Teljes élet- négy keréken

2017. május 14. Teljes élet- négy keréken

Ilyen a világon nincs.
Állandóan fülig ér a szája. Nevet, viccelődik, mindig van egy-két jó szava az emberhez. Órára való indulás közben, mindig elsüt egy-egy jó poént, sokszor fetrengünk a röhögéstől.
Csapkodjuk az asztalt vagy ami a kezünk ügyébe kerül.

Hatalmas figura, igazi mókamester. Karakter a javából.  A szomorúság szó sosem volt jelen a szótárában. Amerre megy, mindenhová derűt visz magával. Az elhintett mókamagvak nyomában pedig vidámság és optimizmus terem.

Több százezer, több millió kellene belőle. Nagyszerű példát mutat az élethez való hozzáállásból, kitartásból, a jövőbe vetett optimizmusból. Megéri kortyolni a szavait. Amit mond, annak súlya van. Nem azért mondja, mert azt kell, hanem mert valóban úgy gondolja.

Sosem láttam még rosszkedvűnek.

Pedig 14 évesen irtózatosan nagyot mart belé az élet. Sőt, ahogy Virág elvtárs mondta A tanú című klasszikusban, az élete nem volt habostorta gyerekkorban.
Bizony ám. Nagyon, de nagyon nem.

Állandó költözések, felelőtlen édesapa, majd jött az a fránya betegség. Csontvelőgyulladás, majd utána a többi nyavalya. Gyulladás gyulladás hátán. Futószalagon. A műthetetlen idegpálya-elzáródás, majd ebből egyenesen arányosan a kerekes szék. Mindez 14 esztendősen. Tudomásul venni a megváltoztathatatlant.

Hogy egész életét ebben lesz kénytelen leélni. Hogy nem tud soha többet szaladni a labda után a barátaival. Imádta a labdarúgást.
Hogy…. tengernyi, véget nem érő hogy. Hogyzuhatag.

Ez bizony nagyon nem egy habostorta.

Sokszor hallom nyavalyogni az embereket, hogy ez meg az a bajuk. Néha nevetni támad kedvem, s eszembe jut, ha ezek az egyének ilyesmivel szembesülnének, miből merítenének erőt. Semmiből. Azon nyomban térdre rogynának.

A gond ott kezdődik, amikor valamilyen megváltoztathatatlant kell elfogadni. Amikor együtt kell élni azzal a tudattal, hogy nem lehet, nincs esély a változásra. Ez az embert próbáló feladat. Ő azonban nem adta fel. Egyszerűen nem tehette meg. Célok, tervek, megvalósítandó feladatok ezrei sorjáztak elméjében. Felülemelkedett a problémán, s fokról fokra haladt előre. Nem panaszkodott, hanem megvalósította mindazt, amit korábban eltervezett.

Megmutatta milyen vert helyzetből talpra állni. Fokozatosan kapaszkodott fel. Önerőből, vasakarattal.

Kalaplengetés jár érte.


Sosem várt senkitől sajnálatot, együttérzést. Azért él, hogy másokon segítsen, hogy mások is erőt merítsenek az erejéből. Hogy megnevettessen másokat, hogy lángra lobbantsa az optimizmus szikráit gyerekben, felnőttben, a környezetében.

Sikeres sportember, boldog családapa. Igazi egyéniség. Nem mellesleg állati viccekkel dobja fel a napunkat.
Teljes az élete. Négy keréken.
Is.

Kedves Olvasóink! Vendégszoba rovatunk vendége ezúttal nem más, mint Lőrinczi Tibor, iskolánk kiváló dolgozója. E rövid bevezető után fogadják szeretettel a vele készült interjút. Igazán tanulságos, erőt meríthetnek belőle mindazok, akik pesszimistán látják a világot.
Amikor először megláttalak az iskolában, már akkor feltűnt, hogy mennyire közvetlen vagy a gyerekekkel, mennyire segítőkész a környezeteddel. Mindig jellemző volt rád ez a fajta nyitottság?

Mindig nagyon fontos volt számomra az emberekkel való kapcsolattartás, alapvetően nyitott személyiség vagyok. Sokat jelent, ha adhatok, szeretem látni mások örömét, jókedvét, persze jólesik az is, ha kap az ember. Ha a gyerekek érzik, hogy szeretettel fordulunk feléjük, ez a későbbiekben mindenképpen pozitívan üthet vissza. Próbál az ember örök optimistaként tekinteni az emberekre, hogy ők is meríthessenek ebből.

Ugorjunk vissza picit az időben. Milyen gyerek volt Lőrinczi Tibor? Zsivány? Esetleg mintatanuló?
Egyik sem, a sport akkor is nagy hatással volt már az életemre, örökmozgó voltam, állandóan benne a poénokban, ugratásokban. Mentalitásomból adódóan megpróbáltam állandóan vezérszerepben tündökölni, központi személyiségként tartottak nyílván. Általában hallgattak rám a barátaim. Több esetben úgy tettem szert barátokra, hogy előtte összeverekedtünk, és a békítő show addig „fajult”, hogy igazi mély, tartós barátságok alakultak ki.

Hol nőttél fel, milyen útravalót kaptál a szüleidtől, mi az, amit legfőképp köszönhetsz nekik?
Debrecenben nőttem fel, 13 helyen laktam életem folyamán, zűrös családi háttérből jöttem, sajnos ez rányomta gyerekkoromra a bélyegét. Amit én nem kaptam meg akkor, azt folyamatosan próbálom a gyerekeknek átadni a jelenben. Édesanyámtól a küzdőszellemet örököltem, a szeretetet, a tanulást, s megtanultam, hogy az élet során mindenért keményen meg kell küzdeni.

Rendkívül pozitív életszemlélettel bírsz, ezt sokan megerősíthetik, sosem láttalak még igazából szomorúnak. Honnan meríted ezt az erőt, ami mindig segít átbillenni a holtponton, a nehezebb pillanatokon?
Engem az élet egyszer-kétszer már arcul csapott, viszont én ezeket nem tragédiának fogom fel, hanem tanulópénznek. A csalódások közepette azt nézem, mi az, amit a kudarcból kihozhat az ember maximumként. Ez versenyszellemet tükröz, van egy cél, amiért mindent meg kell tenni. Csak olyan emberekkel szabad körülvenni magunkat, akik pozitívan hatnak ránk, csak optimistán szabad tekinteni előre, s úgy gondolom, hogy így egy igazán kellemes, teljes életet lehet élni, hosszú távon.

Lehetett volna okod régebben a panaszra, sajnálatra, hiszen évekkel ezelőtt egy betegségnek köszönhetően kerekes székbe kényszerültél. Te azonban nem sajnáltattad magad, elfogadtad a helyzetet, újabb és újabb célokat tűztél magad elé. Elmesélnéd olvasóinknak, minek köszönhetően éled az életet „négy keréken?
14 évesen kaptam egy csontvelőgyulladásos betegséget, innen indult az egész. Gerincvelő, agyhártya, agyvelőgyulladás, tüdőgyulladás lett belőle, emellé még vérmérgezést is kaptam. A gerincvelő-gyulladás következtében bezáródtak az idegpályák, amit orvosilag nem lehetett megnyitni. Ennek köszönhető igazából, hogy kerekes székben élem mindennapjaimat. Sajnos az akadálymentesítés nem élte akkor még virágkorát, a közlekedés volt a legnehezebb abban az időben, de mára ez is sokat alakult.

Mi volt az, ami átsegített kezdetben ezen a nehéz időszakon?
Igazából gondolkodásra nem sok időm volt, három-négy hónap alatt lezajlott a betegség, nyolcadik második félévében tettem egy összevont vizsgát, nem nagyon volt időm ezen sajnálkozni, menni kellett tovább, jött a továbbtanulás, zajlott tovább az élet.

Mire tanított meg igazából téged ez az állapot? Változtatott-e az életszemléleteden?
Én azt gondolom, meg kellett tanulni az embernek mi az az alázat, másokra való odafigyelés, gondoskodás. Abszolút nem várom el, hogy engem sajnáljanak, viszont megtanított arra ez az egész, hogy még alázatosabb, figyelmesebb legyek másokkal szemben.

Boldog családapa vagy, mesélnél picit a családodról? Hogyan ismerted meg életed párját?
Egy büfében dolgozott kisegítőként a feleségem. Ott találkoztam vele, itt ismerkedtünk meg, így indult és szépen kialakult. Barátként kezdtük el a kapcsolatot, egy év után fordult komolyabbra a viszonyunk, s végül három év együtt járás után kötöttük össze az életünket, ennek most már 18. éve. Van két gyermekünk, a fiú 16. éves, a lány pedig 14. Mindketten jó tanulók, jó sportolók, nagyon szeretem őket.

Mintacsalád

Milyen férj és apa Lőrinczi Tibi? Ha egy rejtett kamerán keresztül figyelnénk egy iskolán kívüli mindennapodat, mit állapíthatnánk meg legfőképp?
Nem osztom azt a nézetet, akik azt mondják, van férfi meg női munka. Egy háztartásban élünk, mindenki kiveszi a részét mindenből, ugyanúgy szeretek főzőcskézni, rendet tartani, porszívózni, mint a feleségem. A gyerekeket együtt neveljük, minden kérdést megbeszélünk egymással, együtt határozzuk meg a célokat, együtt dolgozunk ezeknek a megvalósításán.

Mi a jól működő házasság titka szerinted?
Úgy gondolom a kölcsönös bizalom, a szeretet, egymás megbecsülése, az odafigyelés alapként kell hogy működjön egy házasságban.

Köztudomású, hogy imádod a sportot, jómagad is aktívan sportolsz. Nagy szerelem a tollaslabda, a kézilabda, a horgászat is, de dzsúdóztál is korábban. Mikor kezdtél el sportolni, s mik a legkiemelkedőbb eredményeid, merthogy versenyszerűen is űzöd a sportot.
7 évesen kezdtem dzsúdózni, sok versenyen voltam helyezett, ebből az időszakból legbüszkébb a magyar bajnoki címemre vagyok. Miután befejeztem jött a kosárlabda, úszás, súlyzózás, konditerem, így váltogatták egymást a sportok. Megismerkedtem a sportlövészettel, megalapítottam a paratollaslabda - szakosztályt hazánkban. Külföldön ez jól bevált hagyományokkal bír már, edzőtáborokkal, profi háttérmunkával. Magyarországon én raktam le az alapokat, találtam klubot, edzőt, Európa - és világbajnokságokon vettünk részt több ízben.

Tollaslabda-versenyen

Hány országban versenyeztél eddig?

Európán belül többször voltam Spanyolországban, Franciaországban vagy Németországban, de Luxemburgban vagy Hollandiában is, Írországról nem is beszélve. Világlátott ember vagyok.


Nemzeti címeres felsőben, világeseményen

Mik a legkiemelkedőbb eredményeid a múltból?
A legnagyobb siker a magyar bajnoki címem. Sportlövészetben többször értem már el előkelő magyar bajnoki dobogós helyezést. Nemzetközi szinten pedig eddigi legnagyobb eredményem a Franciaországban zajló Világkupán elért 2. helyezés, ez a világ elitmezőnyében nagyon jónak számít.

Mire tanít a sport, miért ajánlanád a gyerekeknek, hogy sportoljanak? Főleg ebben a számítógépes, valóságtól kissé elrugaszkodott világban.
Azon túl, hogy ad egyfajta fizikai megerősítést, jobb közérzetet, állóképességet biztosít. Ki kell tűzni mindig egy célt, legyen bármekkora, s ha valaki rászánja az idejét, befekteti az energiát, akkor már úgy gondolom, hogy győzött. Legyen szó az amatőrködés legkisebb szintjéről, vagy komoly nemzetközi versenyre való felkészülésről. Másrészt elcsüggedt helyzetben erőt meríthetünk belőle, ha valaki belefektet ugyanannyi energiát a tanulásba, mint a sportba, előbb-utóbb ott is jönnek a jobb jegyek. Feszegetheti az ember a határait, nagyon jó kohéziós élményt biztosít, barátokat szerezhet az ember, az összetartást erősíti.

A jövő héten Németországba utazol: mi szolgáltatja az apropót?
Ott lesz a hannoveri Világkupa verseny, sportlövészetben. Ez már a 2020-as tokiói olimpiára való kijutásnak az első lépcsőfoka, hiszen az a távlati cél, szeretnék ott lenni a 2020-as tokiói paraolimpián. Ennek rendelek alá jelenleg mindent.

A sportlövészet mellett másik nagy szenvedélyed a kézilabda. Gyakran irigyellek, hiszen kapcsolatban állsz az összes csinos, kézilabdás világsztárral. Hogyan kerültél kapcsolatba a nemzetközi elittel?
A sportszeretet nézőként is mindig körüllengte az életemet. Olyan sportágakat szeretek nézni főleg, amit űzni sajnos nem tudok. Ilyen a kézilabda, 95-ben a világbajnokságon már a televízió előtt szurkoltam a válogatottunknak. Az idők folyamán pedig a sok meccsre járásnak köszönhetően kerültem kapcsolatba világsztárokkal, többükkel baráti kapcsolatot ápolok.

A győri világklasszissal, Nora Mörkkel

Mivel tölti Lőrinczi Tibi a szabadidejét, amikor nem dolgozik?
Mivel túl sok időt töltök bezárva, a konditerem, a sportlövészet miatt, vagy a suliban, imádok kimozdulni a természetbe. Mindig közel állt hozzám. Szeretem a horgászatot, a vizek, a halak, a madarak világát, a csend nagyon megfog. Elvarázsol ez a nyugalom. A halfogás – amennyiben sikerül- egy plusz öröm, a két-három napos horgásztúrák kapcsolnak ki leginkább.

Melyek hazánkban a legkedveltebb területeid?
A Villányi-borvidék kifejezetten nagy kedvenc, de nagyon szeretem Egert és környékét is. A Velencei-tó vidéke is nagy helyet foglal el a szívemben.

Mi volt eddig a legnagyobb fogás a feleségeden kívül? Horgászatban..
Darabra vagy súlyra megyünk, ha halakra vadászunk, én a békés halakra, ezen belül is pontyokra szeretem kivetni a horgászbotot, talán 10 kiló körüli volt az eddigi legnagyobb fogásom.

A nyugalom szigetén


Zenében, filmekben mi a fő favorit, Tibor?
Mindenevő vagyok, bár inkább a rockosabb vonalat kedvelem, filmekben a krimit, vagy olyan alkotásokat  általában, amelynek valamilyen pozitív mondanivalója van, amiből feltétlenül lehet valamilyen erőt meríteni.


Kedvenc könyv, olvasmány?
Kaland, történelmi, életrajzi könyvek. Mindegyikből, akár egy életrajzi sikertörténetből is rengeteget lehet okulni.

Beszéltünk a sportról, a természetről, de mik még a fő érdeklődési területeid?
Nagyon érdekel az építészet, a külső-belső építészet, főleg a mediterrán stílus kedvelője vagyok, sokat tanulmányozom a spanyol építési kultúrát.


Néhány éve dolgozol iskolánkban. Milyennek látod a mai fiatal generációt?  Nem tanítasz, de ennek ellenére nap mint nap látod őket, gondolom markáns véleménnyel bírsz. Értékrendben, hozzáállásban mik a legnagyobb változások a múltbeli állapotokhoz képest?
Ha visszatekintek, annak idején nem voltak tévécsatornák, mobil, internet, több idő volt a baráti kapcsolatokat ápolni. Sok időt töltenek a gyerekek az internet mellett, ami nem feltétlenül jó, hiszen nagyon megosztja a figyelmüket. Annak idején a tanárok élete sokkal könnyebb volt, látom, hogy pedagógusként milyen nehéz, rendre, fegyelemre, tanulásra ösztönözni a mai fiatal nemzedéket. Hiányolom belőlük az akaratot, a küzdeni tudást. Nagyobb tiszteletet adtak a gyerekek régebben a tanárok irányába, nagyobb becsülete volt a munkának, most kevés az előre kitűzött cél. Minden gyereknek meg kell tanulnia, hogy befektetett energia nélkül nincs kiemelkedő, számottevő eredmény.

Hogy érzed magad egyébként iskolánkban?
Én azt gondolom, hogy egy nagyon jó csapat dolgozik a suliban, a pedagógusok a háttérgárdával szoros egységet alkotnak. Mindenki része, egésze a nagy célnak. Mindannyian azért dolgozunk, hogy olyan generációt neveljünk folyamatosan, amely kiválóan megállja a helyét az életben.  A programokon is kiütközik a jó csapatszellem.

Néhány hete belső gondozóként tevékenykedsz, megszoktad már az új munkakört?
Eddig más tevékenységet láttam el, nagyon sokrétű, összetett, kemény munka ez. Mivel főleg problémás dolgokkal foglalkozik az ember, eléggé topon kell lenni szellemileg. Nemcsak a papírok intézésében, a jogszabályokat is ismerni kell, eléggé sokrétű ez a dolog.

Kiváló kapcsolatot ápolsz gyerekekkel, felnőttekkel, említettük korábban.  Megkapod minden esetben a tiszteletet?
Minden csoda három napig tart: mikor idekerültem nézegettek a gyerekek, miféle csodabogár lehetek, de miután megismertek - hiszen próbálok mindenkivel nyitott lenni, jókedvűen hozzájuk állni- azután már nem volt semmi gond. Valaki azt mondta, terápia vagyok a gyerekeknek, hisz megtanulják, hogy a másság nem elhagyatottságot jelent.  Amikor azt látják, hogy olyan vagyok, mint mindenki más, jó kedélyű, sportolok, bohóckodom velük, akkor a gyerekek is teljesen nyitottá válnak: szerencsére jó kapcsolatban vagyok mindenkivel. Nagy eredménynek tartom az emberekkel kapcsolatban, ha egy idő után már észre sem veszik azt, hogy „mások” vagyunk, és azt nézik, hogy ki van, nem pedig azt, hogy mi van.

Igazán kedves barátok körében


Könnyen megbocsátasz? Mennyire vagy haragtartó?
A haragtartás abszolút nem jellemző rám. Ha az ember próbál őszinteséget adni, s ezt nem kapja vissza, az rosszul esik, viszont nem vagyok haragtartó.


Kitűnő humorod van, ha valakivel, veled aztán tényleg lehet orbitálisakat röhögni, s ez nagyon jó tulajdonság. Honnan szívod magadba ezt a töménytelen hülyeséget?
Édesanyám mondta: Kisfiam mikor nősz már fel? Mondtam neki, ha eddig nem sikerült, sajnos ezután sem fog. Mindig irigyeltem azokat a rádiós műsorvezetőket, akiknek csípőből jön a hülyeség, sokszor nekem is egy-egy látvány, szófoszlány segítségével jönnek a poénok, s ezeket ugye nem mindig szoktam magamban tartani, szívesen megosztom a hallgatósággal.

Milyen ember vagy a saját meglátásod szerint?
Nem szeretek a rossz dolgokkal foglalkozni, családcentrikus, optimista, természetből feltöltődő. A sport megtanított arra, hogyan kell megküzdeni a dolgokért, a sikert nem adják ingyen, minden apró dolognak tudok örülni, legyen az jó idő, madárcsicsergés, bármilyen apróság.

Miben szeretnél még fejlődni, előbbre lépni?
Jó lenne angolul olyan szinten beszélni, ahogyan szeretnék. Angoltudást, gitártudást feltétlenül fejlesztenék, sajnos ezekre kevesebb időm van. A barátaimmal is szeretnék több időt tölteni.

Mi az a tulajdonság, amit nagyon nem tudsz elviselni egy emberben?
Kétszínűség. Nagyon nem tudom értékelni, ha a véleményt nem szemből, őszintén mondják el. Az őszinte kritikának viszont nagyon örülök a számomra hiteles emberektől.

Ha kívánhatnál hármat egy kifogott aranyhaltól, mik lennének azok?
A háborúkat lezárnám mindenképpen, szeretném, ha a fiatalság, a magyar fiatalság felzárkózna tanulásban, neveltségben. Szívesen kipattannék a tolószékből, s csatárként erősíteném a tanári válogatottat.

Hiszen a sorsszerűségben a véletlenekben?
Én abban hiszek hívő emberként, hogy isten számunkra utat mutat, ahogyan a Bibliában már megtette. Mindenkinek van egyfajta célja az életében.

Van valami fő ars poeticád, hitvallásod?
Örök optimizmus, csak előre, ami hibát vétünk, abból tanulni kell, s ezekből erőt merítve kell nekivágni az újabb feladatoknak, illetve ne féljünk a kudarctól, néha az is kell, hogy lélekben megerősödjünk.

Tibikém köszönöm az interjút, sok sikert a hannoveri szerepléshez, a tokiói paraolimpiai kivívásához, úgy gondolom, sok hasznos információt tudtak meg rólad a kedves olvasók, olyanokat, amelyeknek nem feltétlenül voltak a birtokában! Csak így tovább!

Az interjú elkészítése után pár nappal kaptam a friss hírt: Lőrinczi Tibor, iskolánk dolgozója a németországi Hannoverben megrendezett sportlövészeti  világkupán csapatban első helyezett lett 50 méteres szabadpisztoly kategóriában, nagy lépést téve ezáltal fő álma, a 2020-as tokiói paraolimpiára történő kijutás felé! Őszintén gratulálunk ehhez a fantasztikus, nem mindennapi eredményhez! Úgy néz ki, a Lőrinczi név igazi unikum településünkön: ki íjjal, ki pisztollyal bánik profi módon, de a dobogó legfelső fokánál sosem adják alább.
Szenzációs!


Igazi győztesek, a világverő csapat

 


Publikálta: Tamás Módis