Igazgatói köszöntő

Büszkék vagyunk iskolánk múltjára, hagyományaira, ugyanakkor fontosnak tartjuk a folyamatos fejlődést, hogy lépést tarthassunk az oktatási intézmények felé jelenleg irányuló elvárásokkal. Ezt tükrözi az elmúlt évek fejlesztései által kialakított, modern, igényes intézményi környezetünk is, ahol reményeink szerint mindenki jól érzi magát, és emellett átlag feletti munkakörülményeket is biztosít a magas színvonalú, minőségi oktató-nevelő munkánkhoz. Célkitűzéseink megvalósítását garantálják a jól felkészült, munkájuk iránt elkötelezett pedagógusok és a tevékenységüket támogató munkatársaink.

Munkánk során nagy hangsúlyt helyezünk az eredményességre, hogy a diákjaink képességeik szerint a legjobb mértékben haladjanak tanulmányaikban, fejlődjenek tudásukban, képességeikben, ugyanakkor mellőzhetetlen feladatként kezeljük a tanulók erkölcsi nevelését, az egyetemes emberi és polgári értékek közvetítését, a közösségi normákhoz való alkalmazkodási képesség fejlesztését is. Diákjainkat az állhatatos, kitartó munkára bátorítjuk, hogy képesek legyenek elérni a jól meghatározott és megvalósítható céljaikat, és ezáltal városunk, nemzetünk megbecsült tagjaivá váljanak. Kiadványunkon keresztül igyekszünk átfogó képet közvetíteni a diákokért végzett elkötelezett munkánkról, és bízom abban, hogy tovább erősödik a felénk irányuló megtisztelő bizalom.