Sportágválasztó

2014. február 23. Megosztás Facebook-on

Június 5-én délután egy érdekes délutánon vehettünk részt. A sportágválasztó keretében négy sportággal ismerkedhettünk meg, amelyeket különböző helyszínen mutattak be nekünk a szakedzők.

A néptánc tanteremben betekintést nyerhettünk a wing tsun kung fu alapjaiba Széll Gábor segítségével. Megtanulhattunk néhány védekezési technikát, a köszönési formát, és azt, hogy ellenfeleinket mindig tisztelnünk kell.
A tornateremben Máté Attila és tanítványai vártak minket. A rögtönzött edzésen megismertük az edzőórát, aminek hangjára be kellett fejeznünk az öklözést. Ugrálókötelezhettünk, majd kesztyűt húzhattunk és a felfüggesztett bokszzsákon lemérhettük az erőnket. Megállapítottuk, hogy nem is olyan könnyű sportág a boksz.
Az udvaron Bertalan Zoli bácsi csodálatos íjakkal, nyilakkal várt ránk. A feladatunk az volt, hogy eltaláljuk a céltáblát a legjobb tudásunk szerint a nyilakkal. Ez azonban csak látszatra volt könnyű. Megtanultuk, hogy nemcsak a jó célzás a fontos, hanem elengedhetetlen a találathoz az is, hogy jól kifeszítsük az íjat és megfelelően tartsuk azt.
A sportpályán Szegedi Szabolcs és segítője akadálypályával és rengeteg labdával lepett meg bennünket. Mivel a focit mindenki szereti, ezért nagyon boldogan hajtottuk végre a ránk szabott feladatokat. Labdát kellett vezetnünk lábbal szlalomban akadályok teljesítésével, majd kapura rúgni. Arra is volt időnk, hogy minimeccseket játszunk két kapura. Búcsúzóul még házi feladatot is kaptunk, mely szerint olyan labdatrükköket kell gyakorolnunk a nyári szünetben, amelyet Ronaldo és Messi is gyermekkorában sajátított el.
Ezen a napon nagyon jól éreztük magunkat, és örülünk, hogy megismerkedhettünk mind a négy sportággal, s reméljük, a közeljövőkben ismét eltölthetünk majd egy ilyen program-és élménydús délutánt!