Örökifjú min(ta)nárnő

2018. február 20. Megosztás Facebook-on Örökifjú min(ta)nárnő

Irigy vagyok. A fene egye meg. Pedig nem jellemző rám.
Sőt..
Kifejezetten jóindulatú, önzetlen embernek tartom magam. Ez a talpraesett, mindig ezer fokon égő, csupaszív tanítónő azonban most elgondolkodtatott. Erőteljes tornára késztette az agysejtjeimet.

Bevallom, nem először.

Hogy a ménkűbe lehetséges az, hogy valaki hatvan felett ahelyett, hogy otthon a kiskertben a virágokat öntözgetné, vagy kötögetne a hintaágyban, esetleg a keresztrejtvényeivel babrálna, minden nap reggel fél nyolcra iszonyatosan pedáns módon ott toporogjon a könyvtár bejárata előtt?

Azért, hogy felvegye a munkáját. A köz érdekében. Hogy másoknak örömet okozzon. Hogy tanítson, új ismeretek magvait hintse szanaszét.
Aztán rájöttem. A pislákoló parázs fellobbant az agyamban. Ha nem így lenne, úgy érezné, mintha egy darabot kiszakítanának belőle.

Minden bizonnyal.

Pedig élhetné a nyugodt, nyugdíjas éveket. Megtehetné. Miért nem teszi? Rejtély. Pontosabban, ezért.

Hogy a fityfenében van az, hogy sok huszonéves hangos sóhajtozások közepette, világfájdalommal az arcán toppan be a munkahelyre, ő pedig már a kazetta B oldalát taposva is mindig vidám, mosolygós, tűzrőlpattant, tettrekész?
Szinte forr körülötte a levegő. Mit forr, lobog, a magasba szórva a lángjait.
Az agyam eldobom, komolyan. Amerre megy, virágba borulnak a fák, feltámadnak a halottak, élettel tölti meg környezetét.

Kisugárzása van, na. Nem is akármilyen. Nagybetűs karakter ez a nőszemély.
Utánozhatatlan. Egyedi, ha nem lenne, ki kellene találni. A régi kor, egy eltűnőben lévő nemzedék erősen vibráló lenyomata.
Az utolsó mohikánok egyike. Példakép fiatalnak, idősnek egyaránt. Talpraesett, őszinte, a legnehezebb pillanatokban is mosolygós, életvidám.

Sziklaakarattal.


Fogalmam sincs, honnan veszi az erőt. Talán a tartalmas múltból, a szerető családból, az erdélyi havasok kristálytiszta levegőjéből?

Valószínűleg.

Irigykedem. Olyan szeretnék lenni, mint ő. Szerintem vagyunk még ezzel a környezetében jónehányan. Hatvan fölött is tele motivációval, életörömmel, ragyogással.
Csak így lehet, csak így érdemes.
Mindent.
Nyitottan a világ felé. Kreatívan, pozitívan, tiszta szívvel. A múltból erőt merítve egy szebb jövő érdekében.

Örökifjú min(ta)nárnő. Egyedi és utánozhatatlan. Intézményünk büszkesége. Igazi minta a jövő pedagógusainak.
Tessék másolni, nem fog szerzői jogokra hivatkozni!

Kedves Olvasóink! A januári kisebb szünet után Vendégszobánk ismét jó szélesre tárja ajtaját. 2018-ban elsőként egy olyan pedagógussal készítettem interjút, aki több évtizede áll nagy örömmel a település, az iskola, a gyerekek, a szülők , a kultúra és minden építő dolog hű szolgálatában. Fogadják szeretettel ezt a beszélgetést, amely Tóthné Szathmáry Irénnel, iskolánk nyugdíjas könyvtárosával, közelmúltbéli tanítónőjével készült!


 Mi a titok? Úgy értem, hogyan lehet 60 fölött is állandóan mosolyogva, jó kedélyűen, fiatalos aktivitással bejárni dolgozni?
Szeretettel köszöntöm a kedves olvasóinkat, s megpróbálom megfogalmazni, szavakkal kifejezni azt a „kódot”, mellyel a jó Isten látott el még édesanyám méhében édesapámnak köszönhetően. Ez pedig az én „titkom”. Akik Őket ismerték, tudják, akik már nem találkozhattak velük, hallották, hogy a kedvesség, nyugalom, szeretet, humor, jókedv, igaz hit jellemezte őket. A fenyőfás udvar, a családi együttlétek, a bársonyos, de szigorú tekintetek olyan alapot biztosítottak, melyből a legnehezebb időszakban is képes vagyok meríteni, erőt kapni. S van még egy: mélyen tisztelem a teremtőt, ezt a tényt belül hordom. Ezért minden reggel időben kelek, elvégzem a reggeli teendőket, a munkahelyemre nagyon is időben érek be 43. éve, így persze hogy van erőm még mosolyogni is. A fiatalos fordulatot, pedig ti őrzitek bennem, hiszen nem engeditek, hogy csökkenjen a fordulatszámom. Trabanttal is lehet BMW fordulatszámmal haladni!

 Úgy gondolom, nagyon sokan példát vehetnének rólad hozzáállásból, aktivitásból, szemléletből, egyáltalán a hivatáshoz való viszonyulásból. Bár már „csak” könyvtárosként tevékenykedsz, mégis mi az, ami nem hagy nyugodni?
 Ez egy nagyon remek kérdés. Sok minden – és semmi. Megmagyarázom. Én feltétlenül a nyugodt tanítás híve vagyok. No, ez nem maradiság, hiszen én már édesanyámékat leutánozva és követve 1977-től interaktív vagyok, csak ezt a varázsszót még akkor nem ismertük. Szókártya, szemléltetőkép, magam írt könyvecske az olvasáshoz, rajzok, sorolhatnám a végtelenségig. Nagyon is mozgalmassá, differenciálttá tettem az óráimat, csak éppen fele ennyi időből megoldottam. Na, jó – a Nemzeti Parkot nem tudtam bekattintani – viszont volt időm a gyerek nyűgét meghallgatni, jót nevetni egy témán, s tudtuk folytatni a tanítást. A délutánok sem voltak ilyen nyüzsik, lehetett igazi csoport-tanulást folytatni. Rendben: ez már maradi. De úgy érzem, ha picit visszafognánk a nyüzsiből, hatékonyabbak lehetnénk. A gyerek mindent meg tud ragadni, miért is nem volt ideje tanulni. A szülők pedig elhiszik.


 A mai gyerekgeneráció jóval másabb, mint a 60-as, 70-es években. Miben látod a legfőbb különbséget? Miért nehezebb a 21. században a pedagógusoknak?
 Ez nagyon egyszerű. A pályám kezdetén olyan szülők gyermekeit tanítottuk, akik még kaphattak otthoni törődést, hitet, biztonságot, szeretetet és fegyelmet. Természetesen nekünk is megvoltak a nehéz eseteink, de kezelhettük, sőt a szülő tőlünk kért segítséget. Azt pedig, hogy megadtuk, megköszönte! Telt-múlt az idő, elmúlt az a korszak, s jött a nagyon vagány, külföldi szokásokat másoló nemtörődöm világ. A szülők sem voltak már stabil helyzetben, kihunyt az igazi szeretet, törődés. Volt tiszta ruha, élelem, kulcs a hazamenetelhez és talán egy kérdés az egész napról. No, most ezek a gyerekek a szülők. Kell ezt tovább ecsetelni? Lassan majd rájönnek, hogy jobb lesz változtatni. Addig viszont vissza kellene szerezze a pedagógus társadalom a fegyelmezéshez való jogát, s több kötelességérzet kell jusson a padban ülőknek.

 Régen jóval szerényebb és nehezebb körülmények közt éltek az emberek, mégis boldogabbak voltak. Mesélnél picit a gyerekkorodról? Mi az a lelki töltet, amit kaptál a családodtól?
Öten voltunk testvérek. Én, a kis véletlenszerű jövevény 11 évvel vagyok fiatalabb a legidősebb, s 6 évvel a legfiatalabb bátyámtól. Sokszor babusgattak, kényeztettek, sokszor otthon hagytak, mint „kicsit”. Azért én voltam az, aki a központi szerepet betöltöttem – játékszer voltam, és hasznos segítő lettem. Nagyon ragaszkodunk egymáshoz, s a családi összejövetelek igazi varázslatos együttlétek voltak mindig. Nem volt ritka a 16-18 fős hétvégi eszem-iszom a szép nagy kúriában. A fenyőfás udvaron, az édesapánk által készített kerti hinta is mindig műben volt. OTTHON volt a szó szoros értelmében! A mi hazánk, házunk, mentsvárunk, édenkertünk, oázisunk. Bárki bejött az udvarra, áthangolódott, mosoly került az arcára, melegség hatotta át. Mindenkor mindenki jöhetett, szívesen fogadták a vendéget. Munkájukat illemtudóan félretették, kellemesen beszélgettek, s soha nem maradt el a vendéglátás sem. Természetes, elegáns úriemberek voltak. Hálás vagyok, hogy a gyermekük lehetek. Nekem nagyon fontos így élnem, ezt őriznem. Tudom, hogy látják, bennem élnek tovább.



Az összetartó, szerető család

 Milyen játékokkal játszottak a gyerekek a 60-as években?  Volt élet az okos telefon meg a Wifi előtt is?

Ajaj! Cicáztunk, bújócskáztunk, jó nagyokat kacagtunk, ha megtaláltuk egymást. Labdáztunk a falnál, az udvaron, a focipályán. Kötélugrás, télen síkozás, hócsata – de nem durván – szánkózás. Fára másztunk és ügyesedtünk, mezítláb mászkáltunk a pocsolyában a meleg tavaszi-nyári záporok után. Szóval, isteni életünk volt, ami szintén meghatározta, hogy ma ilyennek láttok, amilyen vagyok.


Kultúrális seregszemlén


 Mára már a leszármazottaid közül is dolgoznak az iskolában. Milyen érzés ezt megélni? Könnyű elfogadni az idő múlását és ezt a mérhetetlen technikai fejlődést?
 Örömmel tölt el, hogy az unokahúgom, Ágota a gazdasági iroda helyettes vezetője, s a leánya, a dédunokahúgom pedig rátermett pedagógiai asszisztensként folytatja a családi hagyományt. Büszke vagyok rájuk és imádom, hogy hárman is itt vagyunk a családból. Az idő múlik? Észre sem vettem. Nem fáj, s így nem zavar.
A technikai fejlődés? hm.. igen! Az nem piskóta. Még annak idején Bacskai Zoli kollégánál tanulva egy véletlen gombnyomással letöröltem Zoli előző napi összmunkáját, ma pedig Hadnagy Dávid „erőskezű” noszogatására már totálisan „profi” billentyű-zsivány vált belőlem. Imádom csinálni, fejlődni, megtanulni, habár még van egy-két billentyű, amit nem tudom, hogy a mentoraim mire használnak!



Unokahúgávál, Ágotával


 Milyen gyerek volt Szathmáry Irénke? Zsivány, esetleg pedáns, mindig példamutató?
 Ebből is egy kicsi, meg abból is egy kicsi. Pajkos voltam a szó nemesebb értelmében. Soha nem csináltam rosszat, de zsiványkodtam. Borzasztóan őszinte, igazmondó voltam, amire sokszor rá is fáztam. Azért nem tanultam sokat az eseteimből, a gerincem változatlanul kőkeményen egyenes.
Minden feladattal megbízhattak, vagy magam vállaltam. Voltam őrsvezető, úttörővezető, KISZ-titkár, kultúros, énekkaros, irodalmi színpadi tag, tornász, labdajátékos, minden, ami csak volt az iskolában.

 Édesanyád erdélyi származású. Köztudott, hogy a te szívedben központi szerepet tölt be ez a vidék. Nehéz lehet írásban átadni, de megosztanád az olvasókkal, mi adja ennek a helynek a varázsát?
 Valóban nehéz leírni, de megpróbálom. Az ottani magyarok, magyarok! Érthető, színes, kifejező szóhasználat, mely ízes székely humorral fűszerezett. A táj megnyitja szívemet, közel hozza az őseimet, akik szorgalmas, hírnévnek is örvendő emberek voltak. Az Oltmelléki hegysorhoz tartozó Hortobágy hegység területén a Tyúkosi -patak mellett fekszik Cobor, magyarul írva Kóbor községben született édesanyám, ahol még az öregek hallomásból emlékeznek Farkas tanító úrra, azaz nagyapámra. A hegyek, a patakok, a folyók, a fenyvesek, az esztenák mind beszélnek hozzád, csak ki kell nyisd érzékszerveidet, s szíved hallja miről mesélnek. Férjemmel évente háromszor-négyszer kiutaztunk a rokonokhoz, barátainkhoz.


Erdély: A Gyimesi-hágón

 Nemcsak Erdély, más kultúrák iránt is igazán nyitott vagy. Melyek a kedvenc országaid, milyen kultúrák, tájak érdekelnek leginkább? Hány országban jártál eddig, és hova szeretnél még mindenképp eljutni?
Férjemmel nagyon imádtunk Görögországba utazni. Több szigeten is voltunk busszal, illetve repülővel. Ha jól számolom, ötször voltunk a csodálatos kékség bűvöletében: Parália, Korfu, Kos, Rhodos, Zakynthos. Eljutottunk Mallorcára, Istria-Préco is a listánkon volt. Ezen kívül a kollégákkal, Vértesiné Valika szervezésében bejártuk a Földnek jó sok zegzugát. Svájc, Róma, Milánó, Bukovina, Moldvai Csángók, s ki tudja így fotóalbum nélkül. Nagyon hálás vagyok Istennek, hogy kaptam annyi erőt és szerencsét, s szorgalmat, hogy mind ezeket meg is tudtam valósítani egy igazán jó férjjel az oldalamon.


Férjével az imádott tengerparton Göröghonban

 Igazán sokoldalú személyiség vagy. Hihetetlen az a rengeteg pozitív energia, ami benned lakozik. Érdekel a családkutatás. Milyen felfedezésekre bukkantál a saját családoddal kapcsolatosan?
Mindenkinek négy irányba kell gondolkodni, s kutatni. Ebből mi csak két őst tudtunk igazán megismerni. Édesanyám szüleinek a felmenőit. Tehát a Farkas és a Budaházy ág teljesedett ki előttünk. A Farkas család Erdélyben élő 1200-as évekre visszanyúlóan, nemesi származású emberek. Többségében református lelkészek, kántortanítók, óvónők, de a korai ősök vitézségükről is híresek voltak. A Budaházy família Sámson második legnagyobb birtokos családja volt, akik sokat foglalkoztak a haza védelmével, az iskoláztatással, ipari- mezőgazdasági tevékenységgel, s jeles embereket adtak a hazának. Többek között az egri vár kapitányai között is jeleskedett egy vitéz közülük.
Édesapám részéről az apai ágról tudjuk, hogy felvidéki kisnemesek, mesteremberek voltak. Sajnos lehetőségünk még nem volt ezt kikutatni. Büszke vagyok felmenőimre, s a név igazán kötelez! Igyekszem is ennek megfelelően élni a mindennapjaimat. Nem hozhatok szégyent ilyen nagy elődökre.

 

 Mindig központi figura voltál, a munkahelyeden rajonganak érted a kollégáid. Rengeteg program, rendezvény valósult meg köreinkben a múltban neked köszönhetően. Melyek voltak számodra a legemlékezetesebbek?
 Mindegyiket imádtam. A pedagógusnapi búcsúztatásoknak megvolt a bensőséges hangulata. Az OPI-nak írt műsort írva szétröhögtük a nevelői szobát, s nagyon kellemes emlékeket ébreszt bennem. 1999-ben emlékünnepséget írtunk Fürtös Sándor igazgató urunknak. Az alapítványi bálok készületei. Ezek egy bizonyos baráti alkotó közösség munkái, melyek úgy összekovácsoltak bennünket, hogy a mai napig szoros barátságban élünk. Önálló alkotásom, de a kollégák készséges szereplése emelte színvonalas műsorrá: az „Emlékfa” avató ünnepség, a 150 éves emlékünnepség Szöőr Antal igazgató urunkra emlékezve, s a „Dicsőség fal” összeállítása, megírása.


Alapítványi bálon fellépés előtt


 Mit jelent számodra Hajdúsámson, az itteni iskola, szülők, gyerekek?
Gyökerek, levél, születés, élet, család, együttlét, öröm-küzdelem, alkotás-megvalósulás, emlékek-melegség, nyugdíj-kiteljesedés.

 Van-e valamiféle ars poeticád, ami köré építed az életedet?
 „Figyelj oda gondolataidra, mert a gondolataid, a tetteid előfutárai!”
 És még valami: „Csak a szépre emlékezem, amíg élek én.”

 Van-e példaképed, akit követsz életed során, vagy mintaként tekintesz rá?
Erre a legkönnyebb válaszolni. A szüleim, nagyszüleim.

 Boldog embernek érzed magad? Mire vagy legbüszkébb eddigi életedben, van-e benned hiányérzet valami miatt?
Igen, a boldogság akkor is létezik, ha szomorú az ember. Boldog az, aki meg tud bocsátani, aki alkotni tud, aki küzdhet és eléri a kitűzött célt, s újabb célt állít maga elé.
A legbüszkébb akkor vagyok, amikor ránézek a „Kiváló Pedagógus” elismerésemre, a Művelődési Ház elismerő oklevelére, a két „Pedagógiai-díjamra, a „Rákóczi-díjamra”, mert teljesítettem szüleim, s a magam elvárását, mert megkaptam a ti szereteteteket.
Hiányérzet? Ez nem igazán fogalmazható meg így, mert életemet kitöltötte a munkám, amit nagy lelkesedéssel végeztem. Mégis elgondolkodtam régebben azon, hogy mi lett volna, ha korábban megyek férjhez és lenne egy saját gyermekem? Van így is elég, s hálásan köszönöm, hogy nagynéniként teljes értékű szeretetben részesítenek.

 Számos egykori tanítványod ma már kollégád. Hogyan viszonyulsz hozzájuk, megadják számodra a kellő tiszteletet?
 Örömmel látom, hogy előttem az utódom. Nagyon jól vagyunk mindenkivel, a tiszteletük a szeretetükben nyilvánul meg. Jó érzés! Kívánom mindenkinek, hogy élje át.

Mikből lesz a cserebogár? egykori diákjai: néhányan ma kollegái

 Többször említettem már központi karakteredet. Felsorolni is nehéz, mennyi mindenben vettél részt a közelmúltban. Emlékünnepségeket szerveztél, bálok lebonyolításában vettél részt, melyek remek hangulatban zajlottak. Mindig ilyen nyitott voltál? Fontosnak tartod, hogy újra és újra adj az embereknek?
 „Ha én ablak volnék, mindig nyitva állnék.” Nagyon is jellemző rám. Szenvedéllyel viszonyulok az élethez, s elég erőt kaptam ahhoz, hogy vigyázzak szeretteimre és barátaimra. Ők azért vannak az életemben, hogy legyen, kiknek adjak valamit, ami szükséges ahhoz, hogy nekik is jó legyen. Én ebből merítek újabb erőt. De hisz ezt tudjátok és tapasztaljátok. Jó szívvel és erősen élek, azért én is tudok sírni, magamba mélyedni, elkeseredni, s én is szeretek kapni. Szóval, teljesen normális, hétköznapi emberke vagyok a nagy fogaskerékben. Talán ezért nem láttatok még elbukni. Remélem nem is akarja ezt senki.    


Tantestületi kiránduláson

  Melyek azok az iskolai rendezvények, programok, amelyekre a legszívesebben emlékszel vissza?
 Mindegyikre szívesen emlékszem! Ha lesz még időnk, megírom egy külön kiadványban. Fotóalbumot is teszünk mellé.


Szöőr Antal- emlékünnepség

 Néhány évvel ezelőtt nyugdíjba vonultál, de nem sokáig bírtad szeretett munkahelyed nélkül. Hogyan jött a könyvtárosi munkalehetőség?

 Igazgató úr megtisztelő ötleteként létrehoztam egy emlékünnepséget 2016. dec. 10-re. Ezt követően sejtette velem a maga szerény, s kellemes mondataival, hogy jó lenne iskolatörténeti kiállítást rendezni. Természetesen azonnal hozzáláttam összerendezni és felleltározni a meglévő anyagunkat. Ezek után megemlítette, hogy a könyvtár is megköszönné a rendbehozatalt. Itt jött egy nyár, egy újabb tanévkezdés és a gondolat valósággá vált. Behívott igazgató úr, s aláírtam a szerződést. Azóta itt szorgoskodom a kis „muskétásommal” Süvöltős Rékával. Erre nem térnék ki, hiszen az olvasóink már értesültek mindenről a cikkeinkből.


 Van-e kedvenc könyved, olvasmányod?
 Talán az utazással-útiélményekkel kapcsolatos és a történelmi személyekkel kapcsolatos írások állnak hozzám közelebb.

 Zenében milyen műfaj, melyik előadó áll hozzád a legközelebb?
 Csak, és kizárólag amit érteni lehet, lehet rá táncolni. Nem vonaglani, hanem igazi tánclépésekkel táncolni. Imádom a táncot is! Előadók: Zorán, Illés, Kovács Kati, Zalatnay, szóval a nagyok mind. Bobi Solo, Gianni Morandi.

 Milyen szórakozási szokások voltak a te gyerekkorodban, miért volt akkor sokkal könnyebb közösséget építeni?
Hű, ezen megszakadtok, ha elmondom!
Volt egy Kultúrház, ott volt egy TV, amely közvetítette a meccseket, a Táncdalfesztivált, a kabaréműsorokat, a színházi előadásokat. Ide minden jó lélek feljött egy tál süteménnyel, s a tanító úrék köré leültek, s hallatlan nagy nevetések és vidámságok közepette telt el az este. Tartott édesanyám kézimunka szakkört, édesapámék hétvégenként jókat kártyáztak, mi gyerekek meg istenien szórakoztunk. Az ORI szervezésében pedig az összes művész megfordult a mi csodálatos Kultúrházunkban Sebők Sanyi bácsi és Szalánczyné Bógár Ilona szervezésének köszönhetően.
Ez ilyen egyszerű volt akkor!

 Kik a legjobb barátaid az iskolában? Csécseiné Mihályi Edinával nemcsak remek munka, de szoros baráti viszonyt is ápoltok. Mi köt össze leginkább benneteket?
Na, ez számomra kicsit nehéz kérdés. Tudom, mindenki mindenkinek nem lehet barátja, de én úgy érzem, mindenkit nagyon szeretek, s engem is viszont szeretnek.
Mégis válaszolnom kell a riporternek, akkor talán megkísérelem, de remélem ezek után senki nem fog semmi rosszra gondolni. Tehát: a családtagjaim mindenek előtt! Majd Edina áll hozzám a legközelebb, s Dávid, hiszen velük vagyok a legközvetlenebb kapcsolatban. Edina és köztem nagyon sok a hasonlóság munka, életfelfogás, s még nagyon sok területen. Olyan, mintha nekem is a lányom lenne.
Nem rangsor szerint, csak ahogy eszembe jut Gabóék, Eszterék, (itt párokban gondolkodom), Marica, M. Tamás, és tulajdonképpen Mindenki.
Ne haragudj, ez nem igazán az én kérdésem, én mindenkit szeretek, s jól kijövök a népekkel.

A legjobb barátnő, Edina társaságában

 Mik a kedvenc ételeid-italaid? Van-e valamiféle specialitásod, amitől mindenkinek eláll a lélegzete?

 Igazán kedvencem, de már ritkán főzöm meg, az édesanyám „becsinált-levese” – galambhús, zöldségek, fűszerek, citrom, stb. finomság egyvelege. Ehhez párosult a rakott túrós palacsinta, sütőben összesütve. Talán ez az, ami visszahozza mindig számunkra a gyermekéveket.

 Mik azok az emberi tulajdonságok, melyek leginkább elbűvölnek, s melyek azok, amelyektől viszolyogsz?
 Elbűvölnek: őszinteség, még ha fáj is; baráti szeretet; az ambíció; igazi humorérzék; hűség; rugalmasság; jószívűség; kreativitás; erős természet; intelligens diplomácia; műveltség;
 Viszolygok tőle: spekuláció; rosszindulatú pletyka; titkolózás, de nem a meglepetés eltitkolása, hanem az igazság elhallgatása.


 Mik a közeljövő legfontosabb céljai, kihívásai számodra?
Elsősorban szeretném a könyvtárat olyan állapotba hozni, ami bombabiztos lesz. Megvalósítani a felém tolmácsolt kéréseket. Utazgatni még néhány helyre a barátnőmmel.
Kihívás nem igazán áll előttem, hiszen minden nap jól kinézni, helytállni mindenhol, tenni a dolgom a legfőbb kötelességem, hogy kifejezzem tiszteletemet szüleim iránt, s hálámat Istennek az általa magamban rejlő képességekért.

 Ha lehetne egy kívánságod, mit tartanál jelenleg a legfontosabbnak?
Maradjunk mindnyájan ilyen jó egészségben és jókedvben, mint eddig.

 Milyen ember Szathmáry Irénke a saját meglátása szerint? Mik a legfőbb erényei? Vannak-e hibái?
 Igen, vannak hibáim, de ez teszi az embert egyre jobbá. Természetesen, ha kellőképpen figyelsz rá, meghallgatod a véleményeket, figyelsz a reagálásokra, vagy elhallgatásokra. Nagyon sokat lehet önmagunkon csiszolni.
Őszinte, toporzékoló, szókimondó, hirtelen, lelkes-lelankadó, mélyen megsértődő emberke voltam. DE FELNŐTTEM, egyre több emberkét neveltem, s sokan voltak, akik bennem bíztak. Így lettem az, aki vagyok, megőrizve korábbi önmagam, de már csiszolt gyémánt formában. Igazi harcos, aki nem téveszti szem elöl a célt. Ügyelek a gondolataimra, melyek a tetteimet irányítják. Soha nem hazudok, legfeljebb írói kifejezésekkel fogalmazok, vagy előveszem a humorérzékemet. Hűséges, igénylem a barátságot-barátok jelenlétét. Viszont tudok kellően visszahúzódni, nehogy sok legyek. Kissé egyedi, fura, vagány, de komoly. Társaságkedvelő, de a magány is én vagyok. Sírok, fáj nekem is az élet, viszont a gödörből magam jövök ki a humorérzékem, s nagy szívem segítségével. Mondtam már, hogy imádom az ÉLETET?

A karácsonyi műsor előtt

 Könyvtárosként hogyan telik az életed az intézményben? Mesélnél erről egy picit az olvasóknak?

 Igen, egy picit. „A könyvtáros, az csak ül!” Ugye milyen jól hangzik? Hát, nem! Fél nyolckor már bent vagyok, mert a munkarend számomra szent és kötelező. Reggelenként köszöntöm a kollégákat, egy kis jókedv, s Rékával átbeszéljük a teendőinket. Erről részletesen a cikkeinkből értesítjük az olvasóinkat. Kölcsönzünk, könyvtárórákat tartunk, és legfontosabb, hogy az állományt most iktatjuk be a programba. Ez így egyszerű, de nagy figyelmet és fegyelmet igénylő szellemi és fizikai munka egyaránt. Mindig van újabb ötletünk, melyet ezek mellett megvalósítunk. A kollégák segítése, kiszolgálása is örömet jelent számunkra. Dióhéjban ennyi, s ez nem is kevés!


 Ha nem tanítottál volna, milyen munkakörben tudtad volna még elképzelni magad?
Lehet művészeti pályára mentem volna, tánc, vagy ének területén. S ha betöltöttem a 30 évet, mint táncpedagógus szolgáltam volna tovább. Szóval, ugyanezt.


 Nagyon gondoskodó és odafigyelő vagy. Szüleidet, férjedet ápoltad elvesztésük előtt. Mit jelentettek ők az életedben?
 Engedd meg, hogy erre egy kutatásaim során megtalált név magyarázattal válaszoljak.
1608 óta a Szathmáry név jelentése „az emberekért”. Egy régi, intelligens vérvonalból származik. A vezetéknév tulajdonosai fontos felfedezéseket tettek, és segítettek a városukban az élet előremozdításában. Az érdekelte őket, hogy miként tehetik jobbá az életet a polgártársaik számára, és ennek érdekében használták az agyukat is.
Ezt jelentették, ezt adták át nekem-nekünk, Szathmáry gyerekeknek. Ezt igyekszem hűen folytatni.

 Boldog lennél, ha 50 év múlva Tóthné Szathmáry Irén szobor díszelegne az iskola előtt?
 Ez eszembe se jutott, hiszen tőlem sokkal nagyobb elődöknek sem emeltek szobrot, pedig igazán sokat köszönhet nekik a település.
Így ez mosolyt csal az arcomra, de a riport kedvéért játszunk el a gondolattal, s szerényen azt válaszolom, hogy csak és kizárólag Szöőr Antal bácsi mellett és természetesen interaktív, beszélő formában tudnám elképzelni.
Addigra már annyi anyagot fogtok rólam összegyűjteni és velem begépeltetni, hogy műsor helyett én, a szobor fogok beszélni.
Kérésem, hogy a kezem megérintésével hallható legyen az élettörténetem.
Szeretném, ha ezt Dávid vezetésével a kedvenc informatikus kollégáim alkotnák meg.

Nagyon köszönöm a lehetőséget, s a remek kérdéseket, s a szeretetet, ami létrehozta ezt a riportot!
Kedves Irénke! Köszönöm én is a beszélgetést, nagyon sok egészséget, erőt, vidámságot, minden szépet és jót kívánok munkád további részéhez és életutadhoz!


A cikket írta:

Módis Tamás

magyar nyelv és irodalom, kommunikáció