Egészségnap 2013 – Kerékpártúra

2014. február 18. Megosztás Facebook-on

2013. október 7-én a TÁMOP pályázat keretén belül került megrendezésre iskolánkban az a nagyszabású rendezvénysorozat, mely az „Egészségnap” elnevezést kapta.

A név hűen tükrözte a programsorozat lényegét, hiszen ½ 8-tól 16 óráig olyan eseményeken vehettek részt tanulóink, melyek az egészség megőrzésére, az egészséges életmód fontosságára hívták fel figyelmüket.
A paletta színes és változatos volt. Termékbemutatókkal egybekötött kóstolók, táplálkozási tanácsadás, vérnyomás és vércukorszint mérés, könyvbemutató, filmvetítés, sportrendezvények szórakoztatták tanulóinkat.
Nem unatkozott az a közel 50 kisdiák sem, akik úgy gondolták, hogy egy kis időre elhagyják az iskola területét. Ők nyeregbe pattantak, hogy egy közel két órás kerékpártúrán vegyenek részt. A kirándulást Jakubecz Sándor igazgató helyettes úr vezette, kísérő pedagógusai Barát Endréné, Maszlagné Kulcsár Zita és Nagy Kriszina segítségével.
Kis biciklistáink 10 órakor a Kossuth utcai kerékpártárolónál gyülekeztek, hogy teljes menetfelszerelésben induljanak útnak.
A Béke és a Jókai utcák érintésével kanyarodtak rá a Vámospércsi útra és a Hajdúsámsoni Polgárőrség autós felvezetésével Martinka felé vették útjukat.
Csodálatos napsütésben, jó hangulatban tekertek el a közeli településig. Kis kitérővel meglátogatták a Martinkai-gátnál elterülő természetvédelmi területet, mely a Hortobágyi Nemzeti Park gondozása alatt álló vidék.
A „hazafelé” vezető úton sem mutatkoztak a fáradtság jelei. Kis pihenő és a tízórai elfogyasztása után önfeledten játszhattak a friss levegőn a gyerekek.
A mozgástól feltöltődve végül délben érkezett vissza a lelkes csapat az iskola elé.
A gyerekek ismét osztályaikhoz csatlakozva vethették bele magukat az intézményben zajló változatos programok forgatagába.
 
Nagy Krisztina
tanító