Kopp-kopp!

Kopp-kopp!
Vajon ki lehet az, messze jár még a pirkadat,
oly korai a pillanat, hé, szellő, ne légy pimasz!
Ki kellene menjek, legalább az ajtóig, nyitni kék,
mert aki előtte áll, izgatottan várja a jelenést.

Talán ez volna a legkevesebb részemről, hogy üdvözlöm
sajnos, túl nagy bennem az ismeretlennel szembeni közöny,
hadd várjon csak! Még magamra kell öltenem ruhámat,
a cipőt, a köntöst, lassan úgy nézek ki, mint egy másolat.

Újra megteszi, csak most még erősebben, s durvábban,
oly erősen, hogy még a gyermek is felébred az ágyban,
egy pillanatra összeszorul gyomrom a hirtelen zajtól.
Óh, Istenem, az nem lehet, levelet kapunk a postástól?...

De ki tudja, lehet nem is ő áll toporogva a bejárat előtt,
nem is tudom, mintha jövő hétre vártuk volna a szerelőt,
ebben a pillanatban egyszerre jutott eszembe mindenki,
feleszméltem, töprengtem lehet, nincs is előttünk senki…

Óh, igen! Biztos csak egy leszakadt ág kopogtat félőn,
vagy valamit idefújt a viharos szél, s ott hever a lépcsőn,
de az is lehet, vackát keresi az elveszett kóbor állat,
az ember fejében, ha fél, oly sok minden motoszkálhat…

Írta: Borsos Tamás