Ma szép ruhába öltöztem…

Ma szép ruhába öltöztem…

 

Külcsín, s küllem, -e két szó összecseng a fülben

ma én is ezekbe menekültem,

Hiú, s konok vágyak, fránya Narkisszosz átka…

ránk maradt, szenvedünk tőled: óh, Egó.

 

Micsoda nyakkendő, az ingem frissen vasalt,

Kedvesem hajnalban kélt, hogy ne legyek aszalt

szilva kinézetű a gyárban.

A cipőmet, még az éjjel kibokszoltam, olyan „újnak”

tűnik, mint az úrnak cipője a kirakatban.

 

A nadrágom, úgy feketéllik rajtam, pont úgy,

ahogy akartam, kérődzi majd a fényes tekinteteket.

Ma szépen fogok kinézni, mintha a híresek bőrébe bújnék

egy pillanatra.

(lassan jó volna, ha trappolnék… késésben vagyok)

 

De megéri! Sietnem kell, hogy láthassanak, tetszeni illő,

csak így lehet nyugodt a társas miliő, odaérek, a pajtások

jó alaposan végig mérnek,.

Észreveszik, hogy a nadrág szárát letapostam,

mily szégyenletes a figura, túl sok rajta a „hiba”,

én csak piroslok, s zavaromban térdelek a porban.

 

Pedig én annyira szerettem volna, ha az én szerepem ma

csak ez volna, (jól kinézni!), a végén mindenki megtapsolna,

nem is akárhogy: vastapssal, de nem…most egyenlő lettem

azzal az akarattal, mit reánk kényszerített a Világ

évszázadokon át.

 

Írta: Borsos Tamás