Csóbán Renáta, iskolánk cinegéje

Köszönöm, hogy elfogadtad a felkérésemet erre a beszélgetésre!

Mivel nagyon aktuális, nem szeretnék elmenni amellett, hogy Kárpátaljáról származol, onnan költöztél Magyarországra, ahol sajnos jelenleg háború zajlik, és persze nem célunk bármilyen módon minősíteni vagy boncolgatni ennek okait, viszont nem elhanyagolható az a tény, hogy ez az esemény szinte az egész világra hatással van.

A háború első napjától kezdve tapasztalom, hogy a diákjainkat is foglalkoztatja ez az esemény, hiszen sokuknak ez az első háború, ami az életük során zajlik, a jelenüket szövi át. Sokan szorongnak olyanok is, akikre közvetlenül vagy talán még közvetve sincs még jelen pillanatban hatással ez a szörnyűség.

Elmondanád, hogy te mint Kárpátaljáról származó ember mit élsz át az ott maradt, vagy onnan elmenekült családoddal, rokonaiddal, barátaiddal kapcsolatban?

Mint említetted, nagyon sok diáknak ez az első háború, amit megél. Nekem is szerencsére vagy szerencsétlenségemre ez az első, és én is úgy érzem, hogy nagyon sokszor szorongok, és félek attól, hogy mi lesz, mert igen, a családom Kárpátalján van. A testvérem és a férje, illetve a két gyerekük nemrég átjött Magyarországra. Itt voltak nálunk több mint két hétig, de mivel nem látják ennek a háborúnak a végét - és féltettük a szüleinket is, akik otthon maradtak - ezért úgy döntöttek hogy visszamennek Kárpátaljára. Így újra otthon vannak, azóta is mindennap beszélünk. Elmesélik, hogy légiriadók vannak, és igen, szerencsére ott még nem bombáznak, ahol ők laknak, de eléggé félelmetes az egész kialakult helyzet. Bár ők próbálnak engem nyugtatni, és próbálják jó színben lefesteni azt, hogy milyen is ott élni most, de tudom, hogy nem lehet egyszerű. Szerencse, hogy ők Kárpátalján laknak, mint látjuk a tévében is, van olyan része az országnak, ahol nagyon nagy bombázások és pusztítások vannak. A magyar határ mentén még nyugodt a helyzet, de félünk, hiszen a helyzet még képlékeny, és attól is, hogy esetleg elviszik a hozzánk közel állókat katonának, és olyankor nem mondhatnak nemet. Kezdenek kiürülni a boltok árukészletei is, édesanyámnak is ezért szűnt meg a munkája, mert olyan mértékű hiány van az élelmiszerek terén, hogy a munkáltatója nem tudta tovább fenntartani a boltot, és elbocsátotta az eladókat, előreláthatólag hónapokig otthon lesz ő is, munka nélkül.

Nem lehet neked most könnyű megélni ezt a helyzetet, hisz a szíved egy része mindig oda tartozik majd a családod és az ott leélt évek miatt.

Beszéljünk egy kicsit arról, hogy milyen volt a gyerekkorod. Ahol felnőttél, ott milyen volt magyar kislányként felcseperedni?

 

Az a falu, ahol felnőttem Batár, maximum ezren laknak ott és csak magyarul beszélnek, a román határtól körülbelül 5 km-re van, a magyar határtól pedig olyan 15 kilométerre, szóval nagyon közel lakunk Magyarországhoz. Az anyanyelvem magyar, magyar iskolába jártam, magyar közösségben nőttem fel. Számomra egyértelmű volt, hogy magyar vagyok, és az is, hogy mikor befejezem az általános iskolát, Magyarországon szeretnék majd tovább tanulni, letelepedni, dolgozni.

A zene szeretete átszövi az életedet, egyrészt már a munkád is ez, másrészt hobbi és az életed szerves része. Hogyan ismerkedtél meg a hangszerekkel, honnan tudtad, hogy ezzel neked még dolgod lesz?

Második osztályos voltam, amikor a szüleim beírattak zeneiskolába, és az első hangszer, amit szerettem volna, az a zongora. Mivel nálunk minden gyerek zongorázott, nekem is az volt az álmom, hogy zongorista leszek. A zeneiskolában az igazgató úr elmondta, hogy nagyon - nagyon sok a zongorista - abszolút túljelentkezés volt - úgyhogy arra nem tudnak felvenni. Meghallgatta, hogy milyen az énekhangom, és arra biztatott, hogy próbáljam meg a hegedűt, mert ahhoz jó hallás, szép, tiszta énekhang kell, így inkább erre a pályára terelt. Emiatt a hegedű mellett döntöttem, amit azóta sem bánok. Nem tudnám elképzelni az életemet másként. Nagyon szép hangszer a zongora, nagyon szeretem, de az én életemben a hegedű az, amiben ki tudtam teljesedni.

Jelenleg iskolánkban már mint teljes munkaidős hegedűtanár dolgozol. Mennyire volt ez célod korábban, hogy gyermekek oktatásával foglalkozz?

Ez egy vicces sztori. Negyedikes diákként, amikor készültünk egy országos hegedűversenyre - emiatt többet voltunk együtt a hegedűtanárnőmmel - az egyik alkalommal megkérdezte tőlem, hogy milyen szakma érdekel. Egyértelmű volt, hogy hegedűtanár szeretnék lenni, mert nagyon szerettem a hangszeren játszani, és szerettem az oktatást is. Van egy kisebb húgom, vele mindig „iskolást” játszottunk, tehát állandóan tanítottam írni, olvasni. Úgyhogy ez a kettő bennem összekapcsolódott, és világos volt, hogy akkor efelé a pálya felé szeretnék majd menni, és középiskolát, főiskolát szintén a zene mentén választottam. Középiskolás koromban Kecskemétre jártam, a Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és AMI-be, majd egyetemre Debrecenbe, ott a Zeneművészeti Karon fejeztem be a tanulmányaimat.

 

Milyen nehézségekkel találkozol az óráiddal kapcsolatban? Azok a diákok, akik a tanítási időben problémásak esetleg, azok az óráidon megszelídülnek. Ilyen nagy hatással van rájuk a zene?

Azt tudnám megemlíteni, hogy nagyon nehéz fenntartani a gyerekek figyelmét. A mai világban a videojátékok, a telefon gyors impulzust adó hatása miatt a gyerekek hozzá vannak szokva ahhoz, hogy azonnal rengeteg inger éri őket. A hegedű azonban nem ilyen. Hegedülni tanulni egy lassabb folyamat, itt nehezebben érünk el eredményeket. Türelem kell hozzá. Viszont amikor már eljutunk addig, hogy ügyesen játszik a hangszeren a gyerek, akkor nagyon - nagyon könnyű haladni. Ez az egyetlen, ami miatt úgy érzem, nem könnyű hegedűt oktatni. Amikor bejönnek hozzánk a diákok egyéni órára, akkor mindenki a legjobb oldalát mutatja, és én nem tapasztaltam senkinél, hogy probléma lenne itt vele. Persze tényleg látszik, hogy van, aki hiperaktív, vagy más tanulási nehézségei vannak, de a zene által ki tudja fejezni önmagát, és hamarabb meg tud nyílni. Számomra fontos, hogy mindenkinek a saját szintjéhez képest állítsam össze a tananyagot, és olyan tempóban haladjuk, ahogy azt az adott gyerek képességei igénylik.

Meséld el kérlek, hogy hogyan kerültél ide hozzánk, hogyan jött a lehetőség, hogy Hajdúsámsonban taníts?

Egyik kolleganőnk, akit évek óta ismertem, Nagyné Katócz Zsuzsanna Anna itt tanított hegedűt. Mikor elment szülési szabadságra, megkért, hogy távolléte alatt helyettesítsem itt, Hajdúsámsonban. Akkor még egyetemista voltam. Amikor visszajött, akkor én itt maradtam óraadóként, és most, amikor újra otthon maradt a második babájával, szintén én helyettesítem őt. A későbbiekben pedig majd meglátjuk, hogy ez hogy fog alakulni. Nagyon szeretek itt lenni, szeretem a kollégákat, a gyerekeket, abszolút meg vagyok elégedve ezzel az iskolával. Nagyon örülök, hogy itt dolgozhatok.

Én bevallom, mindig úgy éreztem, hogy a művészeti tagozat nagyon elszigetelődik tőlünk, akik 8-16-ig dolgozunk itt, illetve a reggel tanító kollégáktól is. Persze azt is érzem, hogy ez nem szándékos, időben és térben nehéz a találkozás számunkra. :D

Valóban így van, kicsit el vagyunk itt szigetelve. Én úgy érzem, jó kapcsolatot ápolunk a többi kollégával, remélem, erről ők is így nyilatkoznának. Mivel itt vagyunk fent, egy másik emeleten, már a helyszín is elszigetel minket. A mi óráink között nincs szünet, és többnyire csak délután vannak óráink, ezért nem igazán tudunk lemenni hozzátok ismerkedni. Ezáltal tényleg nehezebb a dolgunk, de próbálunk ezen javítani és amikor tudunk akkor részt veszünk közösségi eseményen, programokon.

Milyen projektjeid vannak, amik a zenéhez kapcsolódnak, de nem munka szinten űzöd őket, gondolok itt a zenekarodra például?!

Igen, emellett az iskola mellett még Nyíradonyban tanítok. A Nyíradonyi Pávakör vezetője is én vagyok. Itt nyugdíjasokkal foglalkozom, népzenét, népdalokat tanulunk. Ott van még a zenekar A Reni és bandája, aminek én vagyok a vezetője. Ennek a története úgy indult, hogy az itteni tanárok összefogtak, és egy pályázat keretén belül csináltak több táncházat, hogy megismertessük a sámsoni gyerekekkel a magyar népzenét, a néptáncot, az énekeket és a mesemondást. Ez a projekt nagyon jól sikerült és gyakorlatilag ebből nőtte ki magát a mostani zenekarom, ami már új tagokból áll.  Viszont itt is megmaradt egy kis zenekar.

A Reni és Bandája zenekarral most egy térzenei programban veszünk részt, különböző városokban muzsikálunk.

Miért fontos számodra, hogy népzenei alapokon nyugvó zenét játsz az embereknek?

Azt szeretnénk, hogy az eredeti népzene - amit mi csinálunk - illetve a popzene - amit általában a gyerekek hallgatnak - össze legyen kötve a zenénkben. Egy hidat próbálunk képezni a két műfaj között. Szeretnénk megmutatni a gyerekeknek, hogy hogyan lehet a népzenét is poposabbá, bulisabbá tenni.

Született egy videóklipp is, ami nagyon jól sikerült, a Reni és Bandája zenekar előadásában a Tutajozzunk el című Színes Tévé dalt dolgoztátok fel, és adtátok elő.

Igen. Tóth- Laboncz Attila, Labi volt az, aki menedzselte és Jakubecz Sándorral együtt kitalálta, hogy dolgozzuk át ezt a Színes Téve által megírt dalt. Nagyon jól sikerült a klipp, több ezren látták. Nagyon jól szórakoztunk, és jó lehetőség volt arra, hogy a kollégákkal is jobban megismerjük egymást. Nagyon köszönjük az iskolának a támogatást. Az iskola volt az, aki helyszínt biztosított a forgatásra, a CD felvételre, és enélkül nem tudtuk volna megcsinálni a videót.

Tudom, hogy az esküvődre készülsz, amit az Ukrajnában zajló események most kissé megnehezítenek. Mit lehet tudni a párodról, amit szívesen megosztanál az olvasókkal?

Igen, ez nagyon nem könnyű, mert az én rokonaim Kárpátalján vannak, a vőlegényem rokonai pedig itt Magyarországon, Mátészalka mellet. Jelenleg egy autószerelő műhelynél dolgozik, ahol anyagbeszerző.

Az esküvővel kapcsolatban már nagyon sok nehézséggel találtuk szembe magunkat. Az egyik az, hogy kint szerettük volna a meghívókat elkészíttetni, de ez most lehetetlen. Az esküvői ruhám is jelenleg kint raboskodik Ukrajnában, úgyhogy valamikor szeretnénk majd átmenni és elhozni, de ez már csak a jéghegy csúcsa.

Az, ahogy megismerkedtetek, nagyon aranyos történet, megosztod az olvasókkal?

Amikor befejeztem az Egyetemet, ki kellett költöznöm a kollégiumból. Találtam Debrecenben egy nagyon jó albérletet. A húgom is eljött segíteni a költözésben, de az albérlet parkolóháza annyira szűk volt, és annyira nehéz volt beállni, hogy kezdő jogosítvánnyal feladta a leckét nekem is, illetve a húgomnak is a parkolás. Addig fajult a dolog, hogy már beszorultunk egy hatalmas oszlop és egy kocsi közé. Nem tudtam, kitől kérjek segítséget, de akkor arra jött egy fiatalember - éppen akkor ért haza a munkából - én pedig megkértem, hogy álljon ki az autómmal. Segített, mi pedig meghívtuk egy kávéra, és ebből lett később egy szerelem, most pedig az esküvőnkre készülünk. 😊

Rengeteg dolgot elárultál a munkádról, a zenével kapcsolatos hobbijaidról…de mit csinálsz, ha ki akarsz kapcsolódni?

A vőlegényemmel szeretünk közösen sétálgatni hétvégén, bár ennyi program mellett, amit így felsoroltam nem sok idő marad a pihenésre. Most hétvégén is lesz egy népzenei tanfolyam, ahova elmegyek. A házimunka, a család mellett ritkán tudjuk elhagynia a lakást hétvégénként. Amikor nem sikerül, akkor együtt szoktunk filmezni, sorozatokat nézni.

Mindenkinek vannak rövid távú tervei, de hogyan képzeled el magad 10 év múlva?

10 év múlva már 40 leszek, ami kimondva nagyon félelmetes, de azt szeretném, ha addigra már lenne egy gyerekünk és egy kertesházunk. Gondolkodunk rajta, hogy ide költözhetnénk Sámsonba, de ez még a jövő zenéje. Szeretnék itt maradni, és folytatni a hegedűtanári munkámat. Szeretném, ha a zenekar, a Reni és Bandája hétről hétre felléphetne, és remélem, hogy lenyugodnak a kedélyek, minden visszatér a normális, átlagos kerékvágásba Ukrajnát illetően.

Ha nem foglalkozhatnál zenével, milyen hivatást választanál magadnak?

Az önkéntes katonaság foglalkoztatott, persze ez még a háború előtt volt. Bár nem mérvadó, mert nem tudnám elképzelni az életemet zene nélkül és tanítás nélkül, de egy másik univerzumban vagy egy másik életemben talán rendőr lettem volna.

Fel szoktam tenni, bár ez inkább állásinterjúra illő kérdés, de milyen állat lennél, és miért?

 Mindenképpen madár lennék, és azon belül is cinege, mert ez az a madár, ami rengeteget énekel. Sajnos erre van a legkevesebb időm, de amikor középiskolába jártam, még rengeteget énekeltem, mindig tudták, hogy hol járok a folyosókon, mert akárhol voltam, folyamatosan énekeltem, úgyhogy én úgy tudnám elképzelni magam, mint egy aranyos kis cinege.

 

Szerinted miért olyan fontos, hogy a zene mindenkinek az életében valamilyen formában jelen legyen?

Erre a kérdésre két válasz is van, az egyik a tudományos része, amiből egy nagyon kis részt mondanék: fontos a gyerekek életében, mert borzasztó sok képességet és készséget fejleszt, amiből az iskolában is profitálhatnak. Segít a matematikában, az olvasásban, illetve sokkal bátrabbak, kommunikatívabbak lesznek, ha hangszereken játszanak, énekelni tanulnak.

A másik, ami szerintem fontos, és akár felnőttek életében is nagyon pozitív hatása lehet az az, hogy sokkal nyitottabbak lesznek az emberek, és vidámabbak. Jobban meg tudják élni azokat az érzéseiket, amiket a zene nélkül magukba fojtanának, akár a szomorúságot, akár az örömöt.

Mi az, amit mindenképpen meg szeretnél tenni az életedben, amíg van rá lehetőséged?

 Szeretnék eljutni Amerikába. Ez egy nagyon nagy vágyam, sok helyen jártam már a világban a zenélés miatt, például Kínában, Franciaországban, Olaszországban, de sajnos még Amerikában nem. Annyira más, mint Európa, és szeretném megmutatni nekik azt, hogy milyen a magyar népzene, és hogy mi milyenek vagyunk itt Európában. Szívesen megismerkednék ottani emberekkel és a szokásaikkal.

Lenyűgöző, hogy milyen fontos számodra a zene, ezért egy trükkös kérdés: ha választanod kellene, hogy örökké élsz, de soha többet nem zenélhetsz, énekelhetsz, vagy egy éved marad még a földön, de azalatt a zenében kiteljesedhetsz, akkor melyiket választanád?

Nem tudnám azt elképzelni, hogy soha többé ne fakadjak dalra, ne vegyem fel a hegedűt, és ne kezdjek el bármit játszani, illetve amikor a többi népzenésszel összefutunk, akkor ne muzsikáljunk jó kedvvel és örömmel…. így inkább az utóbbit, azt az egy évet választanám 😊 .

A végére még egy kérdés, amit szerintem te nagyon szépen meg tudsz majd fogalmazni, az alapján, ahogy megismertelek, és beszéltél a magyar kultúrához fűződő viszonyodról: mit jelent számodra magyarnak lenni?

Számomra azt jelenti, hogy magyarul gondolkodom, magyarul beszélek, Magyarországon élek, magyar népzenét játszok, illetve folyamatosan kutatom és képzem magam benne. Mindig találok új kihívást, hogy még jobban felfedezzem a magyar népzenét, mert a magyar népzenében nagyon - nagyon sok a történelem, az érzelem, sok dolgot lehet tanulni az énekekből.

Mindig itt akartam élni, és már nem tudnám elhagyni Magyarországot, ez az otthonom, azt szeretném, ha a gyerekem is majd magyarul beszélne, magyar iskolába járjon, és hogy ne különböztessék meg azért, mert egy másik országban rekedt magyarként. Sajnos már Kárpátalján is egyre több iskolában próbálják erőltetni, hogy az oktatás ne magyarul, magyar osztályban történjen, és az emberek minél kevesebbet beszéljenek magyarul.

 

Kovács Judit