Szülők és kamaszok - a közös nevező

Csodaszép pillanatokat éltem át tegnap a Közös nevező - Irodalomterápiás foglalkozás elnevezésű eseményen, ahol három szülő és három kamasz igyekezett megtalálni a kapcsolatokban a közös nevezőt, az egyensúlyi helyzetet. 

Már az, hogy részt vettek az eseményen, mutatja az erős akaratot, amellyel a kapcsolatot szeretnék fenntartani, még minőségibbé tenni. 

Asszociációs kártyák, versek és lyukas szöveg segítségével dolgoztunk őszintén olyan témákkal, mint a túlzott elvárások, az anyai féltés az anya és a gyermek oldaláról, hogy vajon ez a biztonság záloga vagy felesleges kalitka.  Egy kártyagyakorlat segített megmutatni, hogy milyennek látjuk magunkat és a másikat ebben a kapcsolatban. A lyukas szöveg segítségével pedig megindító versek születtek az egymás iránt érzett szeretetről. 

A foglalkozáson végig éreztem a törődést, a szeretetet, az igyekezetet az őszinte kommunikációra, a másik megértésére, annak az útnak a megtalálására, amely a másik félhez közelebb vezet. 

Mennyire megkönnyítené a helyzetünket, ha a másikhoz kaphatnánk egy használati útmutatót. Ám ehelyett marad számunkra az óvatos tapogatózás egymás felé.

A zárókör ékesen bizonyította, hogy megtalálható az út a sötéten, az útvesztőn át is, ha adunk neki teret és időt. Ezt a kamaszok olyan szépen megfogalmazták, hogy zárszónak a zárókörben elhangzott mondataikat idézem: "Leomlott egy falrész kettőnk között, és ez azért is lehet, mert nem otthon, hanem egy másik helyzetben beszélgettünk." "Azért volt jó itt lenni, mert fontos, hogy beszélgessünk egymással, megértsük egymást, és ezzel megakadályozzuk, hogy csomók keletkezzenek a kapcsolatunkon." "Azt hiszem, hogy most valami történt itt, mint egy robbanás, valami elindult köztünk."

Később, az egyik szülőtől kaptam egy boldog és boldogító üzenetet: "Köszönünk mindent! Már ma elindult a közös nevező :D"

Nem is szaporítom tovább a szót. Ez az akció is sikerrel zárult. 

Járjatok irodalomterápiás csoportba, akár egyedül, akár közösen, mert megéri!