HONNAN HOVÁ. Tehetségek nyomában. Összegzés.

Portrésorozatom végére érve szeretnék néhány gondolatot megosztani, miért is indítottam el.

A mai felgyorsult információáradatban, ami körbevesz bennünket, véleményem szerint nagy szükség van a kreativitásra.

Az iskolai oktatás nem korlátozódhat az ismeretanyag átadására. Felnőttként az a diák fogja igazán megállni a helyét a világban, aki alkalmazni is tudja majd az iskolában szerzett ismereteit, aki fejlett problémamegoldó készséggel rendelkezik és kreatív. Ebben sokat segíthet a képzőművészettel való kapcsolat, jártasság is.

A rajzolás-festés-agyagozás ismereteinek az elsajátítása a tanulóimnál nem öncélú feladatként valósulnak meg. A megoldandó feladatok, munkák kapcsolódnak egyéb tantárgyakhoz, területekhez pl. magyar, környezetismeret, kommunikációs készség és még sok más, fejlesztve komplexen a gyerekek személyiségét.

Azt tapasztaltam a hozzám több éven át járó diákjaimnál, hogy kitartóbbá vált munkavégzésük, fejlettebbé vált problémamegoldó képeségük és egyre inkább leleményessé váltak a feladatmegoldások kapcsán. Gondolom ugyanezek a képességek megjelentek más területeken, tantárgyaknál is.

Nem utolsó sorban pedig lelkileg kiegyensúlyozottabbá váltak, mindenképpen jó hatást gyakorolva rájuk.

Az általam bemutatott fiatalokról a képzőművészet jelentősége mellett, szerettem volna egy átfogó képet adni a művészeti irányba tovább tanulás lehetőségeiről is.

 

Zárásként Seres Réka soraiból szeretnék idézni:

„A művészet adott egyfajta látásmódot, amit sosem tanultam volna meg másképpen, és ezt nem szeretném elfelejteni soha. Általa sokkal érdekesebbnek és színesebbnek látom a világot.”

 

Bízom benne, hogy sokan szerettétek, szívesen olvastátok a tanítványaim gondolatait, s velem együtt gyönyörködtetek a csodás művészi alkotásaikban.

Tóthné Kovács Ilona