Nem mondom ki...

NEM MONDOM KI...

Borsos Tamás verse

Nem mondom ki, inkább papírra vetem, 
Ha rosszul fogna tollam, az az én szégyenem. 
Mondok néktek szépet, s jót,
én nem leszek köpönyegforgató.
Ahogy a két fennkölt eszköz egymáshoz ér
(a penna, s a pergamen)
felpezsdül a vér, a forma s a lendület.

Ha netán restek volnának betűim vagy hiányozna ékezet,
tanítsatok meg betűzni, szívem már másnak elígérkezett.
Mondjátok ki bátran, ha a költő mellébeszél! 
Önkritikája határtalan, majdcsak feleszmél.
Egy strófával több vagy kevesebb,
ha nincs kedv olvasni, ez annál keservesebb.

Amikor lángol indulatom, átüt papíromon a tus,
őszinte mondandómat elfojtom, rossz a habitus.
Úgy öntöm ki nektek lelkemet,
hogy közben visszatartom lélegzetemet,
szinte szaga van a gondolatnak,
utat tör magának orromba,
ekkor tudom, a befogadó goromba...

Alkotok én, ha köll, várat s bástyát is építek,
fárad elmém, ha rútul közöl,
s bántja, amit szépítek.
Számomra a szavak igaz védőszentek,
ha bajban vagyok, védelmemre kerekednek.

Meg is hálálom nekik, végtelen alázatukat,
cifrázom, ékesítem alakjukat.
Ma éjjel utoljára érintem meg irkám merev testét,
benne a tinta rideg,
a firkák úgy repülnek, mint a fecskék. 

Se eleje, se vége, nem is nézek feléjek,
mint piros almára a rút férgek.
Írhatnék én néktek bármit,
lehetne gúnyos, lehetne fennkölt.
De nem olvastok bárkit, 
szavaimból a világ már örökölt.