Szellemi oázis

2017. október 24. Megosztás Facebook-on Szellemi oázis

Fatmagül, Győzike, Esmeralda, Vad angyal, Fiorella, Alisa, Éjjel-nappal Budapest. Való világ, A fekete özvegy és még sorolhatnám. A sor végtelennek tetsző.  A távoli horizonton túli ködbe vésző.


Rekkenő a hőség.

Mindent felégető, elementáris hatású mediterrán ciklon feszíti évek óta hazánk légterét. Nyomában perzselő, húsba vágó hőhullám szedi áldozatait. A hőmérő higanyszála egyre magasabbra kúszik,emberek ezreinél nehezedik a légzés, fullasztó állapotok uralkodnak. Páraszint a fellegekben. Tompul a koncentráció, az eszméletvesztés már a küszöbön.

Orbitális erejű a hőguta. Sehol egy esőfelleg. Iszonyatosan távol a megváltó zivatar. A mindent elsöprő, árvízként hömpölygő égi áldás.

A ciklon jellegzetessége, hogy hazánkban egyre nagyobb területet borít be. Láthatatlan fátyolként szálldos a fejek fölé. Lassan ereszkedik le, kicsit lappang, majd aprócska pókként szövi be az emberi tudatot. Minél több időt tölt felettünk, annál nagyobb károkat okoz. Megtámadja a hipotalamuszt, halmozottan lenullázva az agysejteket.

Sivatagiasodunk.


Nemcsak az éghajlati viszonyok által, az emberi elme is. Egyre inkább. Na nem mindenkié, csak az arra fogékonyabbaknál üvölt a probléma. Lejtmenetben hazánk gondolkodásra képes egyedeinek szellemi kapacitása.
Az emberek a nihilt, a szánalmat, a gyalázatot nézik. Erre van igény, ide jutottunk. Európa, Magyarország 2017.

Felfoghatatlan. Nyomatják az arcunkba a szellemi selejtet a megkérdezésünk nélkül. Tudatos népbutítás zajlik, burkolt keretek között.


A hőség azonban kivédhető. Fényvédő krémek és kenceficék nélkül. Van gyógyír a perzselés enyhítésére! Még gyógyszertárba sem kell mennünk, az orvosság közelebb, mint gondolná!
Sőt! Nem kell tennünk egy lépést se! Csupán fejben kell elcsavarni a hidegvíz-csapokat.


Névtelenek. Kulturális atomsivatagban üdítőleg, vizes kulacsként hathat minden efféle kezdeményezés. A hozzájuk hasonló lelkes, tettre kész fiatalok áldozatos munkája hozhat áttörést a totális kiszáradással szemben. Ők azok, akik lelassíthatják a kulturális métely terjedését. Akik éket üthetnek a szellemi fertő burjánzásának betonfalába.
Úttörők ők. A megtisztulást hozó eső, a frissítő zápor eljövetelének hírnökei.  Ahol megvetik a lábukat, virágba borulnak a fák, felhők jelennek meg az égbolton. Hogy utat mutatva segédkezzenek az ég csatornáinak megnyitásában.


Mert ez a cél. A sivatagi állapotok megszüntetése. Fejben és lélekben egyaránt. Kontinentális éghajlatú ország vagyunk, vagy mifene.

Névtelenek. Néhány motivált, kreatív, rendkívül tehetséges helyi fiatal megvalósult álma. Egy családias hangulatú, elszánt közösség, akik zászlajukra tűzve küzdenek azért, hogy önzetlenül mosolyt csaljanak mások arcára. Azáltal, amit szeretnek. Szórakoztatva, megmosolyogtatva, önzetlenül. Tanítva. Másokat szolgálva.

Névtelenek. Öles léptekkel rohanva az ismertté válás kikövezett útján. Szellemi oázisként funkcionálva a kulturális atomsivatagban.


A Névtelenség falát fokozatosan áttörve. A sivatag homokját lépésről, lépésre vízzel beborítva. Az ÉRTELEM vizével befecskendezve.


Kedves Olvasóink! Vendégszobánkba ismét igazán értékes és remek személyiségek érkeztek. Bár eredetileg Névtelenek, engedjék meg, hogy bemutassam őket:  Szarkáné Kun Szilvia, a hajdúsámsoni Névtelenek színtársulat rendezője, vezetője, és férje Szarka Zoltán író, rendező. Ők a társulat megálmodói, ötletgazdái, akiknek köszönhetően településünkön igen jelentős kulturális virágzásnak lehetünk szemtanúi. Szeretettel köszöntelek benneteket a Suliblog Vendégszoba rovatában, nagyon köszönöm, hogy elfogadtátok a meghívásomat!

Szilvia éveken keresztül intézményünk tanítójaként dolgoztál, jelenleg is a tanári pályán tevékenykedsz, Zoli te pedig egy cég alkalmazásában dolgozol. A ti nevetekhez fűződik helyben a Névtelen színtársulat elindítása, amely számos feledhetetlen pillanattal ajándékozta meg már a színházi világ, a kultúra iránt érdeklődőket. Nemcsak helyben, hanem Hajdúsámson határain kívül is. Honnan jött az ötlet, kinek a fejéből pattant ki, ez a nem mindennapi kezdeményezés?
Zoltán: Ez, hogy színjátszással, írással, rendezéssel foglalkozunk, nem az első alkalom, annak idején a templomban sokat dolgoztunk már az ifjúsággal Lovász Krisztián mellett, főleg a feleségem. Abban az időben is készítettünk már két darabot, a Teremtést, és A tékozló fiút. Mi írtuk a zenét, a forgatókönyvet, a dalszöveget. Aztán több év csönd következett, mígnem 2015 őszén, kora telén volt egy olyan képem a fürdőkádban ülve, hogy egy haldokló orosz katonának feladja egy magyar lelkipásztor az utolsó kenetet. Ezen gondolat köré jött maga a darab, a Névtelen színdarab, amihez Szilvi szervezte be az embereket.  Közösen raktuk le az alapokat, így indult az egész, aztán munkamegosztással folytattuk tovább.
Szilvia: Én már szinte 18 éves korom óta foglalkozom ezzel, rendezéssel, forgatókönyvek írásával. Régebben a forgatókönyv írása az én asztalom volt, Zoli a zenében volt profi, a dalszöveget pedig közösen készítettük. Én csináltam a színpadi munkát, betanítottam a koreográfiát. Régebben talán én voltam aktívabb, Zoli háttérmunkásként segített a zenében és a hangosításban.

Szilvia és Zoltán a társulat megálmodói, gyermekükkel

Nem féltetek a fogadtatástól? Hogy lesznek olyan emberek, akik cinikusan, kárörvendően azt fogják mondani, hogy nem fog ez nektek menni, úgyis beletörik a bicskátok?
Zoltán: Nem. Nálunk ez szerencsére nem csapódott le. Nagyon nagy szerepe van Tarné Hajdú Juditnak, a helyi kulturális élet navigátorának abban, hogy most itt vagyunk és ennyit haladtunk. Lehetett látni, hogy rettentően tetszett neki is amibe belefogtunk, az, hogy mindenki beleadta azt a pluszt ami kell. Aztán minél jobban haladtunk a próbákon előre, annál jobban felgyorsult a történet, magával ragadott mindenkit minden. Láttuk, hogy a karakterek hihetetlen módon azonosulnak a szerepeikkel, s ez minket is tovább lelkesített.
Szilvia: Nem. Úgy voltunk vele, hogy olyan dolgot csinálunk, amit azoknak ajánlunk, akik ezt szívesen fogadják tőlünk. Mindig vannak irigyek, rosszindulatúak, de ez esetben nem hallottunk efféle visszhangot. Viszont rengeteg pozitívumot kaptunk, sokan dicsértek bennünket, hogy olyan jó hogy végre van ilyen Hajdúsámsonban, hogy felkaroljuk a fiatalokat és olyan nagyszerű, hogy valaki csinálja ezt. Senkitől nem kaptunk negatívumot.


Miért éppen Névtelenek, honnan jött a név? Ebben a műfajban elég nehéz inkognitóban maradni..
Szilvia: Judit nevéhez köthető, az ő ötlete volt. Amikor lement az első Névtelen színdarab, amelyen ott volt a település vezetősége is, Judit kijelentette, hogy megalakult az első sámsoni színjátszó kör. Utána kellett egy pályázatot írni valamire velünk kapcsolatban, s azt mondta, gyorsan döntöttem, elneveztelek benneteket Névteleneknek. Jó lesz?- kérdezte, mi pedig rábólintottunk. Az ő ötlete volt.
Zoltán: A nők döntenek, tudod…
 



Mára viszont remek, színvonalas darabjaitoknak köszönhetően kezdtek kitörni a névtelenségből, hány darabot készítettetek eddig ezalatt a név alatt?
Zoltán: Kettőt, december elején érkezik a harmadik, címe: A per.

Nemcsak szűkebb környezetünkben, hanem számos más településen is felléptetek már, nem kis közönség előtt. Hány helyen voltatok már láthatóak, hogyan építettétek ki a kapcsolatrendszereteket?
Szilvia: Felléptünk már Nagymacson, Tégláson, Nyíradonyban, de hívtak Ebesre is, ahová sajnos nem tudtunk egyelőre elmenni. A kapcsolatok Jutka segítségével épültek ki, eleinte őt keresték meg az érdeklődők, most már engem is hívnak, ha felkérés van, de az internetről is hallanak rólunk. Van egy Facebook- oldalunk, a Névtelenek, ahol minden fontos információt meg lehet találni a társulattal kapcsolatban.

A Facebookon kívül van-e más olyan forrás, ahol a kíváncsiskodók kielégíthetik információigényüket veletek kapcsolatban?
Zoltán: A szarkazoltan.eoldal.hu című weboldal is számos érdekességet rejt az érdeklődők számára, ajánlom mindenki figyelmébe.


Egy színvonalas színtársulathoz minőségi színészgárda dukál. A helybeli fiatalokat és gyerekeket egyaránt sikerrel szólítottátok meg. Hogyan zajlik, hogyan történt a színészek kiválogatása? Állandó tagokról van-e szó? Bemutatnátok néhány gondolatban a társulat tagjait?
Zoltán: Szilvi válogatta az ismerősei közül a szereplőket, nagy örömünkre senkinél nem nyúlt mellé. Kiemelnék néhány embert: Jenei Attila, Veres Levente. Ők ketten, ha együtt vannak a színpadon, maximálisan kihozzák a maximumot egymásból, csecsemőkoruk óta ismerik egymást, jó barátok.  Csontos Marika, Szilvi egykori osztálytársa is igazán ügyes. Nála nagyon lehet látni, hogy a színdarabok alatt nagyon sokat tanult, előtte szinte semmiben nem szerepelt. Nem is terveztük kezdetben, hogy csatlakozik hozzánk, a kislánya jött szerepelni. Aztán itt van Zoltai Sanyi, aki mindig hozza a színházi tapasztalatát, az iskolából ismertük meg annak idején. De mindenkire iszonyatosan büszkék vagyunk, és mindenkit nagyon szeretünk, éppen ezért, hogy véletlenül se hagyjunk ki valakit, ismertetném a teljes stáblistát:
- Szarkáné Kun Szilvia: rendező, vezető.
- Szarka Zoltán: író, időnként rendező.
- Stábtagok: Zoltai Sándor, Jenei Attila, Csontos Mária, Veres Levente, Márton Roland, Farkas Róbert, Nagy Balázs, Káplár Balázs, Hajdu Sándor, Pap László, Barta Lilla, Veres Áron, Gábor Tamás, Kun Barbara, Sas Dorina, Varga Milán, Nyisztor Zsuzsa, Szép Judit, Anita, Hadházi Zoltán, Módis Tamás.
- Állandó technikus: Süvöltős Péter
- Menedzser: Tarné Hajdú Judit


Csontos Mária színésznő


Szilvi: A szereplők kiválogatása? Például Lilla, Marcsi kislánya hozzám járt, én tanítottam olvasni, s nagyon kellett egy ügyes kislány a színdarabunkba. Megkérdeztem Marcsitól, mit szólna hozzá, ha Lillát bevenném, nagyon bíztam benne, hogy ez segíteni fog abban, hogy kinyíljon. Valóban így is lett, teljes mértékig megnyílt. Az édesanyja azt mondta, hogy neki a legszebb zene az, hogy a kislányát hallja teljes erőből kacagni, amit eddig nem hallott. De menjünk kicsit vissza az időben: amikor hetedikes voltam, Nagy Zsolt tanár úr még itt dolgozott. Ő akart az akkori 7-8. évfolyamosokkal egy színvonalas karácsonyi műsort készíteni. Tőlünk sok embert beválogatott, az i-re a pontot azonban a nyolcadikos fellépésünk jelentette számomra, amikor egy mesét adtunk elő, s abban szinte az egész osztályunk szerepelt. Én voltam a százarcú boszorkány. Zsolt bennem olyat látott meg, hogy azt mondta: innen Ady Endre Gimnázium és színjátszó kör. Azt mondta, mindent megtesz azért, hogy engem oda felvegyenek. Anyukám azonban nem örült ennek, féltett a színészettől, a színészet világától. Így az élelmiszeriparba kerültem, de nagy örömömre sikerült ide visszakanyarodni. Én 18 éves korom óta csinálom a templomi közösségben a karácsonyi műsorokat, foglalkozásokat. Az ifis csapattal kezdtük el a Teremtést, majd A tékozló fiút. Nekem könnyebb dolgom volt ezáltal, tudtam honnan meríteni a szereplőket. 11. alkalommal kezdtük meg a Vakációs Bibliahetet, ahol szintén rengeteg jó ember van együtt. Márton Rolandot is onnan ismerjük többek közt. Elég volt vele pár beszélgetés, már akkor láttam, milyen jó humora van, és hogy rendkívül értelmes. Amikor októberben volt a Névtelen, Zoli mondta, hogy egy emberünk még hiányzik, nincs meg az orosz katona. Jeleztem számára, hogy nekem van egy emberem, kinn Írországban. Az anyukájával vettem fel a kapcsolatot, akinek Roland megígérte, ha hazajön, beszáll. Nem gondoltuk, hogy ennyire profi lesz. Tényleg mindenkit csak dicsérni tudunk: Attilát, Levit gyerekkora óta ismerjük, Marcsi osztálytársam volt, Pap Lacit is nagyon szeretjük. Aztán itt van Szép Judit: a kollegái látták a Névtelent, ő valahogy nem. Judit is eléggé színpadias ember, ezért a barátnői mondták, hogy neked ott a helyed a társulatban, menjél! Megkereste Zolit, beszélgettünk, és örömmel adtunk neki teret, elképesztően tehetséges.

Névtelenek: fellépés közben

A gyerekek is igent mondtak első szóra?

Szilvia: Káplár Balázsék. Hihetetlen. Jeleztem, hogy kellene pár ügyes gyerek. Azt tanácsolták több helyről, hogy Szathmáry Irénkét keressem meg, neki nagyon jó kis csapata van. Az ő osztályából tud olyanokat ajánlani, akik nekem jók lesznek. Ő ajánlotta Varga Milánt, Káplár Balázst, Nagy Balázst, Sas Dorinát, Kun Barbarát. Nagyon büszke vagyok arra, hogy akármelyiküknek említettem, hogy van egy színtársulatunk és szeretnénk, ha csatlakozna, nem mondott rá nemet.
Zoltán: Egy kis kitérő a két Balázzsal. Sok esetben 12 év körüli fiataloknak nagyobb élményt jelent a mai világban a számítógép püfölése. Ők azonban mégis óriási alázattal jönnek és látszik rajtuk, hogy élvezik azt, hogy egy csapatba tartoznak, hogy ilyen jó közösségben vannak, s hogy szerepelhetnek.  Ezért nagyon büszke vagyok rájuk. A két srác rengeteget változott, Káplár Balázs nagyon jól rögtönöz, de a hülyeségbe is maximálisan beleállnak. Nagyon fontos, ha egyszer elvállalsz valamit, ne kényszerből tedd: azért csináld, mert szereted, mert egy jó csapattal vagy és az előadás végén megtapsolnak! A 6. c-s gyerekek közül ők ragadtak meg jobban, nagyobb szerepeket is rájuk merünk már bízni. Káplár Balázs végigturnézta velünk a nyarat, 10 előadást élt meg Az Ilók és Mihók című darabunk, jött velünk fellépni mindenhová. Szeretünk együtt lenni, ezt bizonyítják a közös szalonnasütések, bográcsozások, stb. Olyanok vagyunk, mint egy család.
Szilvia: Gábor Tamás kollegám, aki drámát tanít nálunk, azt mondta: hihetetlen az, amit mi itt összehoztunk.


Összetartó,remek csapat


Milyen műfajokat részesítettek főleg előnyben?
Zoltán: Nincs megkötés. A drámától kezdve a humoros jelenetekig bármi jöhet. Az operát kizárjuk. Szeretem az elgondolkodtató műveket: A per is ilyen többek közt. Annak a végén is döntéskényszerben vagyunk. A jövőben, tavasszal például régi kabaréjeleneteket szeretnénk feldolgozni.


Mit gondoltok, a 21. században miért van létjogosultsága annak, amibe belevágtatok?
Zoltán: A közösségépítés szempontjából nagyon fontos. Elég széles a velünk dolgozó korosztály, közel 30 évet ölel át a szereplőgárda.
Szilvia: Olyan dolgot szeretnénk letenni az asztalra, ami még nem nagyon volt településünkön, csak nagyon régen. Azt a réteget kívánjuk megszólítani, aki erre nyitott. Úgy gondolom, hogy ez sikerült, a Névtelennel három telt házas előadás van mögöttünk már városunkban, és azóta is többen kérdezték, hogy ugye lesz ilyen megint Sámsonban, idén is meg lehet nézni? Mondtam, hogy hamarosan Adonyba megyünk, s igényelték, hogy szervezzünk buszt, mert ott szeretnének lenni! Nyisztor Zsuzsa is ott volt minden előadásunkon, és már csatlakozott is szerencsére a csapathoz. Nagyon ügyes ő is, többször vett részt karakterformáláson és iszonyat sokat fejlődött. Marcsi egy hihetetlenül csendes csaj volt, tehetséges, de eleinte nem jött ki igazán belőle. Van egy olyan jelenet a Névtelenben, amikor sírnia kell a menekülés miatt, kiborul, sírva fakad. Először nagyon hiteltelenül csinálta, aztán beleélte magát. Többször elpróbálta és sokadjára kiszakadt belőle. Most a Mihókon eszméletlenül nagyot alakított, már zsigerből jött minden.

Az Ilók és Mihók előadása közben

Gondolom, a ti hozzáállásotok is rengeteget számít, türelmesek vagytok és a jót hangsúlyozzátok ki..

Zoltán: Természetesen. Csak azt kérjük, amit mi is tudunk, amit mi nem tudunk, nem is kérjük.
Szilvia: Ki szoktuk kérni rendszeresen a stábtagok véleményét az adott forgatókönyvről. Mindig várjuk az ötleteket, mit és hogyan kellene csinálni, mit csinálnának másképp. Vranyecz Artúrt, a Csokonai neves színészét Judit megkérte egy alkalommal, hogy jöjjön el, adjon tanácsot, hogyan tudnánk még színesebbé varázsolni az egyik darabot. Volt számos remek meglátása, amiket sikeresen beépítettünk. Először azt mondta, nehezen tudná elképzelni színpadon. Majd megnézte, s elismerően ennyit mondott: hallod, megmondom őszintén, le a kalappal, amit ezzel a csapattal, ebből a forgatókönyvből kihoztatok.. Így ahogy van, vinném a Csokonaiba.
Zoltán: Úgy jött oda, hogy azt mondta: kész van, már most elő lehet adni. Nagyon sokat tanultunk tőle.  Ezeket a kulisszatitkokat szeretnénk alkalmazni is.


Mennyi időt tudtok fordítani a Névtelenekre a munka és a gyerekek mellett? Mennyi idősek a gyerekeitek?
Szilvia: A nagyobbik 9 éves, a kisebbik 10 hónapos. Igyekszünk sok időt fordítani a felkészülésre. Minden hétvégén és hétköznap, amíg Zoli dolgozik, jönnek hozzám karakterformálásra a csapat tagjai.
Zoltán: Minden hétvégén leköti az időnket a készülés.


Szoktak- e viták lenni köztetek? Mindenben egyetértetek az első pillanattól kezdve?
Zoltán: Nem feltétlenül.
Szilvia: Nem mindig, de nem vitatkozunk, hanem megbeszélünk mindent. A házaséletben sem vitatkozunk. Kérdezik sokan, hogy ki hordja a nadrágszíjat, erre mindig azt mondom: senki és mindenki.
Zoltán: A társulatban úgy működik, hogy Szilvia meglát valamit, és én is meglátok egy adott dologban valamit. Megbeszéljük. Ha a színész azt mondja, hogy nem érzi magáénak a karakterét, azt is meghallgatjuk. Mindenki beletehet, igazi csapatmunka. Mindenkit meghallgatunk. Például úgy kezdtünk el próbálni az egyik darabban, hogy Judit ült, mikor mondja a szövegét. Azt mondta, hogy otthon kipróbálta, s jobbnak látná, ha állva mondaná el, ugyanis így jobban kijön a hang. Maximálisan igaza volt.

Mikor láthat benneteket a közönség legközelebb?
Zoltán: December eleje: A per premierét ekkorra tervezzük. Ez lesz a legújabb darabunk. Idén mindenféleképp lesz egy nagy premier, várunk mindenkit szeretettel!

Melyik korosztály érdeklődik leginkább az előadásaitok iránt?
Szilvia: Nagyon vegyes.
Zoltán: Ezt nem lehet kategorizálni, az adott darabtól is függ. Az Ilók és Mihókot a felnőttek és az óvodások élvezték leginkább, de a kisiskolások tetszését is elnyerte. Mindenki megtalálta benne a megfelelő számítását.

A telt ház mindig garantált

Más településről szoktak átjárni az előadásokra?  Ismernek már annyira benneteket?

Zoltán: Még nem, de ami késik, nem múlik.

Vannak-e nehéz pillanataitok? Éreztetek-e olyat már, hogy ennyi volt és feladjuk a dolgot?
Zoltán: Nehéz pillanat mindig van. Ez rám szokott jellemző lenni inkább, amikor nem igazán látom, mi van már meg, mi hiányzik még. Néha úgy érzem nem fog menni zökkenőmentesen a dolog, de ez hamar elmúlik. A végére mindig összeáll minden, nem adnám fel, ez egészséges versenydrukk.
Szilvia: Március végén megkeresett bennünket Judit, hogy nem csinálnánk-e gyereknapra valamit. Mondta Zoli, hogy nem, nincs idő már rá. Addig lehetetlen maximálisan felkészülni bármivel is.  Mondtam neki, hogy az Ilók és Mihók addigra simán betanulható, nem nagy dolog. Azt mondta, nem fog sikerülni addig. Bizonygattam, hogy dehogynem, rövid mese, nem kell sok ember. Úgy gondolod? –kérdezte.  Összejött és szerencsére hatalmas sikerrel mutattuk be. Hívtak Téglásra, Nagymacsra, Adonyba is bennünket, az én sulimban is felléptünk vele. A gyerekek ott is imádták, 10 előadást élt meg a Mihók. Ebesre is hívtak minket, de nem tudtuk egyelőre bevállalni. A Szivárvány Házban is szerették volna, ha fellépünk, de néha vissza kell mondani, mert a szabadidőből vesszük az időt, nehéz összeegyeztetni, hogy mindig mindenkinek megfeleljen az időpont. Előre egyeztetünk, ki mikor ér rá a család mellett, aztán mondunk igent vagy nemet.


Káplár Balázs munka közben

Mi a fő cél? Hová szeretnétek eljutni? Mi a plafon, meddig szeretnétek ezt csinálni?
Zoli: Ha tetőpont van az már nem jó, onnan csak lefelé megy a történet. Addig csináljuk, ameddig élvezzük. Amíg van mellettünk egy olyan csapat, aki szívvel-lélekkel végzi a dolgát. Terveink vannak, nem is egy. Szeretnénk akár a Csokonai Színházba is eljutni. Van egy olyan álmom, hogy 2020-ban, ha  a 100 éves évfordulója lesz a nemzet szétszakításának, szeretnénk előadni egy nagyszabású darabot. Címe: A szétszaggatott életek. Két felvonása lesz, abban lesz minden. Emellett van egy másik témám is 1943-ról. Náci haláltábor, egy német tiszt és egy zsidó lány szerelméről szól majd a darab. Olyan jelenet van a végén, sokkol erőteljesen.
Szilvia: Ez a cél egyébként, hatást kiváltani a nézőkből. Az érzelmi vonalat én viszem, nagyon fontos, hogy gondolkodtassunk. A Névtelenekkel is ez volt a cél: kimozdítsunk a komfortzónából a témával, a hangeffektekkel, mindennel. A Mihókkal a megnevettetésre törekedtünk legfőképp és szeretnénk feldolgozni az Öt hiénát is, ami egy félresikerült bankrablás története.

Honnan szerzitek a díszleteket, jelmezeket a darabokhoz?
Szilvia: Innen-onnan. Ismerősöktől, barátoktól. Gyűjtőktől, turkálóból. Vincze Tamásnak és Török Győzőnek is sokat köszönünk. Jutka is amit tud segít, rengeteg kelléket szerzett már. Mi is hozunk otthonról, amit lehet. Van amit én készítek saját kezűleg.  A helyi lakosság is nagyon sokat támogat bennünket és Marica. Kincsesné Kirtyán Máriának nagyon szép díszleteket köszönhetünk. Jakubecz Sándortól is kaptunk háborús kellékeket a Névtelenekhez, Nagy Imre sámsoni lakos is nagyon sokat segített már. Szatmári Irénkét se hagyjam ki: svájci sapkát, ballonkabátot adott nekünk, Szegedi Irénke néni szintén. Lakatos Gábor, a szomszédunk készítette a fegyvereket. Hosszasan sorolhatnánk még, mindenkinek nagyon köszönünk mindent!
Zoltán: Ez is csapatmunka. Van olyan, aki nem akar szerepelni, de hozzáteszi a magáét másképpen. Nagyon jóleső érzés, és senki nem mondta még, hogy figyelj, ez most ennyibe kerül.


Ti gyakran jártok-e színházba, ha igen vannak-e kedvenc darabjaitok?
Zoltán: Nem eleget. Nekem az Abigél című darab jött be nagyon a Főnix csarnokban. Érdekes, minden előadásról hozunk el valamit, amit a későbbiekben tudunk hasznosítani. Szakmai szemmel is figyelünk. Nemrég a díszudvaron volt egy előadás a közelmúltban, ott is mindent meglestünk, szakmai ártalom.
Szilvia: Nemrég néztem meg a Régimódi történeteket. Szép Judit anyukája öltöztetőnőként ott dolgozik a Csokonaiban, általa sikerült a színfalak mögé benézni, óriási, meghatározó élmény volt.  Voltunk az öltözőben, a sminkhelyiségben, a varrodában, imádtam. Úgy tátottam a számat, mint a kisgyerek a cukorkaboltban.  A Bánk bán is óriási kedvenc, ezzel kapcsolatban Kádárné Tóth Anna tanárnő nyomta rá az első pecsétet a lelkemre annak idején. Rengetegszer láttam már és megunhatatlan.


Szerintetek miért ennyire érdektelen az emberek nagy része a mai világban a művészetek, a kulturális értékek iránt? Hogyan lehetne a látásmódjukat megváltoztatni?
Zoltán: Nagyon sok köze van a minősíthetetlen tévéműsoroknak mindehhez. Amíg az a példa, hogy az Éjjel-nappal Budapestben ki kivel mit csinált, meg a nézése a járása a menő, addig nincs miről beszélni. Az viszont megnyugtató, hogy egy nevesincs csapatnak több telt házas előadása van, és másodjára már azért jönnek el az emberek, mert hallották, hogy az első milyen jó volt.
Szilvi: Rengetegen voltak már az előadásainkon, s ez nagyon jóleső érzés.

Ha nem munka, gyereknevelés, vagy Névtelenek, mivel töltitek a szabadidőtöket?
Zoli: Van ilyen? Írás, filmnézés, kinti munka.
Szilvia: Van egy Vanda nevű kutyusunk, akit imádunk, én pedig rajzolok és festek. Portrékat készítek, van most is több felkérésem, emellett gyerekszobákban is festek a falra. Teljesen autodidakta módon tanultam meg.

Mit szólnátok, ha egy napon a Csokonai Színház műsorra tűzné egyik darabotokat?
Szilvia: Álom, de reméljük, hogy sikerül. Ha a Jóisten azt akarja, hogy ott legyünk, ott leszünk!
Zoltán: Álom. Egyelőre távoli célnak tűnik. Bízom benne azonban, hogy van olyan írásom, három is, amely talán alkalmas lenne rá. Ez még a jövő zenéje.

Mire vagytok a legbüszkébbek az eddig eltelt időszakban?
Zoltán: A csapatra, a második családunkra.
Szilvia: Egyetértek maximálisan.

2018: Lehet-e tudni kulisszatitkokat a távlati terveitekről?
Zoltán: Igen, 2018-ban egész évben klasszikus kabaréjelenetekből szeretnénk egy agymenést csinálni, eléggé elhivatott és eszement emberek segítségével. Ez a terv tavaszra. 2019-ben talán jöhet az Öt hiéna, 2020-ban pedig mindenképp a Szétszaggatott életek. Ez megérdemel egy nagyszínpados előadást.



A jó hangulat mindig alap

Szilvia, Zoltán! Nem mindennapi, amilyen szellemi, kulturális építőmunkába fogtatok. Igazán büszkék lehetnek rátok a településen, hogy magatok által és a lelkes helyiek segítségével, illetve Judittal ilyen nagy fába vágtátok a fejszéteket, s hogy mindent megtesztek azért, hogy az emberek figyelmét ráirányítsátok a színház szeretetére. Igazi szellemi oázisként funkcionáltok, jó ezt látni! Köszönöm az interjút, sok sikert a további pályafutásotokhoz, és életetekhez! A társulat minden tagjának és segítőjének pedig további eredményes munkát, számtalan vidám percet és rengeteg telt házas előadást kívánok, vastapssal fűszerezve!