Leveled ősz

Borsos Tamás verse

Szende szellő visszafogottan
takargatja ősz derekát,
lehulló levelek csókolják
vörösre a föld ajakát.

Oly tetsző nékem e látvány, ahogy
lombhullató erdők válnak megfosztottá, mégsem sírnak, csupán egy-két  
odúban sivítanak szúbogarak.

Igézve rabolja el tekintetemet e természetes tér, súgja füleimbe,
újra, őszi refrénjét. Én csak hallgatok, engedek az őszinte érzésnek.

Nem tagadom! Vallom! Eme évszak a legkedvesebb énnékem! "Énekek énekét" zengik az itt maradt madarak, egyik fa csúcsáról a másikra barangolva.

Menjetek csak! Vigyétek hírül, amit itt kaptok, az a valóság, egyszer ez is kiürül! 
Látni illő, érezni kell, 
amint àgyékon ölel a buja levéltenger,
mely lágyan érinti bőrödet, így téve szabaddà zord börtönödet.

Szaladj! Fuss innét el, zavaros avaron àt, te széllelbélelt, torz árny! Roppanjon talpad alatt száraz àg száz éjjen àt!
Muszáj menned? Miért nem maradsz még egy kicsit?... Hervad horizontod, szemem hunyorogva reàd kacsint.

Most veszem csak észre igazán, lehulló leveleid titkos tartalmát. Óh, te drága erezet, földre hullva őszre fested a képzeletet. Nem tudnék felölteni nálad szebb, ékesebb fegyverzetet.