem el rajzolni, akik megkértek, hogy másoljak le egy Grincs-et, aztán egy Wednesday-t, stb. Rájöttem, hogy élvezem ezeket rajzolgatni, elég jól le tudom másolni ezeket a figurákat, de hosszú távon ez a vonal nem kötött volna le, így jött a portré ötlete.

Szerintem az választ el leginkább a művészettől, hogy emlékezetből nem igazán tudnék rajzolni, vagy újat alkotni, kell fotó vagy kép, amit lemásolhatok. A hiperrealisztikus ábrázolás azért még távol áll tőlem, de szeretek órákat bíbelődni egy - egy arc megrajzolásával. Mivel autodidakta módon tanulok, ezért nem is fejlődök annyira gyorsan, mintha tanulnám a technikákat vagy tudnám milyen ceruzafajtákat érdemes használni. Ezenkívül a ház dekorásásában szoktam bevetni az alkotási vágyam, kisebb-nagyobb sikerrel.

Mennyire van jelenleg jelen az életedben, mit jelent számodra a rajzolás, festés? Hobbiról van szó, vagy akár komolyabb terveid vannak ezzel kapcsolatban?

Mivel időm nincs elég rá, illetve nálam sokkal tehetségesebb grafikusok, művészek, rajzolók vannak, ezért nem gondolom, hogy a hobbi szinttől többet ki tudnék hozni magamból. Persze, ha megtalálnám a stílusom, ami kicsit kiemel az „átlagból”, akkor lehetne ezzel komolyabban foglalkozni. Nem tartom kizártnak, hogy kicsit grafikusabb, karikatúra vonal felé húzódjak, és idősebb koromban a tengerparton rajzoljak turistákat, kiegészítve ezzel a nyugdíjamat.

 

 

Úgy tudom, nemcsak Te vagy művészember a családban, a leányod is szívesen rajzol. Esetleg szoktatok közösen alkotni?

Ő az anime-manga vonalon mozgott leginkább. 10 éves kora előtt országos versenyt is nyert, volt különdíjas is többször, illetve több iskolai díjat is kapott. Szeretett különböző random anyagokból - pl.a cellux - alkotni, amiből például egy kis szarvasfigurát készített, vagy sprayvel mosta el a festményeket, ami egy szokatlan struktúrát adott a képnek.

Ma már csak unalmában alkot, sajnos kicsit alábbhagyott a lelkesedése, amikor a barátnőjével magántanár kezdett el foglalkozni rajzból, és sokkal gyorsabban fejlődött nála. Most virág dekorációkkal foglalkozik, úgyhogy maradunk a kreatív vonalon.

Milyen haszna lehet annak szerinted annak, ha valaki akár hobbi szinten is, de alkot, rajzol, szobrászkodik, fest?

Szerintem szinte mindenkiben van legalább egy kis kreativitás, de sajnos általános iskolás kor után abba is hagynak minden ilyen tevékenységet az emberek, ahogy már nincsenek „rákényszerítve” az alkotásra. Azt nem mondom, hogy tehetség is van mindenkiben, hiszen én is érzem magamon, hogy van egy szint, amit sosem tudok majd megugrani, de maga az alkotás olyan kikapcsolódás, amiben legalább annyira el lehet veszni, mint ahogy a videójátékozásban el tudok. A kreativitást pedig nem csak a rajzórán, hanem a felnőtt életben is lehet hasznosítani, ugyanúgy, ahogy azt a türelmet, amire tanít a rajzolás is például.

Egyszer egy munkatárs azt mondta nekem, hogy rajzolni bárki meg tud tanulni, az nem tehetség kérdése. Ha így is van, abban mindenképp mássá tesz az alkotás a többiektől, vagyis a „bárkitől”, hogy mi igenis próbálkozunk, gyakorlunk, és foglalkozunk valamivel, amit szeretünk csinálni. A lehetőség adott mindenkinek, ha nincs pénze szénceruzára vagy rajztömbre, akkor egy egyszerű lap és grafit is megteszi.

 

Sok sikert a további művészeti tevékenykedéseidhez! Kívánom, hogy örömödet leld a rajzolásban a későbbiekben is!

Szerintem Judit és jómagam nevében is mondhatom azt, hogy az életben mindig egyensúlyra van szükség, amit mindenkinek magának kell megtalálnia. Ha megvan a lelki egyensúly az életünkben, akkor a boldogságot is megtaláljuk. A művészetek pedig, (zene-, képzőművészet, vagy akár a tánc) mindenképpen elősegítik, hogy boldogabb, kiegyensúlyozottabb emberek legyünk diákként, felnőttként egyaránt.

 

Tóthné Kovács Ilona