Úton...feléd!

2018. december 12. Megosztás Facebook-on Úton...feléd!

Úton...feléd!

Sokáig csupán csak egy merész gondolat voltál,
megfoghatatlan...Titkon úsztam egyre közelebb hozzád,
mint velencei hajóval gondtalan szerelmes pár.

 

Még nem tudtam, mit hozhat kettőnk számára a jövő...
Szemeid kéklő fénye lett egyre tündöklőbb, szívem egyetlen iránytűje!
Közeledben pólusaim össze, s vissza járnak!
Az irántad érzett szerelemre, e Földön nincs magyarázat!
 

Átlépek hát egyszerre a káprázat, s a képzelet kapuján.
Oly nyugodt veled e tenger, melletted igazán, ember lehet... az ember!
Éjjelente hajad hullámaiba mártózva térek nyugovóra.
Reggelente elvészek bársonyos tekintetedben, később magamra lelek, gyöngéd öleléseidben.

 

Még ma is nehéz elhinnem, hogy számodra Én,
s nekem is... Te vagy a minden! Oly erős kettőnk között a szerelmes kapocs,
hogy az még a végtelen űrben is fényesen ragyog.
 

A teremtés küszöbéhez érve, úgy teremtünk majd Mi is,
ahogy minket teremtett az Isten: nyugodtan a szépet, bátran a jót.
Vihar idején egymás nélkül, sosem hagyjuk el... hagyjuk el, azt a bizonyos hajót.


A cikket írta:

Módis Tamás

magyar nyelv és irodalom, kommunikáció