Darubehúzás 2024

Az iskolabusszal a késő délutáni órákban érkeztünk meg az a Virágoskúti-halastóhoz, programunk színhelyéhez, amely szép keretet adott a későbbi tapasztalatoknak. Csillogó szemekkel követtük az újabb és újabb beérkező darucsaládokat. Vezetőnk, Koczka András, a Hortobágyi Nemzeti Park felkészült munkatársa a darvak jelenlegi létszámába, vonulási szokásaiba, útvonalába, a magyarországi darvak történetébe is beavatott minket, sőt vicces történetekkel is élénkítette a várakozás perceit. Felállított egy profi távcsövet, amelybe belenézve karnyújtásnyira kerültek tőlünk a csodás madarak. Alaposan megfigyelhettük őket. De amíg vártunk a sorunkra, az eget kémleltük, hiszen a kecses állatok messziről is lenyűgöztek minket. Hihetetlen élmény látni ekkora madártömeget a vízben, miközben lassan lemegy a
nap narancssárgára festve a láthatárt. Elképesztő hallani az állandó krúgatást, mindeközben hasznos információkkal bővíteni eddigi tudásunkat. Ez egy természeti csoda. Nem lehetett betelni vele, ez világosan látszott az izgatott diáktársaságon. Természetesen a pózolás sem maradhatott ki, készültek szelfik háttérben a darvakkal és a naplementével is.
Az utolsó alkonyi perceket kihasználva, lenyűgözve és élménnyel telten, daruhanggal kísérve sétáltunk vissza járművünkhöz. Visszautunkon és a szinte kötelező gyorséttermi kitérőnkön is az átélt élményről folyt a szó a tanulócsoportok között. Biztos vagyok benne, hogy mindenkiben mély nyomot hagyott ez a remekül sikerült darules.

  • Elekné Nagy Anikó