Tö(meg)butítás

2017. január 09. Megosztás Facebook-on Tö(meg)butítás

Folyamatosan kattognak a kerekek. Próbálom megfejteni, mi lehet az a mágikus erő, ami ennyire hatalmába keríti őket.

Igen, az embereket, akik az univerzum legfejlettebb gondolkodással bíró egyedei. Vajon mitől oly varázslatosak és nézettek a magyar kereskedelmi televíziók, hogy gyerek és felnőtt egyaránt bűvkörébe kerül?

Megpróbáltam felgöngyölíteni a szálakat. Egy szabad nap, egy puha karosszék, s indulhat a tömény "agymosás".  Távkapcsoló a kézben, hupp a fotelba, és jöhet az ejtőzés - gondolhatnám-  ehelyett amit látószervem receptorai felfognak, édeskevés.

Semmi…

Zéró a köbön…

Nézek, de nem látok. Bár egyik szemem érzékenyebb a másiknál, nem hiszem, hogy innen eredne a bajok forrása. Fura ez, az előttem vibráló "dobozban" alakok vándorolgatnak, tűnnek fel, buknak le, én pedig azt sem tudom, fiú vagyok-e, esetleg leány. Bármelyik napszakban hozom működésbe korunk nélkülözhetetlen technikai eszközét, a televíziót, gyakran nem látom a műsor tartalmi összefüggéseit, mondanivalóját. Reggel a gyerekműsorban éppen robotok gyilkolják egymást lézerrel meg fegyverrel, egyik agyonüti a másikat, az szétrobban, mire a halott "sztár" barátai bosszút esküsznek, s néhány perc múlva eljön az újabb leszámolás.

Érdekes, nem?

Inkább szánalmas…

Mindez reggel nyolc órakor hétvégén, mikor a nebuló árgus szemekkel mereszti tekintetét a képernyőre.  Hát hová tűntek a magyar mesék, a bábfilmek, az építő jellegű gyerekfilmek? Nem csoda, hogy a jövő nemzedékében is egyre inkább tombol az agresszió, s ragadnak meg a kóros tulajdonságok. A kiábrándultság érzésével tenyerelek a stop gombra, s a fekete doboz képernyője elsötétül előttem.  Majd később - gondoltam magamban- ennél már csak jobb jöhet.


Mazsola és Tádé: ez még igazi gyerekmese volt
 

Jött is, de negatív előjellel, futószalagon a minden képzeletet felülmúló, silány, szánalmas produktumok. 10 óra körül az egyik telefonos műsorban, a rendkívül "intelligens", több diplomás műsorvezető a telefonálás előnyeiről próbálja meggyőzni a tisztelt nézőket. Érvelése nem talál süket fülekre, a lelkes honpolgároknak mindössze egy "bonyolult" kérdésre kell válaszolniuk, s ezáltal máris államalapító Szent István királyunk mosolyoghat rájuk a tízezer forintos bankóról. A kérdés rendkívüli lexikális tudást igényel: Hány lába van egy nyúlnak?

Hát igen, fogós kérdés, megéri a pénzt, hiszen nem tudhatjuk ugye, hogy milyen tapsifülesről is van szó valójában… Forgatni kell az agytekervényeket…

A műsorvezető tenyérbe mászó képénél már csak az a rosszabb, ahogy az embereket manipulálja oly módon, hogy nevetni támad kedvem. "Telefonáljanak, itt csak nyerhetnek!" - szól az utasítás. S ami a legelkeserítőbb, a magyar polgár rendszeresen működésbe is lépteti a stúdióban lévő telefonkészüléket, növelve ezzel az amúgy is dúsgazdag tévék összvagyonát. Néhány minutum elteltével jósműsor startol el, táltosok, látnokok és mindenféle csodabogarak adnak „teljesen reális” képet egészségi állapotunkról, magánéletünkről, pénzügyi helyzetünkről.  Percenként 500 forintért mindent megtudhat a butuska betelefonáló a jövőjéről, nesze neked orvostudomány, semmi szükség orvosokra, csak a „segítőkész” jóskisasszonyhoz kell fordulni… Totális agyleszívás ez, de ahol többre nem futja, be kell érni ennyivel.

Már akiknek.

Nem bírom ki nevetés nélkül.

Kacagok, hahotázok, ilyen nincs a világon. Kínomban nevetek.

Televíziós vásárlás. Iszonyatos „kedvenc”. Legalább egy órán keresztül minimum nyolcszázhuszonötmillió- kétszáztizenhatszor elismételve ugyanaz a gondolat. Csapjanak le erre a remek ajánlatra, most százezer forint helyett, csak kilencvenötezerbe kerül. Ha kettőt vesz még tízezer forint értékű utalványt is kap.  Ésszerű, nem?

A csúcs azonban a délutáni időszak, amikor ezek az "értékes" szolgáltatók folyamatosan orrba-szájba adagolják, pumpálják magukból a nevetséges brazil-venezuelai, vagy mit tudom én, ecuadori, esetleg botswanai sorozatokat. Megtört sorsok, komikus szereplők, záporozó könnyek, szerelmi háromszögek, ugyanaz a sablon minden órában. Tinédzserek, felnőttek ezrei sipítoznak, mikor a zselézett frizurájú, mínusz 500-as IQ-val rendelkező senkik üres tekintettel bámulják szerelmüket, bizonygatva érzelmeik végtelenségét, már-már röhögőgörcsöt kiváltva az épelméjű emberekből.


Nem kellene túlzásba vinni ...


Ahogy telik az idő, fokozatosan tetőzik fejemben a "műsorok" okozta feszültség, pedig a tetőpontra, az igazi "szellemi katarzisra" még várni kell. Délután négy-öt óra magasságában a showműsorok vezetői villantják meg szépen ragyogó fogsoraikat itt-ott. Ez az az időpont hétköznap, amikor a gyerkőc a leckét elkészítvén lehuppan a székbe, kicsit feltöltődni a tévé előtt. Ehelyett mit lát? Senkiházi szereplők, deviánsok, alkoholisták, éjszakai pillangók nagyobb népszerűségnek örvendenek, mint az épeszű, normális, dolgozó emberek. Gátlástalan káromkodások az ifjúság szeme láttára, nyomdafestéket nem tűrő kifejezésekkel megspékelve. Csak hívjuk őket bátran, mindent megoldanak a széles nyilvánosság előtt.

Híradó.

Meghalt, felrobbant, elütötték, terrorizmus, dübörög a gazdaság, kivégezték, felgyulladt, földrengés a világ végén, földcsuszamlás Vanuatuban, de jó hogy erről is tudnunk kell. Gondolom az óceánon túl is az a legfontosabb téma, hogy Magyarországon ki halt meg éppen valamelyik autópályán.

Ami nem a mi gondunk, vegyük azt is magunkra, nem baj a magyarnak ezt is képben kell lenni.

Mielőtt azonban a derék tévénéző már a harakirin gondolkodna, zárásként informálódhat arról is, hogy egy szép pandamaci született az állatkertben.  Azt a betyárját, emberek!

No comment…

Közben leszáll az este, a sötétség fátyla lassan beteríti az égboltot. Az ember ilyenkor óhatatlanul a tévé előtt keresne menedéket. Főműsoridő, jönnek az esti filmek, a teljes katarzis. Eme műremekek 90 százalékában villan a kés pengéje, durran a fegyver, a gyilkolás, szitkozódás, fejetlenség játssza a főszerepet. Ha néha elcsíp az ember egy korrektebb alkotást, közétolnak ötszázhuszonnyolc reklámot, tönkretéve ezzel is a nézhető műsor élvezetét.  Vagy ha estére még mindig híréhes a fogyasztó, megtudhatja, hogy mennyire rúgott be tegnap este Gyõzike, esetleg  Kelemen Anna milyen tangát viselt aznap. Bizony, ezek az információk "hatalmas" hírértékkel bírnak, hiányuk bizonyára álmatlan éjszakákat okozna a művelt lakosság körében.  Elalvás előtt, úgy 11 körül még jöhet egy kis "romantika", és teljes egy mai fiatal napja. A különféle  valóságshow-k  a mai gyerekek nagy részénél kötelező műsorrá váltak, "igényes" szereplők közvetítik ezekben az érzelmek fontosságát rohanó világunkban…


A nem való világ

Még szerencse, hogy csak 24 órából áll a nap, hisz a kereskedelmi tévék kolosszális méretű hulladékot halmoznak fel ennyi idő alatt is. A problémák nyilvánvalóak, káros hatásuk a gyerek személyiségére a napnál is világosabb. A média iszonyatos személyiségformáló erő.  A gyökerek kitépését mégsem vállalja senki magára…

Addig, míg ez be nem következik, nézzük és bámuljuk… a semmit. Jó lenne, ha végre látnánk már valamit… Ehhez csak annyi szükségeltetik, hogy tömegesen hulljon le a szürkehályog az emberek szeméről.

Amíg nem késő.

Amíg beláthatatlan következmények nem lesznek…

 

Módis Tamás
blogszerkesztő