Egészségfejlesztési nap

2014. február 23. Megosztás Facebook-on Egészségfejlesztési nap

Ezen a napon a tanulók az elsősegély nyújtás alapjaival ismerkedhettek meg.

Ezen a délutánon várakozással telve indultunk az aulába. Ott egy rendőr várt bennünket és segítője egy mentőtiszt. Legelőször ismertették velünk a legfontosabb telefonszámokat, amelyeket baleset esetén hívhatunk fel. Megtudtuk, hogy a hívásnál mindig el kell mondanunk a nevünket, a baleset helyszínét, a sérültek számát és a sérülés milyenségét. Felhívták a figyelmünket, hogy milyen veszélyek leselkednek ránk otthoni környezetben is. Elmondták, hogy milyen segítséget tudunk nyújtani egy esetleges fulladásnál, áramütésnél, égési sérülésnél.
Miután az előadás véget ért mindenkire izgalmas és érdekes feladatok vártak különböző helyszíneken. Tantermekben az előadáson elhangzottakról TOTÓ formájában adtunk számot tudásunkról.
 
A tornacsarnokban gyakorlati foglalkozáson vettünk részt. Az egyik helyszínen bemutatták, majd mi is kipróbálhattuk az újraélesztés technikáját.
               
A másik helyszínen, egymáson gyakorolhattuk, hogy hogyan kell a sérülteket a további sérülések megelőzésének érdekében stabil oldalfekvésbe helyezni.
        
Mindkét feladat pontos végrehajtása első benyomásra könnyűnek tűnt, azonban a gyakorlatban kiderült, hogy nagyon nagy odafigyelést, koncentrációt, és begyakorlott mozdulatokat igényel.
A délután végén eredményhirdetésre került sor, ahol megtudhattuk, hogy kik voltak a legügyesebbek a TOTÓ kitöltése során. Ők külön ajándékban részesültek.
 
Az ajándékokból a többi gyerek sem maradt ki, mert a TOTÓ és a feladatok elvégzése után, mindannyian kaptak csokoládét, üdítőt, gumicukrot. A rendezvényen az összes tanuló jól érezte magát. Bízunk benne, hogy legközelebb is részt vehetünk, hasonlóan izgalmas és eseménydús programon.

Kapcsolódó képgaléria