Mesehét

Mesehét-mesés feladatokkal, élményekkel

Szeptember végén egy szívet melengető, mesés projektben vehettek részt az alsós tanulók és tanító nénik, bácsik. 

A mesehét első napján Máté Adrienn tanító nénitől az iskolarádióból egy rövid ismertetőt hallhattunk, amely közelebb vitte a gyerekeket a varázslatos mesevilághoz.

A témahetet megelőzően előzetes feladatként egy adott mese szereplőit kellett a gyerekeknek kiszínezni, melyeket az aulában állítottunk ki.

A mesehét keretében a tanulók, meseolvasással, diavetítéssel, meseillusztráció készítéssel, online mesehallgatással, népi játékokkal és más kreatív tevékenységgel találkozhattak. Az aulát Meseországgá varázsoltuk, ahol minden osztálynak ki kellett állni a Hét próbát, játékos gondolkodtató feladatok megoldásával keresték fel a mese helyszíneket.

A program keretében kedden a gyerekek Hajdu Krisztián előadásában hallhatták a Kőleves című mesét-citera kíséretében. Ez a formája a mesehallgatásnak érdekes színfolt volt a gyerekek mindennapjaiban. Hajdu Horváth Emese tanító néni az ,,énekes kismadaraival” zengte be az aulát, majd Szabó Péter tanító bácsi néptáncosaival ért végett a rendezvény.

A mesehét projektjének zárásaként iskolánkba látogat az ÁKOM – BÁKOM bábszínház A Három nyúl cím előadással.

 

A programhét sikeres megvalósításában részt vevő tanulók, tanítók:

Fehér Dorka 2.a , Sándor Lili 2.a, Borza Jázmin 3. c, Deczki Elizabett 3.c, Tóth Hanna 3. c, Bede Kira 4. c, Kósa Lia 4. c, Blaskó Liza 5. a, Erdélyi Bianka 5.a 

Andó Emese, Balog Beáta, Borosné Rácz Judit, Gyöngyösiné Sepsi Tünde, Hajdu-Horváth Emese, Máté Adrienn, Molnár Mónika, Rása Mónika, Tóthné Tencler Jutka, Szabó Péter

Hajdu Krisztián-előadás

Varga Mónika-Martinka Közösségi Ház-dekoráció

Dobosné-Hajdu Anikó-népi játékok

Köszönjük a tanulóknak és tanítóiknak a gazdag, sokrétű csodálatos munkát!                           

Benedek Elek nagyon büszke lenne erre a Meseheti projektre, melyben a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola tanulói és tanítói vettek részt.

Oláh-Tóth Szilvia