Bódi Beáta, aki segít, ha baj van

A Vendégszoba következő beszélgetése a szívemhez közel álló szociális területtel, azon belül az iskolai szociális munkával foglalkozik, de inkább azzal a személlyel, aki intézményünkben ezt a tevékenységet végezte. Jómagam már azelőtt ismertem, mielőtt esetmenedzserből iskolai szociális segítő lett, intézményünkben elsőként meghonosította ezt a tevékenységet. Prevenciós munkát, csoportfoglalkozást, egyéni konzultációkat tart, és mentálhigiénés teamet alakított ki az iskolánkban. Fogadják sok szeretettel Bódi Beátával, a DMJV Család- és Gyermekjóléti Központja munkatársával készült interjúmat!

 

Köszönöm, hogy elfogadtad a felkérésemet erre a beszélgetésre!

 

Bár a bevezetőben a szakmai oldalt hangsúlyoztam ki, de a beszélgetésben röviden be is mutatnak az olvasóknak, ezért a személyesebb kérdésekkel kezdem. Gyermekként hol nőttél fel, milyen volt a gyermekkorod?

Kisvárdán születtem, és hároméves koromig egy közeli kis faluban nevelkedtem, ezután költöztünk be Kisvárdára, ahol a szüleim építkeztek, és abban a házban cseperedtem fel. Az óvodát már a városban kezdtem, oda jártam zenetagozatos általános iskolába, majd gimnáziumba. Úgy érzem, hogy egy burokban nőttem fel, a szüleim nagyon féltettek minden helyzettől, például úszni sem tanítottak meg (ez azóta is nagy szívfájdalmam), mert attól tartottak, hogy belefulladok a vízbe. Elsőszülött vagyok, 5 évvel később született az öcsém. A szüleim nagyon szegény családból származtak, apukámnak hat testvére volt, anyukám pedig egy kis faluban nőtt fel. Abban látták a jövőt, hogy a gyermekeiket taníttatják, így engem is egy akkor népszerű zenetagozatos iskolába írattak. Harmadikos korom óta zongorázni tanultam. Szorgalmas gyerek voltam, anyukám elsős koromban éppen gyesen volt, így sok energiát fordított arra, hogy az iskolai alapok erősek legyenek, gyönyőrű betűkkel írtam például (még akkor), és szorgalmasan tanultam egyedül is, jó tanuló voltam, jól viselkedtem, sosem volt panasz. Gyakorlatilag olyan gyermekkorom volt, ahol rossz dolgok nem is nagyon történtek velem.

Nem titok, hogy volt egy igencsak híres tagja is a családodnak, mesélsz kicsit róla?

A híres családtag Bódi László, Cipő, az unokatestvérem, a Republic együttes énekese. Apukám az ő keresztapja. Mivel nagy a család, ezért nagyon-nagyon szoros kapcsolatunk nem volt, de ugyanabba a gimnáziumba jártunk, és az egész család szurkolt neki, örültünk a sikereinek, nagyon tehetségesnek tartottuk. Úgy gondolom, hogy ez tényleg az ő útja volt, és az álmait valósította meg. Szerintem nincs is olyan magyar ember, aki nem hallott volna a Republicról, és ne ismerné legalább egy számát a zenekarnak. Mindenki pozitívan nyilatkozik róla, sokan szerették, és jó embernek tartották. Március 11-én volt 10 éve, hogy elhunyt.

Milyen szakma felé irányítottak a szüleid akkoriban? A zenetagozatos iskolával már azt az irányt célozták meg neked, ami felé terelgetni szerettek volna?

Igen, jó voltam matematikából, és jó érzékem volt a zenéhez is. Anyukám a pedagógusszakmát nézte ki, azt szerették volna apukámmal, hogy tanár legyek, és így matematika-ének szakos tanárképzésben vettem részt gimnázium után. Az ő álmukat valósítottam meg, viszont kevés ideig, csupán három évig dolgoztam a pályán.

Tehát pedagógus voltál, hogy jött később a pszichopedagógia?

Volt egy nagy törés az életemben, elváltam, és teljesen új életet kezdtem, új városba költöztem. Itt két hónap alatt találtam állást a Család-és Gyermekjóléti Szolgálatnál, mint gyermekjóléti családgondozó. Ott látták, hogy szorgalmas vagyok, mennyire szeretem a munkámat, és a vezetőm biztatott, hogy szerezzek szakirányú végzettséget. Akkor elfogadták a pedagógusi szakmát szakirányú végzettségnek, de a pszichopedagógiával a törvény szerint még több tevékenység végezhető a szakmán belül, így a munkahelyem támogatásával elvégeztem a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolán a pszichopedagógus szakot, ami a viselkedészavaros gyermekekkel foglalkozó szak.

Mit gondolsz, milyen tulajdonságaid miatt voltál kevésbé sikeres pedagógusként, és lettél jó szociális munkás?

A pedagóguspályán a nehézséget a fegyelmezés jelentette. Egy osztályt kell fegyelmezned, ami akár 28 gyermeket is jelenthet, ez nekem nehezen ment, különösen, hogy nagyon sokfélék voltak a gyermekek. A matematikát sokan nem szerették, az ének pedig hiába volt lazább, nehezen lehetett őket fegyelmezni. Nem ment. Nagyon szerettem a gyermekeket, de éreztem, hogy ez nem az én utam. Egyénileg jobban tudok velük foglalkozni, bizalmat elnyerni, szimpátiát, együttérzést közvetíteni, bizalmi hidat és kapcsolatot kialakítani. Nagyon türelmes vagyok, ez az egyik erősségem.

Tudom rólad, hogy szeretsz énekelni, és egy kórus tagja is vagy. Hogyan kezdődött ez a szenvedély, ami a kórusokhoz köt?

Már az óvodában is szolfézs előkészítőre jártam, és így felvételiztem az általános iskolámba, első osztályos koromban már a kisdobos kórus tagja voltam, utána felsőben az úttörő kórus jött, gimiben kórustag voltam, majd főiskolán szintén. Amikor tanítottam, kórust szerveztem, és a váltásnál, amikor Debrecenbe jöttem, akkor először a Kölcsey Kórusba kezdtem járni, majd váltottam a Maróthi György Pedagóguskórusba, ahová jelenleg is minden héten járok. Képzeld, a munkahelyemen is szerveztem egy alkalmi kórust, amivel a karácsonyi műsort színesítettük.

Milyen fellépésekkel, elismerésekkel jár egy ilyen kórustagság?

Ez a kórus régen elismert volt, nagy múlttal rendelkezett, jelenleg a kórustagok a szabadidejüket akarják hasznosan eltölteni, szeretnek fesztiválokra járni, szeretik a közösséget, amiben vannak. Bár nem minden kórustag pedagógus vagy énekszakos, mint én, mégis egy baráti, összetartó csapatot alkotunk. Sok kórusfesztiválra járunk, és minden évben fellépünk a mindig más helyszínen megtartott pedagóguskórus fesztiválon. Ezekre készülünk, nagyon várjuk. Karácsonykor szoktak felkérni minket különböző fellépésekre, rendszeresen járunk a Vakok és Gyengénlátók Idősek Otthonában nevezetes ünnepeken, szerepeltünk a debreceni 2-es villamoson karácsonykor, vagy a Szent Anna templomban, éjféli misén. Bárhova szívesen megyünk, ahol lehetőségünk van megmutatkozni.

Visszatérve a szakmára: esetmenedzserből lettél iskolai szociális segítő. Miért áll ez hozzád közelebb, mint az eddigi munkáid?

Az esetmenedzser koordináló feladatot lát el, összehangolja a családsegítő, védőnő, iskolai szociális segítő munkáját adott esetben, leírja azokat a feladatokat, melyeket a család ügyében végezniük kell a szakembereknek és a családtagoknak. Sok adminisztrációs munkával jár, én ettől jobban szeretem, ha személyesen jelen vagyok, konkrétan a gyermek ügyében tehetek valamit. Mivel pedagógus voltam, az általános iskolások közel állnak hozzám, ez pedig konkrétan ezzel foglalkozó szakterület.

Mit gondolsz, miért lehet szükség az iskolákban erre a tevékenységre, ami miatt törvénybe is foglalták ennek a kötelezővé tételét?

Régen az iskolákban voltak gyermek- és ifjúságvédelmi felelősök, az ő feladatuk volt a veszélyeztetett gyermekek kiszűrése, ez a feladatkör megszűnt. Viszont továbbra is szükség volt az iskolákban a jelzések megtételre.  Mi egy jelzőrendszeri, szűrő-jelző szerepet kaptunk, amivel ezt a hiányt betölthetjük.  A munkáltatói szerepet pedig külső, szociális intézmény tölti be, ami a semlegességet biztosítja. Mindig a gyermek érdekét vesszük figyelembe, és a semlegességet egy külső helyről érkezett szakember jobban tudja képviselni.

Mivel a szakmához kapcsolódik az én végzettségem, munkám is, ezért beleláttam az iskolai szociális tevékenység indulásába. Tudom, hogy sok társadnak közel sem volt könnyű elfogadtatni ezt a tevékenységet az iskolákkal, nem fogadták őket szívesen. Mit gondolsz, nálunk mennyire volt könnyű a dolgod e tekintetben?

Amikor itt kezdtem el dolgozni, egy pályázatot valósítottam meg az intézményben, sok programra volt így lehetőség, amit behozhattunk az iskolába. Ezek során volt lehetőség, hogy megismerjenek a pedagógusok, és bizalmat szavaztak nekünk. Sok helyen valóban nehéz volt a beilleszkedés, de ez az iskola nyitott a külső programokra, nyitott arra, hogy segítséget adjon a pedagógusoknak, így más intézményekkel összehasonlítva itt könnyebb volt kezdeni. A belsőgondozó rendszer már egy jól működő jelzőrendszeri funkciót látott el, jól működtette a pedagógusok jelzését, és jól együttműködtek a családsegítőkkel, később pedig az esetmenedzserekkel is. Azt látom, hogy nyitottabb az intézmény más iskoláknál, és ezt kihangsúlyoznám, hiszen a problémákat nem bagatellizálják, hanem felvállalják. Megbeszéléseket tart az iskola, jelzéseket írnak a pedagógusok, tehát foglalkoznak a gyermekek nehézségeivel, és ez nagyon jó. A gyermekvédelemben így fontos szerephez jut a belsőgondozói iroda a településen.

Iskolánkban két napon tartózkodsz, egy napot pedig az óvodában, milyen ügyekben kereshetnek meg a gyermekek és a pedagógusok?

Hozzátenném még a szülőket is. A gyermekek bármilyen üggyel (internetes zaklatás, magánéleti, iskolai problémákkal) kereshetnek. Az iskolai hiányzásokkal kapcsolatban a pedagógusok keresnek általában, de olyan dilemmákkal is, hogy mikor kell jelzéssel élniük, mit tehetnek meg, meddig tart a kompetenciahatáruk. A szülők pedig gyermeknevelési kérdésekben, beilleszkedési nehézségekkel kapcsolatosan is kérhetnek segítséget, de akár válással kapcsolatban is, ami kihatással van a gyermekre.

Alapellátás vagy védelembe vétel esetén a gondozási-nevelési terv alapján dolgozom, én is jelezhetek a gyermekkel kapcsolatban, közvetítek a családsegítők/esetmenedzserek és a pedagógusok, iskolai szakemberek között.

Mi az, ami motivál a munkád során?

A motiváltság a kollégáktól, pedagógusoktól és a szülőktől kapott visszajelzés adja. A mi szakmánk nem versenyszféra, a személyiségünkkel dolgozunk, így egy apróbb probléma sikeres megoldása, egy gyermek pozitív visszajelzése is siker számomra, vagy akár az, ha egy gyermek csoportfoglalkozás után segítséget kér tőlem. Élvezem, ha az osztályokban foglalkozást tarthatok, ilyenkor érzem a pedagógus felől is a bizalmat, vagy ha egy szülő tanácsot kér, úgyhogy a megkeresések az elismerések. A legnagyobb elismerés, hogy két éve felkerültem egy osztály tablófotójára.

Két középiskolás gyermek édesanyja vagy, sokat utazol a munkád miatt, kórustag vagy, hétvégén kapcsolattartási ügyeletben is részt veszel, ha a szükség úgy kívánja, akkor az ukrajnai menekültekkel kapcsolatos munkába is besegítettél. Ha mégis akad egy kis szabadidőd a sok teendő mellett, akkor mire fordítod, ami ki is kapcsol?

Szeretem a filmeket, főleg a magyar filmeket, színházba, moziba járok. Szeretek barátnőkkel találkozni egy süti mellett. Heti háromszor edzésre járok, ez az egészségemért, és az erőnlétemért van. Nagyon szeretek utazni, ha van lehetőségem, úgyhogy ezek kapcsolnak ki, és persze az énekkar.

Mindenkinek vannak rövid távú tervei, de hogyan képzeled el magad 10 év múlva?

A lányom akkor 27 éves lesz, akkor már nagyon szeretnék unokázni. Nagyon készülök, megtanultam palacsintát is sütni, hogy tudjak majd nekik csinálni. Ebben gondolom az élet folytatását, és nagyon szeretném megélni az unokázást, átadni, amit tudok. Szívesen besegítek majd a fiamnak és a lányomnak. Mivel még dolgozni fogok, szeretném átadni a tapasztalataimat az új kollegáknak, és remélem, még akkor sem égek ki. :)

Milyen bakancslistás álmaid vannak még, legyen az utazás vagy bármi más, amit szeretnél elérni, megvalósítani az életed során?

Nyelvvizsgát szeretnék, középfokú angolt, ez egy magamnak kitűzött cél. Rövid távon pedig egy autó, mivel van jogosítványom, de nagyon régen nem vezettem.

Utazás terén, mivel nem voltam olyan sokszor külföldön, látni szeretném az sarki fényt, vagy eljutni a Plitvicei-tavakhoz, Horvátországba.

Mondj egy-két random tényt, amit sokan nem tudnak rólad, pedig fontos része a személyiségednek vagy az életednek.

2020-ban a Boncz László városi díjra jelöltek. 2 évig éltem Beregszászban, Ukrajnában, a férjem külföldi munkavállalása miatt. A magyaros ételeket szeretem, és rendszeres véradó vagyok.

Köszönöm, hogy ilyen őszintén válaszol a kérdéseimre, levezetésként még egy komolytalanabb téma maradt csak hátra. Milyen totemállatot választanál magadnak, amivel azonosulni tudsz?

Énekes rigó, mert szabad, és egész nap énekel. Nagyon szeretem a zenét, és szívesen énekelek, talán ezért áll ez a madár hozzám közel.