Hála egy vízcseppben

Ezek a cseppek, feleslegesen nem fecsegnek:

Ma kint jártam a kertben, odabújtam a fák tövéhez,

súgtam nekik szépeket, s néztem, ahogy növekednek.

Nagyon korán volt, a lombkoronán még csak pelyhedzett a rügy,

óvatosan lépkedtem, hogy a palántákat fel ne ébresszem,

leguggoltam hozzájuk, végig simítottam ujjaimat a dús leveleken,

szinte éreztem, ahogy lüktetett bennük az életnedv!

Élni akarnak, egyre nagyobbra,

s erősebbre növekedni, mindegyik fölfelé vágyik,

föl a magosba, egy újabb világot látni.

Hirtelen nagy szélvihar kerekedett,

Nyugtattam őket: -Ne féljetek!

Néha oly törékenyek, ha kell, kezeim közé veszem őket,

biztatón, óvó tekintettel, s hálát adok a Teremtőnek.

A hagyma, s a borsó hadsereg még a föld alatt pihen,

ők is egyre följebb vágynak, a poros földből egyenesen a napvilágba.

Jó látni, ahogy egyre zöldellnek ők,

értük dolgoznak a természeti erők.

A szél nem fú fölöslegesen, a föld sem reng hasztalan,

a Nap se hiába szárítja a növényi szárakat,

s a felhők örömkönnyei is értelemmel hullnak alà,

a sokszor sivár, kietlen, sóvárgó barázdákra.

Írta: Borsos Tamás