Egészséges életmód vetélkedő

2014. február 18. Megosztás Facebook-on

A TÁMOP 3.1.4-12 pályázat keretében 2013. október 7-én került sor az Egészségnap projekt megvalósítására. A sok színes, gazdag programból az egyik volt az évfolyam szinten megvalósuló Egészséges életmód vetélkedő.

Minden évfolyamon az életkorhoz igazodó feladatokkal kellett megbirkózni a tanulóknak.
A 6-8 éves korosztályból 6 illetve 5, 3 fős csoport nevezett be.
A vetélkedőt ráhangolódással, a feszültség feloldásával kezdtük. Egy aranyos kis mondókát tanultak meg és játszottak el.
Sárgarépa ez a busz,
csont a vezetője.
Petrezselyem kalauz
kiabál belőle
karfiol Karcsi,
Karalábé Klári!
Leves város,
Végállomás,
Tessék már kiszállni!
 
A gyerekek nagyon élvezték, többször eljátszottuk. Felszabadultak lettek és örömmel kezdték el a feladatok megoldását. Az elsősök inkább rajzos feladatokat kaptak, a 2. osztályosoknak már a feladatokat el kellett olvasni és értelmezni.
 
A vetélkedő anyagában szerepelt az időjárásnak megfelelő öltözködés, helyes táplálkozás, egészséges környezet, tisztálkodás- fogápolás, egészség- betegség, találós kérdések. A feladatok sorát egy Puzzle zárta. A képrészletekből egy gyümölcskosarat kellett kirakni.
 
Amíg a zsűri értékelte – javította a csoportok munkáját, addig a gyerekek lerajzolták a mondókában szereplő zöldségeket és megnézték a Piramis titka című kisfilmet. Az eredményhirdetés előtt a Répamese dramatizált előadása következett volna, de sajnos már nem fért be az időkeretbe, mert várta a tanulókat a következő helyszín, a családi sportvetélkedő.
 
Az 1-3. helyezettek jutalma egy-egy joghúrt volt. Mindenki kapott ajándékba egy Nutrikid munkafüzetet. Jó hangulatban, újabb ismeretekkel gazdagodva zártuk a kis versenyünket.
 
Dandé Lászlóné
szervező