Ecsettel a Békéért c. rajzpályázat EREDMÉNYHIRDETÉSE

A székesfehérvári Krajcáros Alapítvány karitatív céllal rajzpályázatot hirdetett az orosz agresszió és következményei a XXI. században címmel.

Célja volt felhívni az emberek figyelmét a BÉKE jelentőségére, a SOHA TÖBBÉ HÁBORÚT követő értékrend fontosságára; valamint a népek közötti konfliktusok békés rendezésére.

Nagy örömmel töltött el, hogy tanítványaim (Seres Réka, Győri Mariann) részesei lehettek e nemes célnak, s képeikkel kifejezhették gondolataikat, érzéseiket a háborúval kapcsolatosan!

A neves művészekből álló szakmai zsűri  a következő döntésre jutott:

Seres Réka – Bizonytalanság c. akvarell festménye a zsűri által 4. helyezést, a közönség szavazás szerint 1. helyet és különdíjat is kapott.

Győri Mariann: Búzamezők c. porpasztell munkájával pedig különdíjat nyert el.

A kiállítás megnyitója a Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhelyen volt, ahol már az eredményhirdetés alatt ki voltak állítva a bekeretezett alkotások.

A nyertes munkákat árverésre bocsájtják majd, a befojt összeget pedig a háborúból menekülők megsegítésére fordítják majd.

 

Gratulálok mindkét tehetséges növendékemnek!

Tóthné Kovács Ilona

 

  • Tóthné Kovács Ilona