Rákóczi hét

2016. március 24. Megosztás Facebook-on Rákóczi hét

Immár 18. alkalommal került megrendezésre iskolánkban a Rákóczi hét, melynek során  iskolánk névadója előtt tisztelgünk. Tanulóink egész héten ezúttal is érdekes előadásokon, izgalmas vetélkedőkön és sportversenyeken vehettek részt. A rendezvénysorozat zárónapján tartott eredményhírdetésen a helyezettek oklevelet és tárgyjutalmat  vehettek át.

Ezt követően került sor a záróünnepségre, ahol a résztvevők megemlékeztek II. Rákóczi Ferencnek a mai napokra vonatkozóan is példát mutató életútjáról, a haza és a magyar nemzet felé való elkötelezettségéről, tettrekészségéről. A megemlékezés részeként a harmadik osztályos tanulók az ünnepi díszbe öltözött aulában előadták a zenei és táncos betétekkel színesített "Rákóczi haragja" című darabot. A rendkívül színvonalas előadást a harmadik évfolyam pedagógusai tanították be.

Az ünnepség zárásaként az iskola és a társintézmények képviselői koszorúkat helyeztek el II. Rákóczi Ferenc szobránál.

Kapcsolódó képgaléria