Elveszve..

2018. szeptember 16. Megosztás Facebook-on Elveszve..

Elvesztem, ezek a fránya évek nem maradtak veszteg,
Fejvesztve rohantam én is velek, bele az ismeretlenbe,
Egykor szikrázó tekintetem mostanra visszaverte a fényeket,
Nem is oly rég még én is éltem, beleéltem magam a jelenembe,
Rút küzdelmes élet, sok harcot vívtunk egymásnak ellenére,
De sajnos az elmúlásnak százszor erősebb a mérge,
Rovátkáit szépen, aprólékosan véste bele fiatal szívembe,
Kezdetben e sebek szépen gyógyultak, de a hegek,
azok otrombán torkoltak egymásba, mint a hegyek,
folyamatosan fojtva el lélegzetem, lassítva keringésem,
Volt pillanat, hogy azt reméltem, a végén majd ott hagy,
megsebzetten, tovább áll, s örökre elfelejt, de nem, miért is tenne ilyet!?
Folytatta művét, mely szerinte oly remek,
Azt sem bánta, ha a szív megremeg,
Ez ő! Felismertem, jelenléte már kevésbé meglepő,
Elvesztem eszméletem, magával ragad, odanyújtom hát kezem.


A cikket írta:

Módis Tamás

magyar nyelv és irodalom, kommunikáció

Kapcsolódó képgaléria