Rendhagyó interjú a Suliblog megálmodójával

Rendhagyó interjúra hívtam kedves barátom, és munkatársam, Módis Tamást. Jó néhány éve dolgozunk már együtt. Az elmúlt évek alatt több közös programban kiránduláson is részt vettünk közösen. A rendkívüli riport apropóját az adta, hogy Tamás az általa vezetett, méltán népszerű Suliblog szerkesztését nem régen átadta. Életéről, munkásságáról faggattam, melyet fogadjanak szeretettel az alábbi írásban.

Több évvel ezelőtt Te voltál az elindítója, majd mozgatórugója iskolánk Suliblogjának. Most, amikor átadtad a blog vezetését, aktuális lett, hogy górcső alá kerüljön az eddigi kérdező. Vagyis, ahogy népiesen mondják, „Elhagyta az arató a búzatáblát”. Nos, miért döntöttél úgy, hogy átruházod ezt a szép feladatot, és mik a további terveid?

Üdvözlöm a kedves Olvasókat, s köszönöm szépen a beszélgetésre történő felkérést. Kezdeném az elején. A magyar mellett kommunikáció szakot végeztem anno a Nyíregyházi Főiskolán. A minőségi kommunikációt, a tartalmas beszélgetéseket, a magyar nyelv helyes használatát, a választékos beszédet mindig is fontosnak tartottam. A beszéd, a kulturált eszmecsere ad lehetőséget egymás megismerésére, egymás nézőpontjainak ütköztetésére. Az észérvek mentén zajló vita is a beszédkultúra fontos része. Az írás mindig is az egyik legfontosabb önkifejezésem volt. De kötelező jelleggel sosem tudtam: ha azt mondják, hogy holnapra írjak meg egy jegyzetet egy adott témában, nem biztos, hogy egyből menni fog. Ihlet szükséges hozzá, ami jönni fog, ha összerakom a fejemben a témának a vázát. Ha jönnek maguktól a szóképek, a költői képek, nyelvi alakzatok. A Suliblog ötlete 2016 őszén merült fel. Vonzott a kihívás, hogy valami újat hozhatunk létre, egyes kollégákat más aspektusból, más nézőpontból ismerhetünk meg. Bemutathatjuk az iskolai élet számos szegmensét. Vagy jegyzeteket írhatok olyan témákban, amik közérdeklődésre tartanak számot. Nagyon örültem annak is, hogy számos munkatársunkról, tanítványunkról derült ki, hogy milyen rejtett képességek, tehetség birtokában vannak. Itt emelném ki Néző Annát-kedves tanítványomat-, aki zseniális meséket ír, de interjúztatásban is tehetséges. Dr. Szabóné Kozma Zsuzsát, akinek a kisujjában van a főzőtudomány, vagy Borsos Tamást, aki fantasztikus verseket alkot. Mindegyikük a Suliblog felületén mutatta meg különleges érzékét az említett dolgokban, amire büszke vagyok.

Hogy miért döntöttem úgy, hogy befejezem? Igazából két oka van: az első az, hogy a tanítás, az osztályfőnöki munka és a diákönkormányzati feladatok mellett már nem fért volna bele az időmbe. Van egy időkeret, ami a munkáé, s van számomra egy másik, ami a szabadidőé, a magánéleté, s minden másé, ami az iskolán kívül van. Fontos az egyensúly a kettő között. Októberben igazgató úr felkért a DÖK vezetésére, amit nagy megtiszteltetésnek éreztem, a bizalom jelének. Úgy éreztem, tiszta lelkiismerettel csak úgy tudok beleállni a feladatba, ha valaminek a „rovására” megy. Sosem voltam az a típus, aki egy fenékkel négy-öt lovat tud megülni, annak általában felszínesség a vége. Inkább csinálok kevesebbet, de azt jobb minőségben. A másik ok pedig az, hogy kicsit megfáradtnak éreztem a vége felé a történetet: a Covid elmúlt másfél évében sokáig digitálisan oktattunk, kevesebb volt a hírérték, a tartalom. Több kolléga elzárkózott az interjúadás alól. Hozzáteszem voltak olyanok is, akik nagyon örültek a megkeresésnek. Kevesebb volt a visszajelzés, kicsit elvesztettem a motivációmat is. Úgy éreztem vérfrissítés, megújulás kell: tudom, hogy Zsuzsi és Judit új életet lehelnek majd a dologba, mert ebből nagyon sok mindent ki lehet aknázni.

 

Kikkel készítettél eddig interjút? Melyik volt számodra a legemlékezetesebb, vagy legszórakoztatóbb riport?

A kezdetekkor havi két interjú elkészítésére vállalkoztam, ezt nagyon sokáig sikerült is tartani. Aztán havi egy lett belőle általában. Az interjúalanyok palettája nagyon színes: iskolánk vezetésétől kezdve, a büfés alkalmazottakon keresztül technikai dolgozókon és kollegákon át nagyon sok mindenki terítékre került. Beszélgettem egykori sikeres diákjainkkal és példamutató tanulókkal is. Nagy élmény volt a polgármester úrral készült beszélgetés, de annak mondhatom a Szathmáry Irénke nénivel készültet is, akit szakmai példakép is számomra.  Mindegyik élmény volt, ezt őszintén mondhatom. Számos új információt tudhattam meg én és a kedves olvasó is az elhangzottakból. Ha egyet-kettőt ki kellene emelnem, azok hatottak rám leginkább, amelyekből áradt a pozitivizmus, a tanulság, a derű, a minőségi érték. Nagyon élveztem a Bertalan Zoltánnal készült beszélgetést, aki nemzetközi és a hazai terepen íjászklasszisokat nevelt, de mélyen hatott rám a Lőrinczi Tiborral készült dialógus is. A legszomorúbb az volt, amikor Fekete Sanyi bácsi haláláról írtam megemlékező jegyzetet, hiszen sok közös élményünk volt a focipályán. A legszórakoztatóbb pedig a Vadászné Szőke Magdolnával történt beszélgetés volt, hiszen tudjuk milyen az, amikor két humort értő és szerető ember találkozik.

Sokszor nem könnyű összeállítani egy kérdéssort. Milyen szempontok alapján választottad ki beszélgetőpartnereidet, állítottad össze kérdéseidet?

A blog indulásakor legfőképp arra figyeltem, hogy az iskolai közösség minden területéről szólaltassak meg alanyokat: így kezdtem igazgató úrral, a helyettes kolleganőkkel, Pinczés Petivel és feleségével Évával, Karnok Petivel és Tar Lajossal, Borsos Tomival. Aztán ráállítottam a „radart” a kiemelkedő tanulóinkra is: beszélgettem kitűnő tanulókkal, jeles sportolókkal, színes egyéniségekkel. A fent említett dolgozókon, kollégákon kívül másokkal is. Igyekeztem nyomon követni a kiemelkedő eredményeket. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy sok mindenki sorra kerülhetett volna még, akivel nem beszélgettem, nem azért történt, mert bajom volt vele, hanem mert nem volt rá idő vagy nem vállalta a beszélgetést. A kérdések összeállításánál igyekeztem figyelembe venni a hírértéket, illetve témakörök alapján szedtem össze a kérdéseimet. Általában összegyűjtöttem az illetőről néhány információt, utánajártam sok mindennek. Igyekeztem bemutatni az interjúalany meglátásait a szakmájával kapcsolatban, de bepillantást nyerhettek a kedves olvasók a szokásaiba, a magánéletébe vagy a kedvenc hobbijaiba, szabadidős tevékenységeibe is. Mindezek mellett mindig teret engedtem a pozitív kicsengésű gondolatoknak, mondanivalóknak, de kritikáknak is.

Hogyan élted meg ezeket az alkalmakat?

Az interjúkészítés örömforrás. Én nagyon élveztem minden beszélgetést, amihez természetesen adva voltak a remek interjúalanyok. Több alkalom, lehetőség kellene ebben a felgyorsult világban arra, hogy a számunkra igazán fontos emberek gondolatait, nézeteit megismerhessük. Sok beszélgetőpartnerrel személyesen volt szerencsém beszélgetni, aztán az utolsó egy-két évben már inkább úgy születtek a beszélgetések, hogy emailben küldtem át a kérdéseimet, s kaptam meg a válaszokat. Ebben a Covid-helyzet is jelentősen közrejátszott.

Egy másik remek dolog volt, amikor megszervezted iskolánk azon volt diákjaival történő közös beszélgetést, akik sikeres életutat futottak be. Mi volt ezeknek a találkozóknak a célja? Kik fogadták el a meghívásod?

A diákönkormányzatot egyszer már vezettem 2012 és 2016 között. Akkor a blog indulása miatt hagytam abba, most fordított a helyzet. Úgy gondoltam anno 2015 környékén, hogy ha visszahívunk iskolánkba olyan egykori diákjainkat, akik azóta már valamilyen sikert értek el az élet valamilyen területén, akkor példát mutathatunk a jelenlegi általános iskolásoknak is. Valamiféle mankót, lelki táplálékot biztosítunk számukra. Ha az elhangzottakból csak egy-kettő beletesz a puttonyba, magával visz valamit, már megérte. Ez volt „Az akikre büszkék vagyunk” című programsorozat mozgatórugója. Szerencsére számos olyan diákunk van, akikre büszkék lehetünk több év, akár több évtized távlatából. Megtisztelt bennünket jelenlétével többek között Verdes Lilla, aki akkor még írói babérokra tört, és remek könyveket írt nagyon fiatalon. Jelenleg kollégánk az intézményben. Járt nálunk Tar Dániel és Viktor, akik a színészi pályán alkotnak napjainkban is maradandót. Idén, november 30-án pedig Kiss Dominik látogatott meg bennünket, aki 21 évesen sikeres vállalkozóként tevékenykedik. Van kikből meríteni, legközelebb februárban érkezik új vendég, követendő példakép.

Hogy látod, sikerült elérned a kitűzött célt, átjött a hallgatóságnak, ahogy mondtad is, hogy érdemes küzdeni, tanulni, néha nélkülözni annak érdekében, hogy sikeresek legyenek tanulóink a „nagybetűs életben”?

Ne legyünk naívak: ebben a felgyorsult világban, ebben a túldigitalizált világban, ahol lassan már mindent gépek végeznek helyettünk és lassan már minden okosabb az embernél, egyre könnyebb és könnyebb a rosszabbik utat választani. Nincsenek illúzióim: sajnos lesznek tanítványaink, akik elkallódnak, ha a szüleik nem fognak figyelni nagyon rájuk. Nagyon fontosnak tartom a megfelelő családi hátteret: azokat a gyerekeket, ahol a szülők is értéket közvetítenek otthon, egyáltalán nem féltem. Ahol az megy, hogy a diákkal egy szót sem beszélgetnek, hanem bedugják a számítógép elé egész délután, meg a török-koreai sorozatokat nézegetik, ott nagy a baj. Az a fiatal azonban, aki megfelelő mintákat kap otthonról és belső késztetést is érez arra, hogy maradandót alkosson, letegye a névjegyét, azok sikeresek lesznek. Igen. Határozottan gondolom, hogy céljainkba, igenis érdemes energiát fektetni minél korábban, hogy ha később a tükörbe néznek, elmondhassák, hogy mindent megtettek érte. Ilyenkor egy esetleges sikertelenség esetén sem rossz annyira a szájíz. Nagyon fontosnak tartom, hogy nem kell mindenkinek irodalmárnak vagy nyelvésznek lennie, sőt: legyenek a gyerekek a társadalom építőkövei, hasznos állampolgárai, boldog, kiegyensúlyozott emberek.

Ha jól tudom korábban sokat sportoltál. Milyen sportágakban tudtad megmutatni tehetséged? Mostanában melyik sportágban jeleskedsz, milyen eredményeket értél el?

Nem csak a múltban, jelenleg is. A sport számomra életforma, nem tudnám mozgás nélkül elképzelni az életemet. Gyerekkorom óta elkísér. Tudni kell rólam, hogy tornában ( kézen állás, kötélmászás, talajgyakorlat, távolugrás, szekrényugrás)iszonyat gyenge voltam, mindig a hátsók között kullogtam. A sportban viszont kiemelkedtem és ez nagyon motivált. Gyerekkori barátaimmal a nyolcvanas években este 10-kor is rúgtuk a bőrt a hepehupás földutakon, reggeltől estig fociztunk a grundon. A futball szeretete 5 éves koromtól 38 éves koromig elkísért. Játszottam nagy-és kispályán, volt egy kispályás labdarúgócsapatunk, akikkel nemcsak csapattársak, hanem barátok is voltunk. A sport a legjobb közösségformáló erő, az együtt átélt sikerek és kudarcok jelentősen képesek alakítani az egymás iránti kohéziót. Amióta azonban csak az üzletről szól ez a játék, amióta kihalt a klubhűség és nulla befektetett energiával, nulla alázattal keresnek milliókat bizonyos tehetségtelen emberek, akik futballistának vallják magukat, azóta se kiköpni se lenyelni nem tudom már. A magyar futballnak nevezett valami csak bohóckodás, a nemzetközi pedig olajmilliárdosok és üzletemberek játszótere javarészt. Két évig kézilabdáztam, hat évig kosárlabdáztam. A foci mellett ebben is tehetséges voltam. A kosárlabdát nézni a mai napig szeretem. Imádtam pingpongozni, jártam megyei versenyekre, értem el dobogós helyezéseket. Én azt vallom, mindegy mit, csak mozogjon az ember. Ne e-sportoljon, mert ez az új őrület vicc. Jelenleg 7. éve amatőr szinten futok, ami flow, életérzés számomra. Órákba nyúlóan tudnám sorolni a pozitív hatásait. Számos kisebb betegségtől megszabadított, nem beszélve arról, a mínusz 25 kilóról, amit előtte zsír formájában magamon cipeltem. Évente három-négy versenyen indulok rövid, 5-6 kilométeres távokon. Így valamivel negyven fölött mindig az a cél, hogy kategóriámban ott legyek a legjobbak között, szerencsére sikerül is. Egy éve rendszeresen teniszezem, ezt főleg a játék öröméért, de sokat fejlődtünk a teniszpartneremmel az utóbbi hónapokban. Tervben van, hogy jövő nyáron próbára tesszük magunkat egy amatőr versenyen. Egy hónapja kóstolgatom a fallabdát, azt is nagyon élvezem. Ha szellemi sport, akkor a póker magasan üt mindent, remek kikapcsolódás. De szeretek kerékpározni és sakkozni is.

Mikor is kerültél ebbe a suliba? Fel tudnád idézi az első alkalmat, amikor átlépted a bejárati ajtó küszöbét?

A hajdúsámsoni iskola az első munkahelyem. 2003 óta dolgozom itt. Igen, emlékszem az első alkalomra. Még főiskolás voltam, negyedéves, amikor beléptem először az iskola kapuján. Andó Lászlóné, Margó néni volt az igazgató, aki beszélgetésre hívott, miután beadtam a pályázatomat. Megálltam a Dózsa diszkont előtt a kis 1500-as Ladámmal és nem akartam elhinni, hogy egy ilyen impozáns, szép épületben fogok tanítani. Csak ámultam-bámultam. Herczeg Csaba tanár úr suhant el előttem a folyosón. Aztán az igazgatói irodában beszélgettem az akkori vezetéssel. Amikor megkérdezték, hogy matematikát nem akarok –e tanítani a magyar mellett, egy percre átfutott az agyamon, jó helyen járok-e, de szerencsére meggyőztem őket arról, hogy ezt ne erőltessék.  Én és a gyerekek érdekében jobb, hogy ebből nem lett semmi. Mármint a matektanításból. Az első tanítási órámra viszont érdekes módon nem emlékszem.

Milyenek voltak a munkát megelőző főiskolai évek, hol végezted el a sulit, milyen szakon, szakokon végeztél?

A főiskolás éveket nagyon élveztem. Mint általában minden tizenéves fiatal. Buli, buli hátán, barátságok, szerelmek, szakestek. Freedom. Nagyon szerettem azt az időszakot, ott ismertem meg a legjobb barátomat is, akivel a mai napig tartjuk a kapcsolatot. A kollégiumi évek semmivel nem utánozhatók, a folyosóbulik, a szakestek, a HC-s bulik, és még sorolhatnám. Abban az időben, azokkal az ismerősökkel, azon körülmények között ma is szívesen eltöltenék egy hetet bármikor az épület falai között. Hozzáteszem, ami fontos volt, megtanultuk. Aminek tudtuk, hogy hasznát vesszük majd, komolyan vettük. De voltak előadások, amik totál feleslegesek voltak, volt amelyikre alig jártam be. Sok csínytevést csináltunk a puskázásoktól a tételcserén át. Imádtam azt az időszakot, órákig tudnék róla beszélni. Tudtunk élni. Tősgyökeres szabolcsi fiatalként főiskolai tanulmányaimat Nyíregyházán, az akkori Bessenyei György Tanárképző Főiskola magyar-kommunikáció szakán végeztem. Ma már Nyíregyházi Egyetemnek hívják.

Több közösségi program, gondolok itt többek között a Dök-napra, Nőnapra, szervezése is hozzád kötődik. Megosztanád a kedves olvasóval, hogy milyen feladatköröket láttál el eddig az iskolában?

Viszonylag korán rájöttem arra, miben vagyok jó és miben nagyon nem. Ezt minden szerénytelenség nélkül mondhatom. Sokan tartanak ezért nagyképűnek, de szerintem ez nem az. Sőt, ha tudnák, hogy ki nem állhatom a beképzelt embereket, nem mondanának ilyet. Mindemellett sokan szeretnek is miatta. Nagy fegyverem a szarkazmus, aki ismer, tudja ezt. ÉS szeretem a humort, amit használok is. A gyerekeknek is mindig kihangsúlyozom: amiben jónak érzik magukat, ne seperjék véka alá, igenis hangoztassák. Ez nem beképzeltség, egészséges önbizalom. Visszatérve a közösségi feladatokra, mindig is szerettem a gyerekeket, szerettem szervezkedni. 19 éve vagyok a pályán, minden évben osztályfőnök voltam. Ezalatt számos osztálykirándulást, nyári tábort, tanulmányi versenyt, színház-és mozilátogatást, klubdélutánt, labdarúgótornát, meccslátogatást, ünnepi műsort, közösségi programot és sok minden mást bonyolítottam le. Számtalanszor szerepeltem alapítványi bálokon, melyeket konferáltam is. Csapatkapitánya voltam több éven át iskolánk tanári csapatának, részt vettem a nőnapi műsorok nagy részében, a gyereknapi műsorokban, tanári gyaloglásokon és rengeteg tantestületi kiránduláson. Öt évig vezettem a felsős diákönkormányzatot, öt évig szerkesztettem a Suliblogot. Pici pontosítás: nőnapot sosem szerveztem, de nagyon élveztem azokat, amelyeket egykor Bacskai Zoltán tanár úr fogott össze, majd utána te is szerveztél.

Ismereteim szerint remek kapcsolatot szoktál kialakítani a gyerekekkel. Osztályfőnökként is már sokszor bebizonyítottad rátermettséged. Arról nem beszélve, hogy nyaranta nagyon izgalmas, jó hangulatú táborokat szervezel a gyerekeknek. Kik szoktak részt venni a táborokban? Mennyi volt eddig, milyen programok szoktak ilyenkor megvalósulni?

Köszönöm, ha így látod. Ez az a szakma szerintem, amit nem lehet takaréklángon művelni. A tanítást továbbra is hivatásomnak érzem, bár ahogy haladunk az időben előre, egyre több a gond, a nehézség, amikkel szembesülünk mindannyian. Ilyenkor egy-egy tehetség felbukkanása vagy egy kedves szó ránt ki minket a gödörből. A lényeg, hogy tudjunk nevetni, akár a saját butaságainkon is. Minden nap más és más, szinte minden nap szerzünk újabb és újabb tapasztalatokat. Az osztályfőnökséget nagyon szeretem, mert szorosabb kapcsolat alakítható ki egy adott közösséggel. A papírmunkától viszont a világból ki lehet kergetni, a felesleges adminisztrációtól néha meg tudnék őrülni. Néha nekem is vannak nehéz pillanataim, változik a világ, amihez alkalmazkodni kell. Sokat kell fejlődni nekem is, például a türelem területén, ezt kifejezetten gyengeségem az utóbbi időben. Nehezen tolerálom az emberi butaságot. Mindemellett megtanultam elengedni bizonyos dolgokat. Vannak esetek, amikor sodródnunk kell, vannak helyzetek, amire bármennyire is szeretnénk, nem tudunk hatni. Nagyon zavar, hogy nulla a társadalmi és anyagi megbecsültségünk. Ez nem panasz, ez tény. Siralmas kilátások vannak a jövőre nézve. Nagyon remélem, hogy rövid távon változik a helyzet, mert ez a szituáció fenntarthatatlan.

A tábor az egyik legnagyobb büszkeségem. 2003-ban, az államvizsgám évében hívott meg az egyik barátom kísérőként a füzérkajatai táborába. Akkor még kísérőként vettem részt, de nagyon megfogott az ottani hangulat. 2006-ban elhatároztam, hogy az itteni gyerekeknek én is meg fogom szervezni ezt az egy hetes tábort. A múlt nyáron bonyolítottam le a tizennyolcadikat. Volt olyan év, hogy kettőt is szerveztünk segítőimmel. 15 éven át a Zemplén, Füzérkajata volt a célpontunk, nagyon imádtuk azt a környéket. Az elmúlt három évben a Tisza-tavat állítottuk célkeresztbe, egészen pontosan Abádszalókot. Az elmúlt 15 évben több száz gyerek vett részt ezeken az összetartásokon, s nagy örömömre évek elteltével is pozitívan emlékeznek vissza. A tábort nem hirdetem, meghívásos: olyan gyerekeket hívok meg, akik egyrészt megérdemlik, másrészt kreatívak, tudnak jó hangulatot teremteni, rugalmasak, talpraesettek, szeretik jól érezni magukat. Akik szeretnek részt venni remek, közösségépítő programokon, s értéket tesznek hozzá az együtt töltött időhöz. A programok igen széles skálán mozognak, igyekszem ügyelni arra, hogy a jókedv legyen a középpontban: sportversenyek, strandolás, éjszakai túrák és bátorságpróbák, szerepjátékok, sorversenyek, ének-és táncversenyek, kincskereső, Csillag születik, buli, röplabda, tanári szivatás, túrázások, műveltségi és ügyességi vetélkedők, s még sok más szerepel a heti programban. Nagy örömömre egy-két hét alatt mindig betelik a létszám. Ennek ellenére megsúgom: a táborszervezés hamarosan véget ér. Sok szülő és gyerek unszolására még két alkalmat szervezek, aztán letészem a lantot. Azt hiszem a 20. után nyugodtan, jó szájízzel dőlhetek hátra. Ez 2023-ban meg fog történni. Korszakhatár lesz.

Tudom, nagy focidrukker vagy, ha kell, kiutazol a mérkőzésekre. Favorit focicsapatod?

A futballhoz való viszonyulásomat fentebb már ecseteltem. Amit ma focinak neveznek, ez már csak a nevében az a sportág, amiért évtizedeken át rajongtam és örömmel űztem. Ez a szerelem véget ért. Nincsenek korszakos egyéniségek, kivéve Lionel Messit és Christiano Ronaldot. Valahol nagy szó, hogy több mint tíz év elteltével még messze mindig ők a legjobbak, más megvilágításban pedig jelentős kritika az utódokra nézve. Mára kiölték a labdarúgásból az alázatot, a fineszt, a szenvedélyt, a klubhűséget. Tisztelet a kivételnek, én csak futballprostiknak nevezem a mai futballisták nagy részét. A látványos játékot az erőfutball váltotta fel, s mindent átitat a politika és a dollármilliárdok. Ebből én már nem kérek. Egy csapat mérkőzéseit nézem még, ha épp időm van és adja a tévé: ez pedig a Borussia Dortmund. Bennük látok pislákolni az én filozófiámhoz hasonlító jegyeket. Illetve lenyűgöz az a szurkolótábor, ami mögöttük áll. Magyarországon évtizedekig a Vasas volt a favorit csapatom, de amit ők jelenleg művelnek, azt talán a vicckategória kifejezéssel lehetne illetni. Évek óta nem láttam végig egy meccsüket sem.

Mindezek ellenére a hangulata és az idegen kultúra megismerése miatt néhány éven belül szeretnék eljutni néhány stadionba, néhány fellegvárba: Liverpoolba, Barcelonába, Amszterdamba. A fanatikus szurkolóknak viszont minden elismerésem, akik pénzt, energiát nem spórolva a mai napig bele tudnak halni egy-egy gőzelembe vagy vereségbe. Két éve volt szerencsém Milánóban megtekinteni egy Inter mérkőzést, s idén készültünk Dortmundba, de sajnos a járvány közbeszólt. Nyáron szeretnénk pótolni. Szívesebben járok már női kézilabda és röplabda-mérkőzésekre, illetve férfi kosárlabdára.

Néhány villámkérdés:

Kedvenc sütid?

Édesanyám sajtos tallérja, a diós-mákos bejgli és a sima krémes.

Legkedveltebb sör-fajta?

Barna Krusovice. Köszönet Győri István barátomnak, hogy megismertetett vele. Nagy találmány.

Női hajszín, ideál?

Barna haj, barna szem. De nincs kifejezett ideál. Megérzés, tapasztalás van: ha működik a kémia és a minőségi kommunikáció, a többi jön magától. Ha ezek nincsenek, kár a gőzért. Szeretem a sportos, vékonyabb nőket, az intelligens, jó humorral megáldott, házias, céltudatos, hasonló értékrenddel és esetleg érdeklődéssel vagy határozott jövőképpel bíró lányokat. Te jó ég, mikor jön már végre a minden szempontból igazi?

Melyik autómárka?

A sportos, kényelmes autókat szeretem. Nagyon szeretek vezetni. Tavasszal szeretnék vásárolni egyet, az Opelemet újra árulni fogom. 13 év és több tízezer kilométer után fájó szívvel elbúcsúzom tőle. A német és japán autók nagyon megbízhatóak: az Opel kedvenc, sosem csalódtam még benne. De valószínű, hogy Kia-t vagy Hyundai-t fogok venni.

Kedvenc együttesed, zenei irányzat?

Kifejezetten kedvenc együttesem nincs: a dance, pop, house vonulat áll hozzám legközelebb. A 90-es években rengeteget jártam diszkókba, a Soho Party, Scooter, Kozmix, Brooklyn Bounce, Dj. Bobó, Dr. Alban és a 2 Unlimited slágerein nőttem fel. A mai napig ezek szólnak leginkább, ha zenét hallgatok vagy baráti házibulikban veszek részt.

Hobbid?

Huhh! Ez megint nem megy egy mondatban. Sokszor úgy érzem, hogy 48 óra kellene ahhoz, hogy mindent belesűrítsek egy napba. Gyakran futok versenyt az idővel. Számos hobbim van amit űzök, sajnos van, amikor egyik a másik miatt picit háttérbe szorul, de mindegyikre igyekszem időt fordítani: Imádok olvasni, ez talán szakmai ártalom is. De nem szépirodalmat legfőképp, hanem skandináv krimiket, sport témájú vagy önismereti könyveket, történelmi kiadványokat vagy egészséges életmóddal kapcsolatosakat. A sport örök hobbi: futás, tenisz, fallabda, póker aktívan. Ha tehetem kerékpározom és szeretek kirándulni is. A jövőben szeretnék többet utazni, új országokat kultúrákat megismerni. Ez nem biztos, hogy hobbi, de szeretem ápolni az igaz barátságokat, a felszíneseket pedig szépen lassan engedem el. Talán ez is a korral jár. Persze nem érzem, hogy öregszem, lélekben 25 vagyok, testileg is sokat frissültem, mióta aktívan futok. Szeretem a jó beszélgetéseket, szeretem a társasjátékokat, moziba, színházba járni, írni, zenét hallgatni, sporteseményekre járni. Gyakran fejtek keresztrejtvényt, több pályázaton nyertem már pénzt, wellnessezést vagy tárgynyereményt. Újabban egyre bátrabban szorgoskodom a konyhában is, szeretném csiszolni a főzőtudományomat. Amit a jelenlegi szintről nem nehéz. Nesze neked villámkérdés….

Mire vagy a legbüszkébb?

A legbüszkébb talán arra vagyok, hogy jó embernek neveltek a szüleim. Hogy mindent a saját erőmből értem el. Hogy mindig meg tudtam becsülni azt, amim van. Hogy egészséges vagyok, végre eljutottam odáig, hogy van egy lakásom végre a saját nevemen, hogy azt szeretem amit csinálok, hogy vannak igaz barátaim , és úgy érzem hogy a gyerekek nagy többsége szeret. Hogy eredményes vagyok a munkámban. Hogy tudom, mi a helyem a világban. Hogy sok tanítványommal értünk el remek helyezéseket megyei versenyeken. Hogy vannak céljaim, amiket előbb vagy utóbb megvalósítok. Hogy sok mindenben tehetséges vagyok, de tisztában vagyok a hibáimmal is.

Ételek közül mik a kedvenceid?

A tojáson, a gombán és a belsőségeken kívül sok mindent szeretek. Nagyon szeretem a halételeket, a csirkét és a pulykát. Az igazán magyaros dolgokat: a gulyást, a töltött káposztát, a húslevest. Bármilyen zöldség és gyümölcs jöhet, a főzelékekért is rajongok. Köretek közül a sült krumli és a bulgur a kedvenc. Ha ital, akkor szénsavmentes ásványvíz. A legnagyobb gyengém pedig, amivel bármikor lekenyerezhető vagyok, a sima, óriás Pöttyös Túró Rudi.

Melyik film és könyv a kedvenced?

Ha egy filmet kellene megneveznem, a Gladiátort mondanám, számtalanszor láttam már. Könyvek közül szeretem Jo Nesbo skandináv thrillereit, bírom Csernus doki nyers őszinteségét az önismereti munkáiban. Szépirodalomban a Légy jó mindhaláligot említeném, a sport területén pedig nagy hatással volt rám Lubics Szilvia: Másfél nap az élet című könyve.

Mi volt a legnagyobb esemény az életedben?

Számos szép pillanat részese voltam már, nem szeretek unatkozni. Sok mindent elértem, de vannak még bőven céljaim. A legfontosabb esemény remélem eljön a nagyon közeli jövőben. Ez az a cél, ami leginkább mozgat jelenleg. Akik igazán ismernek, tudják mire gondolok. Ha ez kialakul, ahogy szeretném, minden más ajándék lesz.

Nagyon szépen köszönöm a beszélgetést, és még sok sikeres évet kívánok Neked a pedagógus pályán!

Jakubecz Sándor
igazgatóhelyettes